2004/07/20

Ani

Ani/A Megváltó temploma

Az egykori örmény Bagratida Királyság fővárosa, 48 km-re Karstól, közvetlenül a török-örmény határon. A várost i.e. 350-300-ban alapították, s az a X-XI. században élte fénykorát. Ekkor mintegy százezer lakosa volt, s csak Bagdad, Konstantinápoly és Kairó volt hozzá mérhető. A legendák szerinti ezer templomból mára tíz maradt, jórészt romokban. Itt található az első anatóliai szeldzsuk mecset is. A hely fantasztikus! Már nem kell kérni a helyi hatóságok engedélyét a belépéshez és a fényképezéshez, rá kell szánni azonban fél napot a bejárásához.

A helyszínen készített 55 fotómat EZEN A LINKEN lehet megnézni. Nagyon ajánlom az Anit bemutató honlap felkeresését, amelynek egyik szegletében törökök, örmények és mások vitatkoznak még egy ideig a múltról és a jelenről.

Ajánlom még:

HORVÁTH ZOLTÁN GYÖRGY - GONDOS BÉLA: Ani, az örmény főváros és magyar vonatkozásai ("A szépséges templomokat igen gazdag fotóanyaggal ismertetjük, azonban magyar szempontból az is különlegesség, hogy Ani építészete és részben díszítőművészete megdöbbentő hasonlóságot mutat a korai romanika egyes jellegzetes magyar emlékeivel, amelyekről könyvünkben - az analógiák bemutatására különös hangsúlyt fektetve - szintén sok-sok fotó látható.") LINK ITT