2004/08/10

Ali Baba magyar-török sportrovata (2004 - 2006.)

Sikerült a blogra csábítanunk sportrovat-szerkesztőként Ali Babát, a magyar és a török sport legavatottabb szakértőjét. Hosszan kellett kergetni a honoráriummal, de aztán nem tudott ellenállni és most már nem kíméli a blog sportszerető olvasóit. Lehet tőle kérdezni is, itt rögtön a post alján, a "comments" linkre kattintva. Újoncok előtte olvassák el a technikai tudnivalókat arról, hogyan lehet belebeszélni a blogba!

Néhány linkajánlat:
Besiktas
Galatasaray
Fenerbahce

A többi normális és kalandsportot a torokorszag.lap.hu oldalon találod meg - a személyes beszámolókat pedig itt, Ali Baba tollából!

381 Comments:

Anonymous Névtelen said...

Ha már Efendi ilyen frappáns beharangozót írt és nevet is adott nekem, illik megszólalnom. Az olimpia után újra a focin a török sportrajongók szeme, az egyik máris sír, a másik pedig nevet. Mert a 2006-os németországi VB selejtezőinek első mérkőzésén döntetlent játszani Grúzia ellen otthon, Trabzonban, nem egy dicsőség. Talán túl sok volt a trabzoni játékos a csapatban és ők még fáradtak voltak a Dinamó Kijev (Szabó József az új edző a menesztett Mihajlicsenkó helyett!!) ellen otthon elvesztett bajnokok ligája selejtező után. A görög kirándulás szeptember 8-án már jobban sikerült a törököknek, a 0 - 0-ás döntetlen tisztességes eredmény.
Még semmi sincs veszve, hiszen a csoportban két forduló után nincs már pontveszteség nélküli csapat, így szoros az állás. De ki gondolta volna egy hete, hogy a jelenlegi első három sorrendje Grúzia, Ukrajna, Albánia lesz és csak mögöttük jönnek a törökök, dánok és görögök.

Szeptember 10-12-én az 5. forduló következik a török bajnokságban.
Molnár Balázs csapata az Ankaraspor az otthon mindig acélos Gaziantepsporhoz látogat. Balázs két válogatott meccs után, ma 9-én érkezett vissza a török fővárosba. Kérdés, hogy mennyire fáradt el, és emiatt kezdő lesz-e a hétvégén. Újonc klubbja a tabella első felében tanyázik és stabil védelmével, valamint a csatársorban cikázó három apró brazillal most sem esélytelen.

Pető zoltán kimaradt a magyar válogatott szűkebb keretéből, így csapatával, a szintén újonc Kayserisporral együtt készült a hétvégi Konya elleni hazai derbire. Nagyon kell nekik a pont, mert nevük mellett egyenlőre csak egy árválkodik, és ezzel utolsó előttiek. Tudják, hogy illene nyerni a középcsapatnak számító ellenfél ellen. Sajnos Zoli felkészülése nem zökkenőmentes, még a Fenerbahcse ellen otthon elvesztett bajnoki előtt kisebb sérüléssel bajlódott, most pedig egy ronda fertőzést szedett össze. Emiatt 2 napig infúzión is volt.
Az eredményekről és a magyarok teljesítményéről a jövő hét elején írok.

Később szeretnék minél többet megtudni a különleges török sportokról. Remélem néhány eseményre is eljutok, és az élményeimet megoszthatom majd a blog olvasóival.

Ali Baba

2004. szeptember 9. 19:40:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Tovább nyomul a Trabzon és a Fener... (török foci)

Néhány szóban a szeptember 11-12-i török bajnoki fordulóról. A Trabzon és a Fener is újra bizonyította, hogy ők a bajnoki címért hajtanak. Ha a Besiktas nem nyert volna idegenben a sereghajtó ellen, lehet, hogy újra Lothart (vagy esetleg valaki mást) kellett volna a klub vezetőinek megkeresni. De nyertek, így a spanyol edző maradhat (egyelőre).
Sajnos a magyar idegenlégiósoknak nem volt túl jó hétvégéjük. Molnár Balázs 61 percet játszott, ekkor még vezetett is 1-0-ra csapata, az Ankaraspor Gaziantepben. Balázsnak a horvátok ellen szerzett ágyéksérülése jelentkezett (már az izladiak elleni meccset is beinjekciózva játszotta végig)és ezért le kellett cserélni. Nélküle a csapat az utolsó 5 percben két gólt kapott és veszített.
Pethő Zoltán a hétközben kapott fertőzés miatt pályára sem tudott lépni a Konya ellen. Meggyőződésem, hogy emiatt kapott a bizonytalankodó védelem két gólt, így a végén örülniük kellett a 2-2-es döntetlennek.
Balázs a héten megkapta a lakását Ankarában, Zoli családja e héten érkezik Törökországba. Reméljük egészségesek is lesznek. és így már minden együtt lehet, hogy a következő fordulóban egy nagyot alkossanak csapatukban.


Botrány...

Az Olimpiához Törökországban is kapcsolódik néhány szagos ügy. Már a Játékok előtt sokakat sokkolt, hogy a mindenki által kedvelt, olimpiai éremesélyes 800-as középtávfutónő Süreya valahogyan elkerült egy doppingvizsgálatot. Szinte ezzel egyidőben edző-férjével bejelentették, hogy sérült, és ezért nem lesz ott Athénban. Az ügyet a mai napig nem tisztázták.
A súlyemelőkön kívül, akik Athénban pozitív dopping eredményeket is produkáltak, senki sem tudott aranyérmet hozni Görögországból. Ez egy másik csalódás a sportszerető törököknek. A legújabb botrány a női súlyemelő válogatottat rázta meg. Aranyérmes és dobogós sportolók vádolják a női válogatott férfi edzőjét, hogy évek óta szexuális szolgáltatást is megkövetel tőlük, és ez vezetett egyik csapattársuk öngyilkosságához.
"Szép vagy te sport..." ?????

Ali Baba

2004. szeptember 13. 18:06:00 CEST  
Blogger Efendi said...

Ráadásul 15 év körüliek voltak, ha jól emlékszem, azok a sportolók, akiket az edző molesztált.

Azt is kérdezik még a sportvezetéstől, miért csak a foci, a birkózás és a súlyemelés létezik a 70 milliós országban, amelynek pl. 4 tenger mossa partjait?

2004. szeptember 14. 0:43:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Szeptember 14 és 16-a között európai labdarúgó kupamérkőzések voltak 4 török érdekeltséggel.
A Bajnokok Ligája csoportmérkőzésen a Fener 1-0-ás hazai gyözelmével hozta a Sparta Prága ellen (hej bizony a Fradit is üdvözölhettük volna Törökországban, ha a selejtezőben elbánik a csehekkel!) kötelezőnek tűnő 3 pontot .
Az UEFA kupában a kieséses rendszer első mérkőzése után még minden török csapatnak van még esélye a továbbjutásra. A Trabzon óriási lehetőséget szalasztott el, hiszen a második félidő közepén 3-0-ra vezetett az Atletico Bilbao ellen. Ezen a szinten ez majdnem biztos továbbjutás. De a vége 3-2 lett, és a spanyolországi visszavágó így már nagyon nehéz ügy lesz. A Besiktas lassan talpraáll, ezt mutatja a Bodö/Glimt pályáján idegenben elért 1-1-es döntetlen. A Genclerbirgili is idegenben kezdett, egy nevenincs görög csapattal (Egaleo) játszott. A 0-1-es eredménnyel nem dicsekedhetnek, de Ankarában kiharcolhatják a továbbjutást. Jó lenne, ha minél több török csapat maradna versenyben, és a következő fordulókban valamelyik a Fradival találkozna. Erre van esély, hiszen a Fradi sem áll rosszul a Milwall elleni angliai 1-1 után.

Ali Baba

2004. szeptember 17. 15:17:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Elnézést, de még mindig a foci.
Nem sikerült az elmúlt hétvége a magyar idegenlégiósoknak. Pethő Zoltán végig a kispadon ült, a csapat pedig kikapott. 6 forduló után két pont - mi lesz veled Kayserispor?
Molnár Balázs legalább végigjátszotta a mérkőzést hazai pályán az Ankarasporban a táblázaton utolsó Sakarya ellen. Az eredménynek nem örülhetett. A helyzetek alapján öt - hat góllal kellett volna nyerniük, a vége mégis döntetlen, 1 - 1 lett. Ráadásul a most következő hétvégén a Besiktashoz mennek...
Ali Baba

2004. szeptember 23. 17:58:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Lehet-e Molnár Balázs a magyar válogatott és az Ankaraspor kiváló labdarúgója egy új Matthaus ügy elindítója? A kérdés egyáltalán nem költői. Az elmúlt hét végén az Ankaraspor Balázs kiváló játékával 3 - 2-re legyőzte Isztambulban a Besiktas csapatát, amely így már az ősz elején kiesett a bajnoki címért folyó versenyből. Amikor a jelen sorokat monitorra vetem, a Besiktas elnöksége éppen a jelenlegi edző Del Bosque sorsáról tárgyal. Mindenki azt várja, hogy felmondanak neki. Akkor bizony a Besiktas vezetőnek újra eszébe juthat Lothar, akivel már tárgyaltak a nyáron. Érdeklődéssel várom mi fog történni.
Balázsnak és az Ankaraspornak pedig csak gratulálhatunk.
Honfitársunk a svédek elleni válogatott meccs előtt a török bajnokságban pénteken lép újra pályára. Az ellenfél megint egy nagy csapat, a Hagi által vezetett, az élmezőnyben tanyázó, jelenleg harmadik Galatasaray lesz.
Pethő Zoltán végre újra játszott a Kayseri csapatában. Végig a pályán volt, így közelről láthatta, hogy csapattársai elől minden helyzetet kihagynak, hogy a labdák a vendég Samsun kapufájáról és a gólvonalról sorban kifelé pattannak. Ebből aztán görcsös akarás lett, amit a végén a Samsunpor még kétszer megkontrázott és az 1-4-es eredmény végleg elcsendesítette az addig lelkes, mintegy 30ezer hazai szurkolót. Zoli abban bízik, hogy egyszer már szerencséjük is lesz.
A bajnokságban a Fener és a Trabzon vezet 19-19 ponttal, 18 - 18 lőtt és 6 - 6 kapott góllal, 3 pont előnnyel a Galatasaray előtt.
Ali Baba

2004. szeptember 27. 17:04:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Kell is az utánpótlás, mert a mai 6:2 eléggé fájdalmas.

2004. szeptember 29. 2:00:00 CEST  
Blogger Efendi said...

Szeptember 29-én letartóztatták a nöi súlyemelö válogatott volt (férfi) edzöjét szexuális zaklatásáért (ld. Ali Baba egyik fenti hírét).

2004. szeptember 29. 14:33:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

A Fener MU elleni mérkőzése elötti bajnoki fordulóban a Galatasaray szurkolói Rooney-t biztató transzparenst tettek ki a stadionban. Miután az angol csatár beváltotta a GS szurkolóinak reményeit, a következő meccsen egy új transzparensen köszönték meg neki.
Ennyit a török klubcsapatok szurkolóinak nemzeti szolidaritásáról...
Az UEFA Kupában elszállt a Trabzon és befejezte a Gencler is. Mindkettő inkább saját maga tehet a kudarcról.
Maradt a Besiktas, amely azért 1-0-ra csak legyürte otthon a norvég Bodo-t, és persze a Fener. A MU elleni 2-6 ellenére még vidáman továbbjuthatnak, de ehhez kell a csoportjukban egy-két idegenbeli meglepetést is produkálniuk.
A bajnokságban nyert a Fener, a Trabzon (a Besiktas ellen), és a Galata is. Ők hárman szép lassan elmennek a mezőnytől. A Galata Ankarában Molnár Balázsékat verte 2 -0-ra. Balázs jól játszott (6-ost kapott a Fanatik újságban), néhányszor jól választotta el a labdától Hakan Sükürt, többször jól indított és egyszer verekedett is. A stadionban fantasztikus volt a hangulat. Ezt tapasztalatból mondom, mert volt szerencsém jelen lenni. Az első félidő a GS fölénye jegyében telt el (1-0), majd a másodikban az Ankaraspor őket szorította a kapuhoz. Balázsék viszont kihagyták a helyzeteket és ahogy ez lenni szokott, a 91. percben jött egy kontra, és a Galata máris ünnepelhetett.
Pethő Zoliék a velük egy cipőben járó Istanbulsportól kaptak ki egy 6 pontos meccsen 2-0-ra. Egyre stabilabban őrzik helyüket a táblázat alján, bár a Sakarya még mindig mögöttük maradt.

