2004/05/22

A blogról és arról, Te hogyan írhatsz bele

Ez a blog a torokorszag.lap.hu startlap aloldal olvasóinak és Törökország barátainak fóruma, amelyet azért készítettem, hogy a lap látogatói és a szerkesztő kapcsolatot teremthessenek egymással. Itt nem is elsősorban a lapról beszélhetnénk, hanem magáról Törökországról, amelynek valamennyien más-más arcait ismerjük. Mindannyiunknak vannak a többiek számára hasznos ötletei, javaslatai vagy információi, ezeket a blogon megoszthatjuk egymással. Szívesen válaszolok minden, a többi látogatót is érdeklő kérdésre, vagy felrakok erre az oldalra olyan információkat, amelyek ismertetésére a torokorszag.lap.hu oldal - jellegénél fogva - nem alkalmas. A blogokat általában egyvalaki, a szerkesztő írja. Ez egy másfajta blog: azt szeretném, ha inkább Ti, a látogatók írnátok, így talán érdekesebb lesz. Valamennyiünk nevében köszönöm. Külön köszönet Ali Babának, aki barátságból a sportrovatot szerkeszti!

A blog szerkezete

A blog témákból (postokból) áll. A post két fő része a törzsszöveg, amit én írok, valamint a vélemények (comments), amelyeket Ti magatok el tudtok elhelyezni a blogon a közreműködésem nélkül. Postot technikailag csak én tudok létrehozni. Ha Te szeretnél új postot javasolni, kezdeményezd azt a "Társalgó" postban.

Közlekedés a blogon

1. lehetőség: Ha a főoldalt görgeted lefelé, minden postot elolvashatsz. (A látogatók kommentárjait nem, azok olvasásához minden post végén a "comments" linkekre kell klikkelned. Ali Baba sportbeszámolóit szintén a "comments" linkre kattintva láthatod.) Minél több anyag lesz a blogon, ez a lehetőség annál kényelmetlenebb.

2. lehetőség: Pillanatnyilag ez a legjobb. A főoldal tetején lévő "Tartalomjegyzék" minden postot felsorol link formában. Amelyikre klikkelsz, az jön be új oldalként a böngésződben, ráadásul a hozzászólások is automatikusan betöltődnek. A behívott oldal alján a "Home" link segítségével visszamehetsz a főoldalra és a tartalomjegyzékre.

3. lehetőség: Mivel minden posztnak külön URL-je van, amelyiket akarod, fel tudod venni a kedvenceid közé a böngésződben, így később vissza tudsz térni csak az adott oldalra. Minden post alján egy dátum van. Ha ráviszed a kurzort, permalinket jelez. Ha ráklikkelsz, a post önálló oldalként jelenik meg a böngésződben és így elmentheted a kedvencek közé.

Post továbbítása e-mailben

Minden egyes post szövegét e-mail üzenetként elküldheted annak, akinek akarod. Ehhez elég a post jobb alsó sarkában található levél szimbólumra klikkelned. A postról a kép (ha van) nem postázódik, csak a szöveg.

Hozzászólások

A blogba mindenki írhat, véleményedet szeretnék ismerni a törzstagok és én is. Nem kell hozzá semmilyen regisztráció! Bár a menü angol nyelvű, kezelése egyáltalán nem bonyolult, és a hozzászólásodat természetesen magyarul írhatod.

Mindig az általad kiválasztott post jobb alsó sarkában kell a "comments", majd a "Post a Comment" linkre klikkelni ahhoz, hogy a közlendőd az adott postban jelenjen meg.

Ekkor bejön egy menü, amelynek a jobb felső részén lévő mezőbe beírhatod a hozzászólásodat. Ha ez megvan, a jobb alsó részben lévő lehetőségek közül - amennyiben nem vagy regisztrált blogger -, jelöld ki az "anyone" szót, majd küldd el a hozzászólásodat. Kijelölheted az "other" szót is, ha van weboldalad és a nevedet is fel akarod tüntetni.

FIGYELEM: ha visszatérsz a postra és azt látod, hogy nem jelent meg a kommentárod, ne ess kétségbe, nem rontottál el semmit, s a blog is rendben működik. Nem kell a hozzászólásodat újra meg újra elküldeni!!! Mindössze az oldalt kell frissíteni (pl. F5 gomb lenyomásával), s rögtön láthatod, hogy a hozászólásod mégiscsak megjelent.

A szerkesztőnek - azaz nekem - lehetősége van bármely hozzászólást - utólag - törölni. Ez természetesen csak "kriminális" hozzászólások (ilyen még nem volt a blog fennállása alatt) és technikai problémák esetén fordulhat elő, pl. ha egy látogató véletlenül többször is elküldte ugyanazt az üzenetét ( ez elég gyakran van).

A többiek válaszait vagy az én válaszaimat a kérdéseitekre általában annak a postnak a hozzászólásai között találhatjátok meg, amelyben a kérdéseket feltettétek.

Ha csak nekem akarsz írni, klikkelj ide: Efendi.

"Társalgó" post

Ez a post azoknak van, akik nem egy, a blogon lévő témában, hanem kötetlenül szeretnének hozzászólni. Mondjuk, olyan ez a post, mint egy faliújság, ahol a közérdekű közleményeket elhelyezik.

Jogvédett tartalom

Ilyen szöveget, képet csak a szerzői jogok tulajdonosának igényeit tiszteletben tartva rakjatok fel!

Adatvédelem /Jognyilatkozat

Mivel a blog és a hozzászólások megtekintéséhez nem kell regisztráció vagy jelszó, minden személyes adat, amelyet saját magad közölsz a blogon, természetszerűleg azonnal mindenki számára hozzáférhetővé válik. Az ebből származó esetleges hátrányokért magad vagy a felelős!

A csak velem közölt személyes adataidat (beleértve e-mail címedet is) kifejezett hozzájárulásod nélkül nem adom át senkinek - leszámítva a törvény által előírt eseteket. A közös fotóalbumban megjelenő fényképeid szerzői joga kizárólag téged illet.

Ez a blog, továbbá a startlap Törökország és Azerbajdzsán oldala, meg a Flickren lévő honlapom és annak török vonatkozású aloldalai, számomra teljesen non-profit jellegűek: azokból anyagi előnyöm, bevételem, hasznom nincs, sőt. Ha ezeken az oldalakon reklámokat látsz, azok nem nekem, hanem az oldalak fenntartóinak hasznosak.

Számláló

A Sitemeter adatai szerint a blogot havi 1300 - 1500 látogató keresi fel (az én IP-címeimről történő bejelentkezéseket, valamint az ugyanarról az IP-címről 30 percen belüli újabb bejelentkezéseket nem regisztrálják).

Ingyen reklám

Ha van saját weboldalad és szeretnéd népszerűsíteni ezt a blogot, felteheted az alábbi szöveges linket: Törökország fórum, vagy ezt a grafikus linket:

Kösz!


Fotók © 2004 - 2005, Efendi

Links to this post:

Link létrehozása

<< Home