Egy héttel ezelőtt fejeződött be a női röplabda VB selejtező Ankarában. Az EB ezüstérmes török lányok nagy csalódást okozva nem tudta a 6 csapatos csoportban a továbbjutó első három között végezni. A lengyelekkel és a németekkel egyenlő pontot szerezve csak negyedikek lettek és kiestek. (A hollandok lettek az elsők.)
A török röplabda szövetség vezetői és a sajtó a németeket szidja, hogy az utolsó meccsükön nem verték meg a lengyeleket. Ezért alakult ki a pontegyenlőség, és a legrosszabb szetaránnyal a hazaiak bírtak. Azt mondják, ezért legközelebb kegyetlen bosszút állnak. A véleményem az, hogy nem legközelebb, hanem most kellett volna a német csapatot megverni.

Fradi - Galatasaray 8-7!!!
Nem, nem foci. Vizilabda. Euroliga selejtezőn Budapesten nagyon nehezen nyert a Fradi. Ez a török vizilabda dicsérete is. Ők viszont a magyarokat dícsérik. Különösen Gulyás Zoltán edzőt, aki 1988 és 1991 között megtanította őket erre a játékra. Most szeretnék újra Isztambulba csábítani.
A Fradi a győzelemmel továbbjutott a csoportmérkőzések következő fordulójába, ahol újra lesz török ellenfele.
Azt hiszem, rövidesen többet hallunk majd a török vizilabdáról.
Ali Baba

2004. október 5. 20:15:00 CEST  
Blogger Efendi said...

Ali Baba, őszintén csodállak, mennyi mindenhez értesz, amihez én nem.

Balázs kivel verekedett és miért? Ez most szumó vagy foci?

2004. október 5. 22:37:00 CEST  
Blogger Efendi said...

Fenerium, lehetne bővebbet tudni a Fener csepeli utánpótlás-nevelőjéről? Vagy már mindenki hallott róla eleget, rajtam kívül?

2004. október 5. 22:45:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Efendinek:
Fogalmam sincs kivel boxolt a Molnár Balázs. Egyszer csak azt láttam, hogy keményen küzd egy Galatással, de egy pillanat alatt mindkét csapat a nyakukban volt. Az érdekes az, hogy senki sem kapott semmilyen lapot a bírótól. Az ismerősei szerint Balázs egy könnyen felfortyanós típus. Az biztos, hogy a török focisták sem halvérüek...
Más: A Törökországban dolgozó külföldiek szeretik a török csapatokat. Erre akkor kezdtem gyanakodni, amikor egy ankarai jótékonysági bál árverésén 400 amerikai dollárért kelt el egy Van Hoijdonk aláírással ellátott Fener mez. Megerősítést akkor kaptam, amikor egy európai hölgy a múlt heti Terry Fox futás (rákkutatások támogatására rendezik az egész világon - Budapesten is) aukcióján egy csapat által aláírt Galata mezért közel 600 dollárt adott, ugyanitt a hasonló Besiktas mez egy fiatal kanadai srácnak 400 dollárt ért.
Ali Baba

2004. október 6. 17:36:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Nagyon jó hallani arról, hogy valaki pénzt áldoz a focira és jó lenne néhány Fener-hez hasonló magyar klub kezdeményezés. (Bár most éppen a MOL - OTP duó belekezdett valamibe. Talán nem véletlenül önállóan szervezik a dolgokat és egyik magyar klubhoz sem csatlakoztak.) Miután most Törökországban vagyok, lépten nyomon minden városban találkozom a nagy fociegyesületek gyermekklubjaival, az azokat propagáló hírdetésekkel. A másik fantasztikus dolog a nagy számú műfüves kispálya, ahol világításnál még éjszaka is játszanak. És nem szüntetik meg a pályákat, hanem egyre többet építenek.
Ez is benne van abban, hogy múlt szombaton a török válogatott könnyedén hintett egy négyest Kazahsztánnak. Pedig egy 11-est is kihagytak. 13-án, szerdán Koppenhágában, az újabb VB selejtezőn a dánok ellen is kimaradt(Nihat) egy török büntető, de ez már megbosszulta magát. A török csapat a helyzetek alapján simán nyerhetett volna a 30. percben 1-0-ra vezető, de akkor egy butaság miatt 10 főre csökkenő dán válogatott ellen. Nihat a büntető kihagyása után egy fantasztikus ívelt fejessel még kiegyenlített, de több helyzet nem ment be, így az 1-1-es végeredmény az ukránokat segítette a csoport élére. Ezzel együtt is az utóbbi idők egyik legjobb játékát produkálták a törökök.

Ali Baba

2004. október 14. 17:47:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Azt lehet tudni, h ez az Aziz Yildirim dolog mikor lesz pontosan?

Marina

2004. október 31. 19:03:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Néhány gyors hír a török fociról:
A múlt hétvégén nyertek Molnár Balázsék (Ankaraspor) a helyi rivális Ankaragücü ellen. Balázs jól játszott.
Nyert a Kayserispor is, sajnos Pethő Zoli nem játszott, a csapat viszont már nincs kieső helyen. A két fronton harcoló és emiatt egyre fáradtabbnak látszó Fener kikapott a Besiktastól, így a Galatasaray pontban utolérte, a Trabzon pedig megközelítette az éllovast. A Fener a két utolsó bajnokok ligája meccsen is kikapott (mindkétszer az O. Lyon-tól). Ez újra bebizonyította, hogy első osztályú cserék nélkül nem lehet heti két meccsel otthon is és Európában is vitézkedni. A Besiktas szurkolókat újabb öröm érte, mert az UEFA kupa meccsükön tegnap a Bilbaot is legyőzték.

A labdarúgókon kivül egy magyar kézilabdázóról hallottam, aki török csapatban játszik. Talán még a bajnok férfi röplabdázóknál van magyar (az edző Demeter György).
Ezeknek megpróbálok utánanézni.
Kedves sporttársak, blog olvasók! Tud-e valaki további magyarokról, akik jelenleg is Törökországban sportolnak, vagy a sportban dolgoznak?

Ali Baba

2004. november 5. 7:15:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Előző kommentáromra hivatkozva jelentem, hogy a kézilabdázót Bécsi Jánosnak hívják és a Besiktasban játszik. Előtte a Nyíregyháza, még előtte egy olasz csapat játékosaként kereste a kenyerét. Csapatával vezet a török bajnokságban, a hét végén Ankarában éppen a tavalyi bajnokot verték biztosan. Őt és 3 másik külföldi társát azért igazolták a csapatba, hogy az idén elsők legyenek.
A fociról: A Galata kikapott, újra pontelőnye (2) van a Fenernek. Utóbbi Molnár Balázsékat verte Isztambulban, nagy küzdelemben 1-0-ra. A Pető Zoliék otthon kaptak ki a Genclertől (1-2), Zoli kispados volt.
Most szünet lesz a bajnokságban,jövő szerdán jön az ukránok elleni VB selejtező.
A sportújságokban (Fanatik, Fotomac) nehéz utánajárni a török földön sportoló magyaroknak. A fociról rengeteget írnak (ha az Alex a Fenerből szellent egyet, azt is megírják), vannak még a kosáreredmények, a női röplabda, általában a nagy botrányok, és mintha más sportág nem is lenne Törökországban.

Ali Baba

2004. november 8. 15:30:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Törökország - Ukrajna 0-3 (VB selejtező)
Vártam ezt a meccset, hogy utána valami szépet írhassak a török fociról. Legfeljebb az ukránról írhatnék, Blohin szövetségi kapitányról és Sevcsenkoról (különösen az utóbbiról), de róluk nem akarok.
A törököknél csak Emre futbalozott, a lassú, combos török hátvédek szerdai korzózáson vettek részt. Sajnos a csapatnak tartása sem volt. Sima meccs volt az ukránoknak. A mérkőzés végére a török nézők fele már elhagyta az egyébként teltházas stadiont, a másik fele pedig csak azért maradt, hogy megpróbálja valamivel megdobni, eltalálni a török játékosokat az utolsó percekben, vagy a levonulásnál. Repültek a vizes palackok, párnák, zászlónyelek, öngyújtók, mobil telefon elemek, 50 ezer lírások és még ki tudja mi minden. Lehet, hogy repülni fog a török szövetségi kapitány is?
Ali Baba

2004. november 18. 17:46:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

November 20-21-én a 13 fordulót rendezték meg a török labdarúgó bajnokságban. Molnár Balázs játszott, csapata az Ankaraspor otthon kapott ki 3-1-re a Konyatól.
A Kayserispor Denizliben vérzett el 2-1-re, Pethő Zoli még csak a keretbe sem került be. A Kayseri edzője szemmel láthatóan nem a külföldi játékosok barátja. Ezzel a vereséggel a Kayseri újra kieső helyen van.
Az élen a Fener megint meglép, a második Trabzont verték a félelmetes trabzoni stadionban simán 2-0-ra. Pedig Van Hojdonk nem játszott és a Fenerből Nobre-t a 37. percben a bíró kiállította. A TV visszajátszásokból jól látszott, hogy csúnyán leterítették, a bíró viszont szinészkedésért sárgát adott neki, majd amikor tiltakozott, kapott még egyet és mehetett fürödni. Alex és Tuncay, valamint a jól záró védelem viszont mindent megoldott. A Galata hazai döntetlennel "segítette" a listavezetőt és pontokat vesztett otthon a Besiktas is a Rize ellen (2-2). Sajnos ezen a meccsen a tribünön megkéseltek egy 16 éves fiut, aki azonnal meghalt. Állítólag minden érintett (a gyanusított és az áldozat)besiktasos volt. Két éve az Üllői úton láttam olyat, hogy fiatal zöldbe-fehérbe öltözött "állatok" ütöttek vertek idős fradi szurkolókat, szintén a tribünön.
A fiam évek óta nem hajlandó focimeccsre menni, roszkor vittem ki az elsőre.
Jó lenne, ha legalább a sportvilág normális lenne.
Ali Baba

2004. november 23. 11:10:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Eléggé gáz ez a megkéselős sztori, jobb lenne, ha a világ olyan szinten lenne, h a sportbarátok mennek meccset nézni és nem azok, akik ott akarják kiélni mániájukat és agresszivitásukat.
Ja, Fener-S.P. 1-0!!! Na ez jó:)
Marina

2004. november 24. 21:40:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

A késelés miatt a Besiktas stadionból a három következő mérkőzésre kitiltották a nézőket. A hétvégén üres lelátók előtt 2-1-re legyőzték az Istanbulspor kiesésre érett gárdáját és elérték a középmezőny elejét. Az edző és a csapat sorsa viszont lehet, hogy a következő, egyben utolsó UEFA kupa csoport találkozótól függ. Az olsz Parma-t mindenképpen meg kell verniük a továbbjutást érő harmadik helyért, mivel az előző két meccsük rosszul végződött. Először kikaptak a Steauától Bukarestben, majd otthon 1-1-re végeztek a belga Standard Liege ellen. A Fenernek jobb napjai vannak, győzőtt Prágában (ahogy Marina is írta), így a csapat tavasszal legalább az UEFA kupában folytathatja. A török bajnokságban 5-0-ra elverték az Ankaragücü-t és biztosan vezetnek. A legutóbbi hétvégén nyerni tudott a Galata és a Trabzon is (a csapat új edzőt keres - Senol Günes, az előző szövetségi kapitány, néhány nap alatt már kétszer visszautasította a felkérést), így tisztes távolságból követik a Fenert.
A magyaroknak nincs jó soruk, az Ankaraspor (Molnár Balázs) otthon kapott ki 1-0-ra a Samsuntól. Balázs a csapat legjobbja volt, taktikai okokból mégis lecserélték, egy újabb tehetetlen csatárt vittek be helyette. Inkább őt küldték volna előre. Ráadásul az egyik Ankara védő perceken belül piros lapot kapott. Mivel ez már a sokadik zakó egymás után, előbb - utóbb kitör a balhé. Pető Zoli újra kimaradt a Kayserispor Sakaryában kiesési rangadót játszó csapatának keretéből (ez azt jelenti, hogy el sem vitték magukkal). A csapat kapott egy négyest. Zoli fizikailag teljesen rendben van, dolgozik, hajt, a formáját dícsérik, de a háttérben valami furcsa játszma folyik az előző edző által a csapathoz hozott külföldiekkel kapcsolatban.
Még két fordulót rendeznek ezévben.
Ali Baba

2004. december 6. 15:58:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Fener nagyon jó formában van az utóbbi időben. S.P. után 3-0-ra győzte le a Manchester Unitedot!(Végre!!)
Marina

2004. december 9. 20:48:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Igazad van Marina, a győzelem, különösen ebben az arányban, szép eredmény. Még akkor is, ha a mérkőzésnek a továbbjutás szempontjából nem volt már jelentősége és a MU néhány névtelen harcost is pályára küldött. A Fener az egyetlen, a nemzetközi kupaporondon (UEFA Kupa) tavaszra megmaradt török csapat, miután a Besiktas Parmaban elvérzett.
A török bajnokság öszi fordulói is befejeződtek. A Fener 4 ponttal megy a Galata előtt, kettővel hátrább a Trabzon vitézkedik. Az élcsoportot üldözők az elsőtől 13 - 14 ponttal hátrább vannak, közéjük zárkózott fel a Besiktas. Az utolsó fordulóban Molnár Balázs vezetésével az Ankaraspor 4-1-re megverte a Pető Zolit a kispadon tartó Kayserit. Ezzel Balázsék felzárkóztak a középmezőnyhöz, míg a Kayseri egyre inkább lemaradva utólsó előtti. Zoliért nem kell már szurkolnunk. Tegnap közös megegyezéssel szerződést bontott csapatával és már haza is utazott Magyarországra. A bajnokság közben érkezett új edző egyetlen külföldit sem favorizált. Egyet, mivel talált indokot, még novemberben kirugatott, most a Zoli és gyakorlatilag még egy csapattársa szintén felállt. A negyediket már leküldték az ifivel (nem is a juniorral!) edzeni, az ötödikre még szüksége van az edzőnek. Zoli egyetlen perc lehetőséget sem kapott, hogy bizonyíthasson! Hiszem, hogy a szállongó hirekben van igazság, miszerint az edző új külföldieket akar szerződtetni és az új igazolásokért a külföldi menedzserektől és játékosoktól a saját zsebébe is kér és kap pénzt.
Szinte folyamatosan látogatja a különböző európai pályákat, hogy focistákat nézzen.
Kérdés, hogy ilyen eredmények mellett meddig maradhat.
Bár állítólag neki nagyon jó szerződése van, eredménytelenség esetén is nehéz kirúgni.
Szóval például így tud akár egy alkalmazott edző is pénzt "lopni" a klubbjától.
Zoli, neked pedig sok sikert! Ha tudsz, gyere vissza egy rendesebb csapathoz.
Ali Baba

2004. december 23. 18:17:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Ma egy barátom felhívott telefonon és azt mondta, hogy Ferenczi István (Vasas) a Rizesporba jön focizni. A mai Nemzeti Sportban ő viszont még arról nyilatkozik, hogy várja a Nyíregyháza elleni első tavaszi bajnokit. Tud valaki valamit erről a török szerződésről?
Ali Baba

2005. január 6. 20:41:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Az Origon meg is találtam a hírt. Ferenczi István három évet írt alá a Caykur csapatával. A tea városának, Rize-nek (Fekete-tenger partja) erős középcsapata van. Január végén az első "tavaszi" bajnoki meccsüket a török bajnokságot vezető Fenerrel játszák .
Ali Baba

2005. január 6. 20:48:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Tóth Balázs a Malatyasporban:
Újabb magyar labdarugó a török bajnokságban. Az MTI (stb.) szerint 3 és fél évre írt alá. Otthagyta a nem fizető Fehérvár FC-t. (Istenem a 60-as 70-es években hány jó Vidi meccsen voltam Fehérváron!)
Ha minden a játékosokat nem fizető magyar csapatból csak 1-1 focista jön ki Törökországba, akkor hamarosan itt is összeállítható lesz egy komplett magyar csapat.
Jelenleg hárman vannak a fiúk (Molnár Balázs - Ankaraspor, Ferenczi István - Rizespor és a legújabb Tóth Balázs). Ki lesz a következő?
Február 2-án Isztambulban Magyarország - Szaud Arábia teszt mérkőzés (azért inkább "teszt" vagy gyakorló, mert ezekre a mérkőzésekre nem tudom értelmezni a "barátságos" jelzőt - de ebbe most nem megyek bele). Majd később megírom melyik stadionban és hány órakor. Ha valaki tudja már, tegye fel ide, erre az oldalra.
Én ott leszek (természetesen egy magyar zászlóval) és további hét magyarról tudok még, akik biztosan kijönnek. Remélem lesznek törökök is akik nekünk drukkolnak majd.
Ali Baba

2005. január 23. 11:04:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

A Magyarország - Szaud Arábia labdarúgó mérkőzés helyszíne az Atatürk Olimpiai Stadion (Ikitelli, Isztambul), az időpont: 2005.február 2. 16 óra.
A Törökországban edzőtáborozó szaudi csapat számít házigazdának, ők bérlik a stadiont és ők kértek bírókat a török szövetségtől.
Ali Baba

2005. január 27. 7:49:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Kirúgták a Besiktas spanyol edzőjét!
A Besiktas kikapott a Konya elleni kupameccsen - ezzel valószínűleg ugrott az utolsó lehetőség, hogy az idén induljanak egy európai kupában - ezért adtak az edzőnek 1 millió dollár bánatpénzt és hazaküldték Ibériába. Nem is rossz üzlet egy edzőnek! Kezdhetnének izgulni Lothar Matthaus magyar szövetségi kapitány hívei, hogy most majd újra kezdődik a Besiktas csábítás. Ráadásul a mester a magyar válogatottal éppen most jön Isztambulba! De a hírek szerint a Besiktas elnöke már megállapodott a Malatyaspor jelenlegi edzőjével, hogy ő veszi át a csapatot. Így most inkább Tóth Balázs izgulhat, hogy máris elmegy az, aki őt a Malatyahoz hozta. Vajon a még ismeretlen új edző számít-e majd rá a csapat összeállításánál? Reméljük - igen!
Ali Baba

2005. január 28. 18:48:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

A legutolsó kommentáromban a klasszikus vicc szerinti tévedést követtem el. A vicc török változatban így hangzana:
"Hallgatói kérdés az Anatólia Rádióhoz: Igaz-e, hogy Ankarában Mercedesz autókat osztogatnak?
A rádió válasza: A hír igaz, de kicsit pontatlan. Nem Ankarában, hanem Isztambulban, nem Mercedeszeket, hanem TOFAS-okat, és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak."
Azt írtam, hogy a Malatya edzője megy a Besiktashoz és Tóth Balázsnak főhet emiatt a feje. Hát nem a Malatya edzője, hanem a Rize csapatáé, így nem Balázs bizonytalankodhat, hanem a Ferenczi Pista. Egyébként Tóth Balázsék tegnap pont a Besiktassal játszottak Isztambulban, jók voltak, Balázs a csapat egyik legjobbja, de végül 1-0-ra kikaptak. Egy másik magyar, Molnár Balázs is pályára lépett tegnap az Ankaraspor csapatában és az utolsó Sebat ellen 2-1-re nyertek.
A Rize ma, vasárnap játszik a Fenerbahce ellen idegenben, Ferenczi nincs az előzetes kezdőcsapatban.
Ali Baba

2005. január 30. 8:38:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Öröm, hogy török- magyar sport rovatra bukkantam. Pető Zoliról azt kell tudni, hogy miután eljött a Kayseri-től, 1-2 hónapig az Újpesttel készült(megműtette az orrát, mert orrsovényferdülése volt..) aztán továbbállt egy belga csapathoz. Tóth Balázs, ha nem csak a lével fog foglalkozni, akkor sokra viheti Törökországban. Ferenczi viszont beszürkül majd és fél vagy egy év múlva megint egy magyar csapatnál fog kopogtatni... (ilyen tipus)
Én Besiktas szurkoló vagyok (a legjobbkor...) és szerintem a világon két ország van, ahol a rangadókon felfoghatatlan hangulat van: Törökország és Argentína. Soha nem felejtem el, amikor kb. 2-3 éve tévében láttam egy GS-Besiktas kosármeccset és a Galatások egy óriási drapit húztak ki, amire ez volt írva: DIE FOR YOU ...
De azt hiszem ez nem itt debütált, hanem az Arsenal elleni UEFA döntőn.
Kicsit előre gondolva 2006-ra. A németországi VB-t már csak azért sem lenne érdemes elszalasztani, mert hazai pálya lesz!! És hogy egy előző felvetésre is reagáljak: Két ország van a világon ahol a pokolba kívánják a rivális csapatot, ha az nemzetközi meccset játszik: Törökország és Argentína (őrült atmoszféra és utálat sehol máshol nem tartozik így össze) Lehet választani..
Üdv. minden török-magyar sportbarátnak!

2005. február 3. 12:13:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Örülök egy új sportbarátnak, aki szereti a török focit és még kedvenc csapata is van. Hozzám a Fener közelebb áll (Tuncay miatt), de a helyi szurkolókkal ellentétben mi biztosan nem fogunk őlre menni. Javaslom, hogy írj majd valamilyen nevet az írásaid alá, hogy meg tudjunk szólítani.
Ahogy terveztem, elmentem megnézni Isztambulba a válogatott fellépését.
Szaud-Arábia - Magyarország, Isztambul, 2005.február 2. 16 óra, Olimpiai Stadion, kb. 250 néző (ebből 200 rendőr, 30 szaudi a főkonzulátusukról, 20 török sportvezető, 8 török és 2 magyar néző). Sajnos a meccsel szinte egyidőben rendezték a Besiktas Stadionban a szökőár áldozatainak megsegítésére a törökországban játszó külföldiek és a hazai török válogatott játékosainak meccsét. Oda is csak 6200-an mentek el, ami itt nagyon kevés (a sportértékéről annyit, hogy az eredmény 7-7 lett.)Ráadásul egy hasonló célú könnyűzenei koncert a YediKule (hej Török Bálint!)mellett ugyanaznap koraeste kezdődött.
Szóval magyarázat ide vagy oda, jószerivel kutyát sem érdekelt a magyar meccs. Az Olimpiai Stadion egyébként fantasztikus, a gyepszőnyeg a rossz idő ellenére kifogástalan volt. A csapat nem játsszott túl jól, különösen az első félidő sikerült gyengére. De az eredmény végül is nem rossz, döntetlen egy a világranglistán nálunk jóval előrébb álló csapat ellen!
Általában magam is kritikus vagyok, de most nem értettem egyet a hazai nagyon fanyalgókkal. A nálunk jobbnak itélt szaudiaknál folyik a bajnokság, játékból jöttek a legerősebb csapatukkal. VB selejtezőre készültek (10 nappal később)Türkmenisztán ellen), tehát csúcsra járatásban vannak. Mi alapozásból jöttünk (bár máskor is láttam már ólomlábakon járó csatárokat, Kenőt 5 méterről kapu fölé lőni stb.) egy A/B csapattal. És akinek alapvetően a pontszerzést köszönhetjük, Szűcs Lajos, szintén a magyar válogatott része. Tóth Balázs játszott - felejthető volt. Végül is mindenki láthatta a TV-ben. Azért a magyar zászló és a himnusz így is nagy élmény volt.
Ali Baba

2005. február 6. 9:11:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

A török focibajnokság hétvégi fordulójában a Fenerbahce csapatába csereként beállt Anelka. Akkor még 1-0-ra vezettek, a vége 1-1 lett Samsunban. A Galata nyert így a kanárik előnye 2 pontra csökkent. A Besiktas vasárnap este az ankarai Genclerbirligi ellenjátszik. A találkozó különlegessége, hogy januárban mindkét csapat új edzőt kapott.
A magyar fiuk közül ketten egymás ellen játszottak. Mivel a török köztévé egyenesben adta, mindenki láthatta, hogy jó volt a meccs és jól játszottak a fiúk is. Malatyaspor (Tóth Balázs, a Fanatik újság 7-est adott neki) - Ankaraspor (Molnár Balázs, 6) 2 - 1 .
A Rizesporban Ferenczi belőtte első gólját, de a csapat nem tudott otthon nyerni (1-1) a Konya ellen.
Tóth Balázst úgy tűnik már ismerik Törökországban, a sarki fűszeres ma reggel Ankarában, amikor a Fanatikot megvettem, széles mosollyal mondta: "Toth cok iyi" - Tóth nagyon jó!
Ali Baba

2005. február 6. 13:40:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Üdv.
Ha jól hallottam, vasárnap beköszöntött a tél NY-Törökországba. Nem futottam még bele a Besiktas meccs erdményébe. Lehet, hogy elmaradt?
Szerdán Tunézia ellen a török válogatott kegyelmet most már ne ismerjen. 2006, Németország jegyében előre!
Ali Baba! Hogy értékeled a mostani török válogatottat. Tudnál esetleg egy kis anyagot prezentálni a főbb játékosokról, szöv. kapitányról, németországi esélyekről? Köszi, előre.
Egyik kedvenc török hátvédem, Fatih Akyel, (Fener) eligazolt a Bochumba. Hát, nem tudom... Kicsit kiesés szaga van most annak a csapatnak, de lehet hogy majd Fatihhal!!!...
A magyar válogatottról most inkább nem szólnék, hosszú lenne, majd lehet hogy egyszer nekirugaszkodom egy lehetőleg objektív elemzésbe.
Laci

2005. február 7. 10:34:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Üdv Laci!

Bocsánatot kérek a lassú reagálásért. Az elmúlt napokban a pénzkeresés kötött le. (Nem mondom, hogy bajom van vele, de az ideális az, ha valakinek a hobbija egyben a munkája - például a sport - lenne. Nálam, ugyanúgy mint a többségnél, sajnos nem így van.)
A török válogatott játékosainak egyenkénti elemzésére még nem válakoznék (talán 1-2 hónap múlva). Egy biztos, hogy a védelem sajnos lelassult a legutóbbi VB csapatéhoz képest és a középpályán, illetve csatársorban kevesebb a kreativitás, ritkák a váratlan jó megoldások. Ez persze a szakmai vezetés hibája is, mert a kapitányok jobban bíznak a bevált sémákban, a biztonságos játékban. Így a kreatív, egyben kockáztató játékosok (mint pl. Tuncay) gyakran a kispadon ülnek és csak akkor hozzák be őket, ha már baj van. A klubbokban kulcs posztokon egyre több külföldi (főleg brazil, afrikai és balkáni) játékos kap helyet és ez nem segítí az új generáció fejlődését. Pedig váltásra már csak a kor parancsa miatt is szükség lenne.
(5 külföldi játékosa lehet egy klubbnak, szinte minden csapat kihasználja ezt és ebből általában 3-5 játékos egyidőben pályán is van.) A legutóbbi fordulóban minden élenálló csapat győzött, a helyzet az élen változatlan. Illetve a Besiktas kicsit zárkozhat, mivel a két fordulóval ezelőtti, otthoni Genclerbirligi elleni 1-1-es meccsét március elején újra játszhatja. A meccs bírája a Gencler szabadrugására engedélyt adott, majd a sorfal miatt belefütyült, de a kapuba kerülő labda okán ráfütyült és megadta a gólt. A meccs után pedig beismerte, hogy hibázott, a szabadrúgást meg kellett volna ismételtetnie. Elég cikis eset, a világ sportsajtója szinte mindenütt, így nálunk is, megírta. Molnár Balázsék a hétvégén pont a Gencler ellen nyertek otthon. Szépen zárkoznak a középmezőnyhöz és egyre nő ankarai szurkolótáboruk. Tóth Balázsék és Ferencziék kikaptak.
Kézilabdában Bécsi János csapata a Besiktas még mindig veretlen és így vezet a bajnokságban.
Ali Baba

2005. február 17. 8:38:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Előző megjegyzésemhez: konzultáltam az illetékesekkel, nem öt, hanem hat külföldi játékosa lehet egy első osztályú török labdarúgó klubnak. Bocs.
A Fenernek ez is kevés volt a múlt csütörtöki hazai UEFA kupa meccsén. A Zaragoza nagyon fegyelmezetten játszott, a Fener kihagyott néhány helyzetet és jött a törvényszerűen bekapott egy szem gól, ami eldöntötte a meccset. Nagyon remélem, hogy nem a továbbjutást. Tuncayék egyszer végre idegenben is összekaphatják magukat és akkor még továbbjuthatnak. A Fener kapott egy zsák kritikát a sajtótól, talán be is rágott a csapat, mert hintett egy hetest a hétvégi fordulóban Pető Zoli volt csapatának a Kayserinek. Az élen a helyzet változatlan, mert a Galata és a Trabzon is nyert, igaz nehezebben. Fogcsikorgatva szerezte meg a két pontot a Besiktas és továbbra is messziről követi a vezető triót. Ferencziék (Rize) és Tóth Balázsék (Malatya)is nyertek. Pista a végén állt be, Balázs végig játszott. A másik Balázs (Molnár) is végig a pályán volt az otthon nagyon harapós Denizli ellen. Egy pontot szereztek, ami sikernek számít. Csapata az Ankaraspor hovatovább a legeredményesebb fővárosi csapat, a Genclerbirgli és az Ankaragücü elég gyengén muzsikál ebben a szezonban.
Ali Baba

2005. február 22. 18:20:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Próba

2005. február 23. 22:18:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Kedves Ali Baba és török foci drukkerek! Én a mai napon járok először a honlapotokon és a bemutatkozásom olvasható a "Társalgó"c.rovatban.
Én egy fanatikus,elszánt és
megrögzött magyar Besiktas
szurkoló vagyok. 1989 óta
őrjöngök ezért a csapatért.
A mindenkori kedvenc játékosom Feyyaz Ucar. A kedvenc csapatom az 1994/95-ös bajnokcsapat olyan nevekkel,mint Aumann,
Gökhan,Alpay,Mutlu,Metin,
Recep,Riza,B.Ali,Ertugrul,
Oktay,Sverisson,Sergen,Madida.
Egyszóval meg vagyok őrülve
a fekete-fehérekért és a török válogatottért.Nagyon fontos,hogy az európai kupameccseken teljes erőből
szurkolok minden török csapatnak,pl.tomboltam,amikor UEFA Kupát nyert a Galatasaray és begyulladt a torkom az üvöltéstől a TV
előtt,amikor 1994/95-ben a Trabzonspor kiverte az Aston Villát.Remélem az idei UEFA Kupát a Fenerbahce nyeri!Visszatérve a Besiktasra,eddig sajnos katasztrófa volt ez a szezon.Del Bosquét már az ősszel ki kellett volna rúgni,meggyőződésem,hogy csak a neve miatt nem tették meg.Mindegy,a folytatás Rizával jobb lesz!Egyébként fantasztikusan erősítettünk
a nyáron.Kérdezném,hogy a Fanatik és a Fotomac c.újságokat hol tudom megvenni Magyaro.-n?Eddig nekem ismerősök hordták időnként Németországból.Még
ezernyi dolgot akarok monitorra vetni,de nem tudom,hogy milyen terjedelemben írhatok?Ali Babától kérdezném,hogy tehetnék-e fel neki kérdéseket a török fociról?
Lenne egy pár...
Üdvözlettel:Borbicsek

2005. február 23. 22:50:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Selam Borbicsek!
Egy ekkora "török Őrült" nem vészhet kárba... Ha tudsz, gyere el március 5.-én a török barátok találkozójára, a Kicsi a Világ Teaházba (a Madách tér mögöt) A pontos időpontját még mi sem tudjuk, de itt lesz a blog-on.
A Fener legyúrja ezt a kis alamuszi Zaragozát!!!..
Mivel én is kőkemény Besiktas-os vagyok, körvonalazódhtna egy magyarországi Besiktas csoport! A Pesten élő törökök nagy része egyébként Galatás, de sebaj...
Ha tudsz, gyere márc. 5.-én!
Üdv.
Laci

2005. február 24. 12:55:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Kedves Laci!
Köszönöm a soraidat!A fentebbi szurkoló is te voltál,aki a török és argentín stadionok hangulatáról írt? Ő is egy
Besiktas-os de Anonymous-
ként írt.Szóval a márc.5-ei
találkozóra valószínűleg nem tudok elmenni,mert Bu-
dapesttől 130 km-re lakom.
Szuper lenne,ha létrejönne
egy magyarországi Besiktas
csoport!A megszervezésében
nem hiszem,hogy részt tudok
venni,mert van egy 9 hóna-
pos kisfiam és ő teljesen
behatárolja a szabadidőmet.
Jó neked,hogy te kapcsolat-
ba tudsz lépni itt élő tö-
rökökkel!(Még ha Galatások
is,ha-ha).Gyerünk Fener,mu-
tasd meg a spanyoloknak!
Visszatérve az elejére,100 %-ig igazat adok a hozzá-
szólónak aki azt mondja,
hogy a török szurkolók őr-
jöngenek a legjobban a vi-
lágon! Az is tuti így van,hogy ebből a szempont-
ból az argentínok a másodi-
kok.A '90-es évek elején
sok argentín összefoglalót
láttam az akkor még létező
Screensport nevű adón. Tom-
bolás szempontjából szerin-
tem a harmadik helyen vagy
a görögök,vagy a brazilok
állnak.És akkor most a kér-
déseim Ali Babának,vagy bár
kinek, aki tudja a választ!
Mi volt ez az Erciyesspor-
Kayserispor névcsere a nyá-
ron? Mi az oka,hogy úgy 5-6
évvel ezelőtt több török
sztár is az alacsonyabb osz
tályú Siirtsport-ba igazolt?Hogy lehet az,hogy
Töröko. 3.legnagyobb váro-
sának,Izmirnek nincs első
osztályú csapata? Göztepe
Izmir,Altay Izmir,Karsiyaka
mind jelentős hagyományú,
nagy klubok! Olyan,a '90-es
években komoly jelentőségű
csapatok,mint a Sariyer,a
Zeytinburnuspor,a Bakirköy-
spor,a Boluspor és az Ada-
nademirspor miért nem tud-
nak közelébe sem férkőzni
az első osztálynak? Az 1997-98-as idényben az első
osztályban szereplő Seker-
spor nevű csapat hová való?
Én úgy tudom,hogy ankarai-
ak.1994/95-ben 1.osztályú
volt egy Petrolofisi nevű
csapat,ők hová valóak?Úgy
tudom,hogy ők is ankaraiak.
Miért és hová tűnt egyik ré
gebbi kedvencem Oktay Dere-
lioglu?A Besiktasnak és a
válogatottnak is húzóembere
volt,akkor miért jött el a
fekete-fehérektől?Egyenlőre
ennyit kérdeznék,a többi kérdésemet majd egy későbbi
alkalommal tenném fel.
Üdvözlök minden török drukkert:Borbicsek

2005. február 24. 22:08:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Selam Borbicsek!
Minden tiszteletem, hogy apa vagy és mellette még teljes mellszélességgel török focidrukker! Nekem nincs gyerekem, de valószínű hogy az lesz a nagy próba. Foci vagy gyerek? Mindkettő? Ezek szerint működik.
Nagyon szerintem nem kell szervezni egy M.o.-i Besiktas csoportot. Vagyunk és tudjunk egymásról. Ha van lehetőséged rá, akkor adj egy privát e-mail címet, hogy elvontabb dolgokról is tudjunk értekezni. Köszi
Üdv.
Laci

2005. február 25. 13:12:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Iyi aksamlar Laci!
Hát bizony nem egyszerű dolog az egyeztetés,de a baba mellett igyekszem a török foci terén is tartani a lépést.Szerintem
is jó így,hogy tudjunk egy-
másról mi,Karakartal őrül-
tek.Persze az lenne a jó,ha
legalább nagyritkán tudnánk
olyat csinálni,hogy közös
meccsre járás. Az azért ér-
dekelne,hogy hányan lehe-
tünk magyar Besiktas drukkerek?Nagyon szívesen
magadom a privát e-mail cí-
memet,de mivel finoman
szólva nem vagyok egy számítógép zseni(pl.az én
hozzászólásaim mindig ilyen
zavaróan keskenyek,a tieid
meg széles formájúak)nem
tudom,hogy miként lehetsé-
ges az,hogy csak te lásd?
Bár nem mintha baj lenne,ha
a többiek is megtudnák,mert
én itt még csupa értelmes,
rendes ember írását olvas-
tam. A piszok életbe,nincs
már török csapat az európai
kupákban.Próbálok valami
jót is keresni benne,pl.
hogy tisztességes a vereség
mértéke és egy spanyol
csapatnak az otthonában gólt lőni mindig nagy dolog.Mit gondoltok,mi lesz
a márc.26.-ai Törökország-
Albánia VB-selejtező ered-
ménye?Szerintem 3-0 a törököknek! Üdvözlet mindenkinek:Borbicsek

2005. február 25. 23:01:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Éljen!Éljen!Már megint győz
tünk!Mondjuk elég szoros ez
a 2-1 hazai pályán,de meg-
van a 3 pont!Siyaaah-beyaaaz!Őszintén szólva én
már letettem arról,hogy le-
het ebben a szezonban még
valami klubhoz méltó ered-
mény,de hátha meglesz a Baj
nokok Ligája helyezés!
B E S I K T A S!!!
Üdv:Borbicsek

2005. február 27. 22:37:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Üdv.
Borbicsek! Sajnos nem tudom én sem, hogy itt a blog-on hogyan lehetne privátban, de felkínálom egyik alternatív címemet: basaran@freemail.hu
A VB selejtező nem lesz könnyű Albánia ellen (jók az albánok) de győzelmet várok persze, hiszen nincs más választás, ha jövő nyáron akarunk menni Németországba török válogatott meccsre!!
Az "izmiri" focihiány nekem is feltűnt. Majdnem akkora város, mint Athén (ahol hemzsegnek a fociklubok) és Izmir "üres"...
Besiktasról: ez a szezon már ráment a Del Bosque-ra, jövőre feltámadás!!
Üdv.
Laci

2005. február 28. 10:32:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Hosgeldiniz Laci és Borbicsek!

Nem állunk túl jól, sajnos a Fener simán elszállt Spanyolországban, így már nincs török csapat a nemzetközi kupákban. A kanárik ugyanazt próbálják játszani a külföldi erős csapatok ellen, amit a hazai bajnokságban. Nekimennek az ellenfélnek, azok meg profin védekeznek, kivárnak, és a végén nyernek.
A Besiktas tényleg már csak jobb lehet. A hétvégi hazai meccsükön nyertek a Sakarya ellen, de az utolsó percekben a fekete sasoknak megadott, majd megismételtetett 11-esek nagy vitát váltottak ki Törökországban. Arról nem is beszélve, hogy a Besiktas szurkolók dobálása miatt a meccs 12 percig állt. Lehet, hogy újra betiltják a pályát, mert a Sakarya melegítő játékosát úgy eltalálták, hogy eltörött az orra. Szóval a Besiktas kapaszkodik, és ha a hétvégén megveri a Galatasarayt és hozza a megismételtetett hazai meccset a Gencler ellen, akkor már csak 4 pontra lesz a 3. helytől.
Molnár Balázsék nyertek, Tóth Balázsék kikaptak, Ferencziék döntetlent játszottak (Pista csak pár percet volt benn a pályán, de éppen akkor egyenlített a csapat.)
Az eltűnő, feltűnő és váratlanul erősítő csapatokról: A jelenség mögött itt is a pénz van. A 2000-2001-es gazdasági válság előtt sok cég nőtt óriássá és a tulajdonosok mindjárt focicsapatot is akartak. Ez Törökországban óriási társadalmi presztizst jelent. Siirt városában is erre törkedett egy helyi klánvezér, a helyi Stadler, amikor hatalmas pénzekkel játékosokat csábított oda. Azután jött a válság, bankok, cégek, üzletemberek szálltak el, döltek össze és focicsapatok tüntek el. Ez most is folytatódik, csak kisebb mértékben. A legújabb jelőlt az Adanaspor, mely tavaly még külföldiekkel megerősítve a Süper Lig-ben játszott, az idén már a másodosztály végén kullog és óriási adósságai vannak. A Bursa és Izmir probléma hátterében az eltökélt befektető hiánya áll. A városi vezetések már nem mindig állnak ki a csapatok mellett (csakúgy, mint nálunk), és az üzletembereket a nyugati országrészben nehezebb szponzorálásra megnyerni. A Bursa ráadásul tavaly óriási összegeket költött a bennmaradásra (pl. a Hagit vitték oda edzőnek), nyerte is a meccseket, de érdekes módon az Istanbulspor is mindent hozott, így a Bursa kiesett, az isztambuliak bennmaradtak. Utóbbiak most is rosszul állnak, de a klubbot az állam árulja (tartozás miatti felszámolásból jutott a csapat a bankfelügyelethez), és pénzt akar belőle. Emiatt lehet, hogy nem érdek a kiesése. Lehet, hogy újabb csodáknak leszünk szemtanui?
A Petrolofisi csapat az "egyik török MOL" fociklubbja volt (isztambuli központtal, de országos érdekeltséggel). A társaság irányt váltott a sport szponzorálásban.
Bocs, de néhány válasznak még utána kell néznem (Oktay Derelioglu, stb.).
A Fotomac-ot vagy a Fanatikot a magyarországi török körökön keresztül lehet esetleg megszerezni. Ez csak tipp, de van olyan fuvarozó cég, amelynek naponta indul TR-ből kamionja Magyarországra, vagy rajtunk keresztül Európába. (Nekem könnyű: lemegyek a bakal-hoz és 250 ezerért, ill. 25 új kurusért veszek egyet.)
Ali Baba

2005. március 2. 16:27:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Kedves Ali Baba!Nagyon kö-
szönöm a kimerítő válaszaidat!Én úgy gondolom,hogy elég sokat tu
dok a török fociról,de azért még van néhány kérdé-
sem,úgyhogy nem úszol meg!
A munkatársaim mennek ki
autóval a hétvégén a Bayern
München-Werder Bremen meccsre(hogy
mit lehet enni a német fo-
cin?)és hozatni akarok velük Fanatikot meg Fotomacot,esetleg Hürriyetet is.Akkor a Seker
spor és a Petrolofisi ankarai csapatok?Szerintem
a Petrolofisi is az volt,da
cára az istanbuli központnak.Jelentkezni fo-
gok:Borbicsek

2005. március 2. 22:50:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Szia Borbicsek!

Van még 1-2 hírem, közülük az egyik számodra mindenképpen rossz. Sajnos a Besiktasnak szinte semmi esélye sem volt a Galatasaray ellen annak ellenére, hogy 26 percig emberelőnyben játszottak (a copfos Necatit állította ki a bíró). A piros-sárgák 9-szer találták el a kaput 17 lövésből, a Besiktas 2-szer 7-ből. A gól szerintem kissé Cordoba lelkén is szárad, mert középre, pont Hakan Sükür elé ütött ki egy szélről erősen belőtt labdát, de így is ő volt a csapat legjobbja.
Más: a Sekersport tényleg ankarai csapat, a cukoripar reprezentása. A cukorgyárakat privatizálják, a csapatra nincs több pénz. Oktay Derioglu tavaly a Gaziantepsporhoz ment játszani. A hírek szerint az idén már nem játszik, edző a harmadosztályban, de nem tudom (egyelőre), hogy melyik csapatnál.
Más: Forma I. láz van TR-ban. Az első futamukat augusztus 21-én rendezik. A dátum ismerős, eddig a Magyar Nagydíjat rendezték ezen időpont körül (sok német pedig azt gondolta, hogy a tüzijáték is a Forma I. miatt van). Képeken láttam az isztambuli pályát, hát még elég nagy a rendetlenség.
A másik nagy idei isztambuli esemény a BL döntő! Időpont: 2005. május 25. Annak, aki ki akar ugrani, érdemes már most jegy után nézni. Én is ezt próbálom tenni.
Ali Baba

2005. március 6. 11:43:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Iyi aksamlar Ali Baba!
Persze,fájó,hogy elveszí-
tettük a Galata elleni ran-
gadót,de a vereség mértékét
még egész tisztességesnek
találom.Régebben volt egy
olyan újság,hogy FOTOSPOR.
Az még létezik-e? Írtad,hogy régen sok Vidi
meccset láttál.Akkor ott voltál azon a meccsen is,
amikor az 1976/77-es szezon
ban a fehérváriak a jelenle
gi kedvenc csapatod ellen
játszottak az UEFA Kupában?
(Videoton-Fenerbahce 4-0).
Üdv:Borbicsek

2005. március 6. 22:39:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Selam
A szombati török találkozón 3 Galatás és egy Fener-es török férfi volt. Az elején tisztáztuk hogy én Besiktas. Cukkoltak szépen, hogy este alázás lesz, meg Hakan Sükür 3-at hint, meg ilyenek, én meg csak néztem magam elé. Galatás túlnyomás van, ez a helyzet, na de jövőre...
Ali Baba, véleményed szerint mennyi az esélye annak, hogy valaki innen Magyarországról jegyhez jusson egy Besiktas-Galatára v. Besiktas- Fenerre? Jelenleg úgy nagyjából hogy mozognak a jegyárak, egy-egy rangadónál hogy megy a jegyelosztás? Ha tudsz, léci írj róla. Köszi
Üdv
Laci

2005. március 7. 13:06:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Hello Mindenkinek!
Hát,ankarai hetünk volt.Kár,hogy a Genclerbirligi ellen így se sikerült megszerezni a 3
pontot.Az Ankaraspor elleni
idegenbeli győzelemnek nem
csak azért örülök különösen,mert 0-2-ről sikerült a fordítás,hanem
azért is mert az őszi szám-
talan leégés közül,az ellenük elszenvedett otthoni vereség volt számomra a legérzékenyebb.Mégiscsak újonc csapat....A rossz emlékek legkevésbé Ahmed Hassant zavarták,ő ugyanis a mostani két gólja mellett
már az ősszel is betalált ellenük.Nagyszerű,hogy Ahmet Dursunnak ismét megvan a góllövő cipője!Más!Egyáltalán nem örültem,amikor Sinan Kaloglu-t eladtuk a Diyarbakirspornak.Ő ott már
7 gólnál tart.Üdvözlettel:
Borbicsek

2005. március 14. 12:07:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Sziasztok!

Én a Molnár Balázs miatt azért sajnáltam az Ankaraspor-t. Ráadásul nem vagyok fekete sasos (Besiktasos), így a magyarral erősített ankaraiak felé (is) húz a szívem. Egyébiránt a bajnokság élén semmi változás, bár a Gencler majdnem megcsípte a Fenert. Végül Alex az utolsó perceben mennybe vitte a Fener szurkolókat.Talán legközelebb már a Bőör Zoli segít a Genclernek, vagy esetleg a Kenő. Borbicsek! Nincs már Fotospor újság. A jegyek egy sima (Fener, Galata, Besiktas és Trabzon nélküli) meccsre 3 -20 új lírába kerülnek (2-15 dollár). Ha a nagyok játszanak egy kisebb csapatnál, akkor 5-80 új líra (4-60 dollár) a rangadókon pedig 10 lírától akár 15o-ig is elmehet az ár (ez utóbbi több, mint 100 dollár, VIP jegy jár érte. Jegyet a stadionokban és bizonyos könyvesboltokban, egyéb jegyárusító helyeken kívül a www.biletex.com honlapon lehet venni (hitelkártya). A honlap rajta van a törökország.lap.hu -n is. Akinek a házigazda klub hitelkártyája van meg, előnyt élvez a rangadók előtti jegyelőjegyzéseknél. Tavaly minden bevásárlóközpont előterében 3 asztal volt felállítva és ott Fener, Besiktas és Galata hitelkártyákhoz lehetett jutni!
Ha jól emlékszem a Fradi is csinált valami hasonlót otthon az MKB-val vagy az OTP-vel, de azután nem lehetett sokat hallani róla.
Ali Baba

2005. március 16. 17:03:00 CET  
Blogger Efendi said...

hoppá, biletix.com, nem biletex

2005. március 16. 21:11:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Besiktas-Trabzonspor 1-0!!!
Süper jó,hogy egy igazi rangadót sikerült megnyernünk!Korábban mindig
az volt a helyzet az utolsó
percben szerzett gólokkal,
hogy azt mindig az a csapat
kapta,akinek én szurkolok.
Most végre megfordult a helyzet és Tayfur az égre
repítette a Fekete Sasokat.
Szép volt,és köszönjük Denizlispor!Üdvözlöm a török rajongókat:Borbicsek

2005. március 20. 21:39:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

A fociban sincsen ha, de azért ha az elmúlt hetekben a Besiktas nem veszít pontot a Gencler ellen és megveri a Galatát... Most élesben hajthatnának a bajnoki címért.
A Denizlispor jó kis masszív csapat, otthon nem nagy csoda egy 2-0 a Fener ellen sem. (Mindkét gólt egy finn válogatott rugta.)A Rize (Ferenczi nem játszott) nyert a Malatya (Tóth Balázs játszott) ellen idegenben. A Galata vasárnap este hozta a 3 pontot (4-2) a Molnár Balázst térdsérülés miatt nélkülöző Ankaraspor ellen. Balázs hazament megműtetni magát (porc) és nem maradt TR-ban, mint azt a Nemzeti Sport írta.
Az lenne az igazi, ha a focibajnokság végig 3-4 esélyes maradna és csak a legutolsó fordulóban dölne el minden.
Atlétika: Süreya a nemzet futólánya egyre nagyobb fasírtban van a török atlétika vezetőivel és országváltással fenyeget. Emlékeztetőül: az Olimpia előtt nem ment el egy doppingvizsgálatra és ezért felfüggesztették versenyzői engedélyét. A vizsgálatot még nem zárták le. Majd jönnek helyette újabb etióp futók...
Ali Baba

2005. március 21. 14:40:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

A BL döntőre a www.tff.org honlapon lehet jegyet rendelni, de egyelőre csak török állampolgároknak és csak március 31-ig. Az árak: 30 - 150 Euró. Persze egy külföldi megkérhet egy török állampolgárt, hogy vegyen neki, de egyáltalán nem kizárt, hogy a török szektoroknál igazolványt is fognak kérni. Gondolom a külföldi árusítást az elődöntő eredményének ismeretében kezdik majd meg.
Az augusztus 21-i isztambuli Forma I-re a biletix -en lehet jegyet vásárolni, az árak 150 Eurónál (!) kezdődnek.
Ali Baba

2005. március 22. 14:58:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Merhaba!
Újakat nagyon nem fogok mondani. Sorsdöntő 2 mérkőzés előtt a török válogatott. Az albán és a grúz meccsből 6 pont kell. Nincs mese.Mert aztán június elején jön a görögök elleni isztanbuli meccs, ott már pörögni kell. A németországi VB-t a török válogatott egész egyszerűen nem hagyhatja ki!!!
2005. június 4. Törökország -Görögország. Az év meccse.
Más. Mit érezhet egy akármilyen honosított atléta, stb, amikor a dobogó tetején hallja a török himnuszt??! Mit éreznék én, ha mondjuk francia vagy amerikai színekben megnyerném valamiben az olimpiát? Semmit nem éreznék. Persze tudom, a sport üzlet, de lehet így értelme? ...
Szisztok
Laci

2005. március 24. 13:46:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Türkiye-Arnavutluk 2-0!
Ez az,ezt már szeretem!Ilyen magabiztos győzelmek
kellettek volna már az ősszel is!Az 5.percre már
kialakult a végeredmény,csak az nem nagyon tetszik,hogy utána
már nem folytatódott a gól-
gyártás.Még most is fáj a
Grúzia elleni hazai pontvesztés.Most jöjjön a
revans!Lacinak igaza van,a
Görögország elleni júniusi
meccs lesz az év mérkőzése!
Üdv:Borbicsek

2005. március 27. 22:48:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Sziasztok!

Van még bő két óra a grúz - török mérkőzés kezdetéig. Nem vagyok túl nyugodt. A szombati albánok elleni biztos 2-0-ás meccsen pocsékul játszott a csapat. Az első öt perc vihara, 11-es (megérdemelt!) és a szerencsés öngól után semmi biztatót nem láttam. Az albánok kapufát rugtak, kihagytak helyzeteket és nem kaptak meg a bírótól egy jogos 11-est. A legelvakultabb helyi szakemberek (közöttük a szövetségi kapitány és a játékosok) és szurkolók is elismerték, hogy ez gyenge előadás volt. Itt az ideje valami javulást mutatni! A görögök szombaton simán nyertek Tbilisziben, náluk is jobbat kellene produkálni.
Más: az isztambuli BL döntőre a törökök nekem nem adtak el jegyet (pedig van tartózkodási engedélyem és helyi igazolványom). Nem akarok itteni barátokat megkérni, hogy a saját nevükben szerezzenek belépőt nekem, így külföldiként az UEFA honlapján vásárolhatok. Lehet, hogy marad a szokásos: 1-2 üveg sör és egy nagyobb projektor valahol egy népes török kocsmában.
Ali Baba

2005. március 30. 17:16:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Sziasztok
Nyugi van.
A piszkos munka elvégezve... Olvastam, hogy Tbilisziben majdnem több volt a török drukker, mint a grúz.. Hmmm...
A dánok kiszállni látszanak, de nem írhatók le (én már láttam kocsit a leállósávban előzni...). Most tényleg úgy néz ki, hogy a görög-török versengésre szűkült a csoport. Mindketten játszanak még Ukrajnával, csak a görögök fogadják őket, a törökök pedig mennek Kijevbe. Vajon viszik-e a törökök a görög meccset a nagy stadionba, vagy maradnak a "pokol lehellete közelről" elvnél? Pl.:a magyar válogatott Újpesten: 21 meccs, 18 győzelem, 3 egál ... (ebben benne a tegnapi is) Persze az egál ebben az esetben nem sokat érne. Allah segíts, hogy láthassam Tv-n azt a meccset!!! (minden elismerésem azoké a görögöké is, akik június 4.-én útra kelnek Isztanbulba...)
Üdv.
Laci

2005. március 31. 10:52:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Merhabalar!

A grúzok ellen végre ment a török szekér. Szakadó eső, hatalmas küzdelem, kemény összecsapások, sérülések, gólok. Szóval jó meccs. Ez volt Fatih Tekke nagy napja, fantasztikusan játszott. A többiek is jól teljesítettek. Én azért két gyenge pontot is láttam, Rüstüt, aki benne volt az első gólban és utánna is bizonytalankodott, valamint Necatit, aki gyárilag lassú, most még körülményes is volt, így ő lett a kerékkötő, amíg a 62. perben le nem cserélték.
A csapat jó volt, kivéve a két kapott gól előtti pillanatokat, amikor képesek voltak teljesen szabadon hagyni a grúzokat.
Lányok és Fiúk! Jöhet június 4-e és a görögök. Ha szerencsétek van az Eurosport kiválasztja a mérkőzést élő közvetítésre (nagy rangadó lesz), vagy esetleg a DSF adja, ami Magyarországon is fogható. Én most a magyar - bolgárt néztem élőben a DSF-en. A török - görögöt valószínüleg a török SHOW TV adja (én is ott fogom nézni).
Június 8-án Kazahsztánba mennek a törökök, majd két nagy mérkőzés következik:
szeptember 3. otthon a dánok,
szeptember 7. Kijevben Ukrajna.
Ha a továbbjutáshoz, vagy a 2. helyhez szükség lesz rá, akkor a vörösmezesek az utolsó mérkőzésen, október 12-én, Albániában el fogják söpörni Szkender bej jelenlegi vitézeit.
Ali Baba

2005. április 1. 15:51:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

A török focibajnokság megy tovább, a Fener megint kényelmesebb helyzetbe került. Nyert otthon a Gaziantep ellen, míg a Galata döntetlent játszott Kayseriben. Így a különbség most 4 pont. Hagi a Galata edzője nyilvánosan megvádolta a helyi szurkolókat, hogy ellopták a mobilját. Majd néhány óra múlva megtalálta egy másik ruhája zsebében, így bocsánatot kellett kérnie (micsoda szenzáció!! - úgy látszik uborka szezon van). A Trabzon otthon vesztett két pontot a 10. perctől 10 emberrel játszó Ankaraspor ellen (2-2). Molnár Balázs nem játszott, 2 hete Fehérváron porccal műtötték. A rehabilitációja egyébként jól sikerült, ma már kocogott az ankarai edzésen, 10 nap múlva pedig valószínűleg pályára lép. A "magyar" csapatoknak jó hétvégéjük volt. A Malatya Tóth Balázzsal nyert Samsunban (1-0), és Balázs nagyon jó osztályzatot kapott az újságoktól. A Rize Ferenczi góljával játszott 1-1-et.
Ja és a Besiktas nem tudott gólt rúgni a Diyarbakir ellen, a 0-0-lal nem voltak túl boldogok.
Mégis valami jó a Besiktasnak is: A kézilabda bajnokságot már megnyerte a Bécsi Jánost soraiban tudó Besiktas. A hétvégén 7 góllal verték a második Halkbankot és bár több forduló van még hátra, már behozhatatlan az előnyük.
Ali Baba

2005. április 5. 19:15:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Szevasztok török szurkolók!
A Grúzia elleni sok gólos győzelem
visszahozta belém a reményt,azaz
most már hiszem,hogy megszerezhető
a csoportban a 2.hely.A török-görög-öt jó lenne,ha az Atatürk stadionban rendeznék,mert a 81.700
néző mégiscsak más,mint az Inönü-ben vagy az Ali Sami Yen-ben a negyedannyi.Én nem adózom tisztelettel azok előtt a görögök
előtt,akik el mernek jönni Istanbulba.Mégpedig azért, mert a
Galatasaray egyik honlapját megtalálták a görög szurkolók.Végigolvastam a fórumot.
Az összes görög hozzászólás merő
fröcskölő,anyázó mocskolódás.Állat
módjára.Én sem bírtam tovább,és beválaszoltam nekik egy jó kis észak-ciprus-i szöveggel.Még említhetném a Panathinaikos drukkerek istanbul-i viselkedését
a Fenerbahce elleni meccsen,2002-ben.Rettentő volt a Besiktas döntetlenje a Diyarbakirspor ellen.Ezzel a csapattal mindig sok a bajunk.2002/03-ban,amikor bajnokok lettünk,őmiattuk nem lehettünk Európa egyetlen veretlen csapata,mert csak ott kikaptunk 1-0-ra.Ali Baba!Igaz-e,hogy a Diyarbakirspor 2001-ben kormányzati utasításra került fel az I.osztályba,mert az a kurd terület központja,és így akarták csillapítani a súlyos nemzetiségi feszültségeket? Mindenkit üdvözlök:Borbicsek

2005. április 6. 22:25:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Selam Borbicsek és török barátok!
Azokra a görögökre gondoltam, akik ott is lesznek Isztanbulban a stadionban. Nem a nethuszárokra, és "hackerekre"...
Akkor legyen ahogy mondod, stílszerűen hol máshol, mint az Atatürkben!!!...
Üdv.
Laci

2005. április 7. 16:58:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Hello mindenkinek!
Azt hiszem el lehet mondani,hogy alaposan sikerült kiköszörülni a diyarbakir-i csorbát!(Besiktas-Ankaragücü 4-1).Még mindig nagyon örülök Ahmet Dursun visszatértének!Valamint felhívnám a Besiktas szurkolók figyelmét arra a sajnálatos tényre,hogy a román Pancu milyen kevés gólt szerez ebben az idényben.A 16 pontos hátrány a tabellán sajnos óriási.De mi a fenének kellett az a Fener gól a 87.percben?!De kár érte....Mondjuk azért jól esett a Galata hazai veresége.Nagyon untam már,hogy 1997 és 2001 között négyszer lettek bajnokok.Tény,hogy azért abban volt hátszél is rendesen.Üdv mindenkinek:Borbicsek

2005. április 11. 23:10:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Hajrá!

Bocs Borbicsek, a Diyarbakirspor 2001-es feljutásával kapcsolatban nemigen tudok mit mondani. Akit eddig sportvonalon elértem, tagadja a feljutásban a politikai kapcsolatot. A fociban laikus törökök (kevés ilyen van!) nem zárnak ki egy ilyen összefüggést, de mindjárt azt is hozzáteszik, hogy a csapat nem kurd, hanem török!
A hétvégén egyébként a Diyarbakir kapott egy sima hármast Ankarában Molnár Balázs csapatától. Balázs még épülget a műtét után, de lehet, hogy a következő hétvégi Ankaragücü elleni fővárosi rangadón már pályára lép. Tóth Balázs nagyot játszott a Malatyaban, Ferenczi Pistát egy félidő után lecserélték.
Én nem bánom a késői Alex gólt Sakaryaban, érik a kanárik bajnoki címe. Borbicsek! Egymás ellen játszunk a következő vasárnap: Fener - Besiktas meccs lesz, LIG TV, söröző!
Ali Baba

2005. április 13. 17:03:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Hééé!Héééééé!Ho-ho-ho-ho-ho-hóóóó!!!Győztünk!!!GYŐZTÜNK!!!Siyah-beyaz fanatikusok!!!Laciiii!!!Fenerbahce-Besiktas 3-4!
Jaj,de boldog vagyok!Ezzel bebizonyítottuk,hogy vagyunk olyan csapat,mint bármely másik az első osztályban.És a 78.perctől emberhátrányban voltunk!Jaj de jól jött most ez a hosszabítás és ez a 93.perc!Mondjuk az a 13 pont így is rengeteg,de nekünk a bronzéremért kell hajtanunk.Persze az egyetlen baj az,hogy én nem láthattam a meccsközvetítést.Ma éjjel egész Törökország fekete-fehér része az égre üvölti,hogy"Karakartal oley"!És Carew már 13 gólos.Mindenkit üdvözlök:Borbicsek

2005. április 17. 23:46:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Nos,...
Laci

2005. április 18. 11:31:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Gratulálok Borbicsek !
Minden Besiktas szurkolónak gratulálok!

Mint Fener hívő (igaz nem ultra inkább csak light) el kell hogy ismerjem, a Besiktas teljes mértékben rászolgált erre a 4-3-as győzelemre ezen a fantasztikus mérkőzésen. Borbicsek, néhány napja hívtad fel a figyelmet Pancu gólínségére. Hát most éppen ez kellett. A mérkőzés utolsó 13 percében a kapus kiállítása miatt kényszerből kapussá váló román mezőnyjátékos legalább három nagy bravúrt mutatott be. Két erős lövést és egy ziccert hárított fantasztikus bravúrral. És akkor jött egy pontos lapos lövés, amit viszont a Fener (Barcelona) profija Rüstü nem tudott elérni.
Más: Molnár Balázs csapata 5-2-re nyerte a hangulatos ankarai rangadót, Balázs még nem tudott pályára lépni.
Ali Baba

2005. április 18. 15:09:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Borbicsek, Laci és magam is régen jártunk utoljára a blogon. Talán azért, mert nem történt különleges esemény a török sportban. Az Erdemirspor férfi röplabdacsapata bajnok lett és az edző, igéretét betartva hagyta, hogy játékosai teljesen kopaszra nyírják. Hogy miért érdekes ez? Mert az edző Demeter György, aki tavaly is bajnok lett a csapattal. Korábban a magyar röplabda válogatott kapitánya is volt. Nem hiszem, hogy nagy gond volt számára a hajvágás, emlékszem már 30 éve is csak miliméteres tüsi frizura díszítette. Bécsi János kézilabda bajnoki címe (Besiktas) után a második magyar, aki török bajnok az idén. Lehet, hogy van (lesz) harmadik is, ha a Galataseray vizilabdacsapata Vincze Balázzsal csúcsra ér. Sajnos az újságok semmi vizilabdát nem írnak (jégkorongot sem - pedig van bajnokság - és sok minden mást sem), a meccseikre pedig nem fogok tudni Isztambulba elmenni. Persze azt sem lehet tudni, mikor játszanak.
A fociban nem lesz magyar bajnok TR-ban. A Fener a múlt hétvégén nyert az Ankaraspor otthonában 1-0-ra és tartja a távolságot az üldözőkkel szemben. Pedig az Ankaraspor jobb volt. Sajnos Molnár Balázs nem játszhatott, sőt hétfőn újra kellett a térdét műteni, így ez a szezon már valószínüleg nélküle zárul. A Fener ma a Trabzont fogadja, ha ezt a meccset megnyeri, már nehéz lesz megállítani. Ha viszont a Trabzon nyer, akkor 3 pontra megközeliti a kanárikat. Ha emellett a Galata vasárnap Malatyából gyöztesen távozik, ők már csak 1 ponttal követik majd a Fenert. Lehet még ez a bajnokság nagyon izgalmas. Persze a Besiktasnak már nem különösebben, a 4.-nél sem jobb sem rosszabb nem lehet. A múlt héten a többi magyar(Ferenczi, Tóth Balázs) csak rövidebb időt volt pályán.
A héten magyar csapat is járt török földön. Női tenisz válogatottunk FED Kupa zónacsoport meccseket játszott Antalyában. Nem volt esélye az elitbe jutásra, de legalább nem esett ki. A 11. helyen végeztek (a 15. hely már kieső volt).
Ali Baba

2005. április 30. 10:01:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

A Fener 2-1-r verte a Trabzont, de még messze nincs a célban, mert a Galata Tóth Balázséknál (Malatya) is nyerni tudott (0-1). A Trabzon kiesett a versenyből, szinte biztos, hogy 3. lesz.
Viszont a Fener a hátralévő négy fordulóban hátomszor idegenben játszik (Diyarbakir, Ankaragücü és Konya) és csak egyszer otthon. Akkor pont a Galataseray jön hozzá az utolsó előtti fordulóban . Valószínüleg ez lesz a mindent eldöntő derbi.
Ali Baba

2005. május 3. 18:48:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Kedves Ali Baba és minden"török"!
Valóban régen jártam itt,de az időm mostanában nulla.Legelőször is köszönöm a gratulációdat a Fener-Besiktas meccs kapcsán!A Fekete Sasokkal kapcsolatban ki kell emelnem,hogy a szerencse jócskán a mi oldalunkon áll.Trabzonspor,Fenerbahce,Konyaspor-mindhárom csapatot az utolsó percekben szerzett góllal vertük meg.Persze emellett végig kellett hajtani és koncentrálni is.Igen,én is úgy tudom,hogy a Diyarbakirspor keretét törökök és nem kurdok alkotják.Az Erdemirspor röplabdacsapat melyik városban van,Eregliben?Jó is,hogy írtad,mindig is érdekelt volna,hogy van-e jégkorong bajnokság Töröko.-ban.Most már tudom.Hajrá Besiktas! Borbicsek

2005. május 3. 22:26:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Besiktas-Samsunspor 2-0!En büyük Karakartal! Bocsánat,de most nem tudok többet írni,mert már megint elmúlt éjfél. Borbicsek

2005. május 10. 0:19:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Szerda este, török kupa döntő: Galatasaray - Fenerbahce 5-1.
Akár otthon is lehettem volna (Sopron - Ferencváros 5-1), annyi volt a hasonlóság. Jó formában lévő Galata (Sopron), bizonytalan Fener (Fradi). 0-3 után rúgja a gólt a Fener (Fradi), de a végeredmény nem kétséges. Izgalmas hajtós meccs az Isztambuli Olimpiai Stadionban (ugyanaz Székesfehérváron - igaz az izgalomhoz kell a Fradi ámokfutása). A két meccset pontosan egyidőben játszották. A sok hasonlóság mellett volt azért némi különbség is. Törökországban több mint tízszer többen voltak a stadionban, mint Magyarországon. Itt balhé sem volt, a Fener elviselte a méretes zakót. (Még aznap Arsenal - Everton 7-0. Hogy mik tudnak egyidőben történni!)
Az "öreg", ráncos Hakan Sükür fantasztikus. A csapat harmadik gólját még a Feneres Denizról pattintja be, de a negyediket és ötödiket már egyedül jegyzi.

A múlt hétvégi bajnoki fordulóban az eleje mind nyert, így az izgalmak későbbre maradnak. A végén összekuszálódtak a viszonyok, a stabilnak tűnő Sakariya otthon kapott ki a már reménytelennek látszó Istanbulsportól, így hírtelen 5 csapat került veszélybe, ebből kettőnek a végén mennie kell. A Sebatspor már kiesett.

Borbicsek! Az Erdemirspor valóban Eregliben van. Még egy nem foci hír, a kézis Bécsi János egy évet hosszabbított a Besiktasnál (a Nemzeti Sport is megírta).
Akkor még egy foci: a Ferenczi Pista a szezon befejezése után valószínüleg nem marad a Rize csapatánál.

Ali Baba

2005. május 12. 17:36:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Hát ez nevetséges!A már szinte kiesett Istanbulspor ellen döntetlent játszani... .Ezzel az eredménnyel feltettük a koronát a "csodálatos"2004/05-ös szezonra.A bánatomat csak kicsit enyhíti,hogy a másik két istanbul-i óriást elintézték az ankaraiak.
Örültem Ferenczi góljának,pláne,hogy a 3.Trabzonspor ellen szerezte.
Nos Ali Baba,ahogy 2 hónapja ígértem,nem menekülsz,most jönnek a kérdéseim!Tehát:1998 őszén,amikor a '80-as évek legnagyobb török sztárja,a többszörös gólkirály Tanju Colak a Siirtspor edzője lett,azt írták
vele kapcsolatban,hogy már a börtönt is megjárta.Ki tudnád deríteni,hogy mit követett el?Aztán:1997-ben egy Cem Uzan nevű török milliárdos megvette az Istanbulsport,majd 1998-ban megvásárolta az Adanasport is.Sőt,még abban az évben tervezte egy 3.török elsőosztályú klub megvételét is.Napjainkban mindkét csapat nagyon mélyen van.
Cem Uzan eladhatta őket?Vagy mi van vele? És végül:a 2001/02-es idényben történt,hogy azt olvastam,miszerint a török labdarúgás legnagyobb vesztegetési botránya van kialakulófélben.Úgy tudom,hogy a háttérből a szálakat egy török maffiavezér mozgatta,aki óriási pénzekre tett szert az illegális fogadásokon,melyekhez a bírók megvásárlását használta fel eszközül.Az említett maffiavezér azt nyilatkozta 2001-ben,hogy Törökországban évek óta a háttérben dőlnek el a mérkőzések,és a nagy klubok vezetői minden rangadó előtt kísérletet tesznek a bíró megvételére.Örülnék neki nagyon,ha mindez nem így lenne,vagy nem így lett volna...
Előre is köszönöm!
Allaha ismarladik:Borbicsek
HAJRÁ BESIKTAS!!!

2005. május 16. 17:53:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Günaydin Borbicsek és mindenki aki erre jár!

Az előző Borbicsek üzenetre: Tanju Colak erkölcsi bizonyítványának utána kell néznem.
A Cem Uzan klubbok (minden más nem sport jellegű vagyonával együtt) a török állam (a bank betét biztosítási alap) tulajdonába mentek át bírói itélettel megalapozott elkobzás következtében. Cem Uzan ellen nemzetközi elfogatóparancs van érvényben sikkasztás, csalás és még jónéhány büntető tétel felsorolása mellett. A cége több milliárd dolláros pereket vesztett külföldön (például a Motorolát verte át) és belföldön is. A "megbukása" előtt politikai pályára is lépő (talán ez volt a hiba?) a Genc Parti-t megalapító és egyre népszerűbb (talán ez szúrt szemet?)Cem lelépett. A hírek szerint a világ több pontján látták őt, és szintén körözött családtagjait.
Az Istanbulspor csapatát már árulják, de még nem adták el.

A hétvége egy őrület volt a focibajnokságban. Ha a Fener nyert volna, már bajnok, ha a Galatának sikerül ugyanez, most a következő hétvégén ki-ki meccset játszhatna a bajnoki címért a Fenerrel.
A kieső helyek elkerülésével összefüggésben meglepő eredmények várhatók. A megvesztegetésekről állandóan hallani híreket, de mivel sok ilyen van, és a végén egyikről sem lehet a tutit megtudni, már nem is foglalkozom velük.
A Besiktas ffi kézilabdacsapata megnyerte az utolsó bajnoki meccsét is, éppen Ankarában, így pontveszteség nélkül szerezte meg a címet. A meccsre többen kimentünk, Bécsi Jánossal is találkoztunk. Megpróbálom feltenni a vele és a kupával készült képet a honlapra. Egyébként őrült meccs volt, nyakkendős emberek verekedtek, a bírók csapnivalóak voltak, néha 3 játékos játszott 3 ellen, a többit (meg az edzőt) kiállították. 20-án pénteken újra Ankarában játszanak, ez a török kupa döntője lesz.
A hétvégi fociról amint tudok írok.
Ali Baba

2005. május 18. 10:39:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Üzenet Borbicseknek:
Tanju Colak bünszervezetben elkövetett gépkocsi (használt - főleg Mercedes) illegális behozataláért és értékesítéséért kapott börtön büntetést. Megbánta, leülte és megbocsátottak neki.
Ali Baba

2005. május 19. 15:43:00 CEST  
Blogger Efendi said...

A csepeli Fenerbahce FC fiatal focistái köszöntötték a török kormányfőt.

http://ma.hu/page/hir/ag/0/121211/1

2005. május 21. 19:44:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

A török kormányfő, aki köztudottan Fenerbahce szúrkoló, vasárnap örülhetett. A Fener egy taktikus meccsen 1-0-ra megverte a Galatát és a tavalyi évhez hasonlóan újra bajnok lett. A Galatát a vereség miatt a Trabzon megelőzte, most nekik áll a második hely.
A Fener hosszabbít Daum-mal, a Galata a hírek szerint elköszön Hagi-tól. A következő hétvégi fordulóban azért még lesznek izgalmas mérkőzések, a kiesés ellen küzd a Diyarbakir, a Sakarya és a Kayseri (az Istanbulspor és a Sebat már elszálltak).

Bécsi János közben a török bajnoki cím mellé a török kupát is begyűjtötte, a döntőben Besiktas 43-33-ra legyőzte a Halkbankot.

Ali Baba

2005. május 24. 17:38:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Káprázatos!2-2-őt játszani a már 100 éve kiesett Akcaabat-tal.Ez hűen modellezi ezt a bajnoki évet.
Ez azért már majdnem kicsit sok az égésből.Egy Besiktasnak a 4.hely pedig csalódás.A Török Kupából is szinte mindjárt kiestünk.Jó,hogy Veysel lőtte mind a két gólunkat,de én azért sokkal több találatot vártam tőle azután,hogy a nyáron hozzánk került a Genclerbirligitől.Örömmel látom,hogy a Sebatsporban még vitézkednek a '90-es évek Trabzon-i sztárjai. Nos,és akkor a török-görög.Sajnos fogalmam,sincs,hogy hol fogom nézni.Eurosport,Eurosport 2,Sport 1,Sport 2,DSF-egyik sem adja.Laci barátomhoz mehetnék Pestre,török vendéglőbe,de 4.-én nem áll módomban Pestre utazni.Ali Baba,ott leszel a meccsen?Tombolj helyettem is,még akkor is,ha light vagy,mert a görögök ellen még a light-ok is tombolnak!Üdvözöllek benneteket:Borbicsek

2005. május 30. 22:18:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Üdv.
Június 4-én sajnos nem leszek Isztambulban, de a helyi TV-n nézem a török - görög meccset, és győzelem esetén mindenképpen az utcára megyek egy kis örömködésre. Persze érdemes vigyázni, mert a Fener utolsó előtti, a bajnoki címet biztosító meccse után elég sokan lövöldöztek az utcán levegőbe és a visszapattanó golyók 3 embert is megsebesítettek. A kebabvágó kések is a levegőben repkedtek. Egyébként nagy élmény volt a tömeggel együtt ünnepelni.
A Besiktas 2-2-je az A.Sebat ellen elég fura eredmény, különösen ha figyelembe vesszük, hogy senki sem kapott lapot, és mindegyik csapat a 90 perc alatt csak 1 - 1 szabálytalanságot követett el!!! Hát nem törték össze magukat. Volt ennél pikánsabb eset is az utolsó fordulóban. A Trabzon ötöt rugott a már kiesett Istanbulspornak, ez rendben van. A BL selejtezőért hajtó Galata is néggyel küldte el az egyébként jó Denizlit (hátha botlik a Trabzon) - ez is rendben van. Azonban az már elgondolkodtató, hogy Samsunban az idegenben különösen harmat gyenge Diyarbakir 1-0-ra nyer a hazaiak ellen. A Kayseri pontosan azt a békés 0 - 0-t játszotta otthon az Ankaraspor ellen, ami mindenképpen elég volt a bennmaradáshoz (az egymás elleni eredmények miatt ezzel a Diyarbakir előtt maradtak). A Diyarbakir még mindig kiesett volna, ha a Sakarya nyer. De nem nyert, mert Malatyaban az egyik meghatározó (a csapattól távozó) játékosuk az első félidőben 1-1-nél feleslegesen, "szinte" szándékosan kiállíttatta magát. Utána már a Tóth Balázst a soraiban tudó Malatya 4-2-re legázolta és ezzel kiejtette a Sakaryat.
Végül a "magyar" csapatok bajnoki eredménye:
Ankaraspor (Molnár Balázs) 7.
Rizespor (Ferenczi István) 10.
Malatyaspor (Tóth Balázs) 11.
Molnár Balázsnak és a csapatnak újoncként jó szezonja volt, bár Balázs térdét műteni kellett és az utolsó meccseken már nem tudott pályára lépni. Tóth Balázs stabil, jó teljesítményt nyújtott és a végére Ferenczi is belelendült. A két Balázs valószínűleg marad, Pista új szerződése kevésbé valószínű, de nem kizárt (Besiktas?, Rize?). Jó lenne további magyarokat üdvözölni a török csapatoknál.
Ali Baba

2005. május 31. 18:02:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Ó,Ali Baba,mit nem adnék,ha egyszer az életben személyesen,Törökországban részese lehetnék egy ilyen utcai tombolásnak egy Besiktas vagy török válogatott diadal után!A Fener bajnoki címét Ankarában vagy Istanbulban ünnepelted az utcán?Ha Ankarában akkor kérdezném,hogy ott kb.mekkora létszámú Fenerbahce Club működik?Azt tudom,hogy a Besiktasnak és a Galatasaraynak nagyon komoly létszámú szekciója van a fővárosban.Sőt,van Besiktas Club a legdélebbi Iskenderunban is.Galatasaray Club meg van Mersinben,Adanában és Gaziantepben is.Nekem ezek a dolgok mindig azért voltak furcsák,mert az ilyen városokban sokszor van, vagy volt saját első osztályú csapat.Gondolom az istanbul-i nagyok sikeressége az ok.Egyébként most már leírom,-a fene majd meg esz az írígységtől,hogy az Álmaim Földjén,Türkiyé-ben élhetsz!
Várom már a szombatot!
Üdv:Borbicsek

2005. május 31. 23:58:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Hát nem tudom fiúk,én-mint mindenki közülünk-győzelemet vártam a görögök ellen.Persze biztos vagyok benne,hogy a csapat mindent meg is tett ennek érdekében.Én már régóta mondom,hogy Tümer-t a válogatottba!Valamint nem tudom,hogy Tuncay miért csak a kispadon kezdett?Ha a matematikát nézzük,akkor még simán odaérhetünk a második helyre.Megyünk még a kazahokhoz,albánokhoz,az 6 pont.A dánokat otthon meg kell verni,mert tőlük elhoztunk 1 pontot.És Kijevben szerintem megint ki fogunk kapni,mert a 16 év török mániám alatt a legszörnyűbb élményem az a förtelem volt,amit ellenük bemutattunk a Sükrü Saracoglu-ban.
Ali Baba!Az 1980-as évek első felében a török válogatottnak még csak egy sztárja volt:Ilyas Tüfekci.Meg tudnád érdeklődni,hogy vele mi lett,mit csinál azóta?Németo.-ban vagy Töröko.-ban él?Köszönöm:Borbicsek
Hajrá TÖRÖKORSZÁG!
U.i.:Gyönyörű volt szombaton a tiszta piros Inönü!

2005. június 5. 10:54:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Sajnos csend volt szombat este egész Törökországban. Nem volt mit ünnepelni. Tuncay hiányzott az első félidőben, nem is igen történt semmi a pályán, legfeljebb kemény belemenések. A második részben Fatih kétszer is eldönthette volna a mérkőzést, de nem volt elég éles. Ne legyünk igazságtalanok a görögökhöz, csak Giannakopoulosnak volt két ziccere, az egyik kapufa lett, megérdemelték a döntetlent. A legjobb Yildiray (Bastürk) és Tuncay volt, de jól játszott Hüseyin is. Kár volt Yildiray két sárgalapos butaságáért. Nekem Toraman és Ümit játéka tetszett még. Persze a görögöknél is sok jó teljesítmény volt, kiemelkedett megbízhatóságával Nikopolidis a kapus. Nincs még minden elveszve, de sajnos a fogadóirodáknál is romlottak az esélyek.
Közben jönnek-mennek az új hírek: Hamann (jól írtam?) a Besiktasba, Gerets edzőnek a Galatához, stb.
Borbicsek! Minden isztambuli nagynak van szurkolói klubbja Ankarában, sőt, gyakorlatilag minden török városban. Én Ankarában voltam a Feneresekkel kinn az utcákon, százezres (!) nagyságrendben örjöngtek. Egyébként a klubok gyermek focisuliai is nagyon elterjedtek.
Tüfekcit lenyomozom.
Most pár hétre kivonom magam a forgalomból, de ha lesznek híreim és ha gépközelbe is jutok...
Ali Baba

2005. június 5. 11:23:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Hello
Az Inönü látványától minden szőröm felállt.. A lehetséges 12 pontból legalább 9, de inkább 10 kell, és így meglehet a 2.hely. Kár, mert győzelem esetén rá lehetett volna mászni az ukránokra, de így azt mondom, szerdán kenjék el a görögöket.
NIncs vész, 2006-ban Törökországnak Németországban a helye. Más verzió nincs. Kár hogy a görög és a dán válogatott rovására, akik egyébként nekem alapból szimpik, de ez most kit érdekel??!!...
Egy barátom barátnője volt a TV2-től forgatni azon a hétvégén Isztanbulban, amikor a Fener megnyerte. (nem erről forgatott) Azt mondta, hogy a fanatizmusnak nincs határa, azaz van, de azt Törökországban kell keresni...
Legjobbakat..
Üdv.
Laci

2005. június 6. 15:19:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Csend volt a blogon az elmúlt hetekben, de bízom benne, hogy mostantól újra lesznek hozzászólók és "csak" olvasók is. Én is előkerültem és a foci uborkaszezonjának is vége van. A török fociban rengeteg az átigazolási hír (Ailton és Youla a Besiktashoz, Gerets a Galatához edzőnek, stb.). A közeli napokban megpróbálom összegyűjteni és megírni a valós átigazolásokat.
A Trabzon nagyot égett Cipruson a BL selejtezőn. Az elején nagyon nekimentek a ciprusi bajnoknak, akár 4 góllal is vezethettek volna negyedóra után. Amit Mehmet Yilmaz gólhelyzetekben csinált, az a kabaréban tizest kapott volna. Eddig azt tartottam róla, hogy nem az eszével játsza ezt a játékot. Tegnap bebizonyította, hogy a lábával sem...
Kimaradt török helyzetek és jött a ciprusi gól. Az első félidő végén Yattara 5 perc alatt feleslegesen és bután két sárgát szedett össze. Ennek ellenére hátrányban is sikerült egyenlíteni. Gökdenizéknek ezt kellett volna megbecsülni és megtartani a visszavágóra. De nem, ők nyerni akartak, mentek előre fejetlenül, persze kaptak kettőt az utosó tíz percben (1-3). Meggyőződésem, hogy a politikai hangulatkeltés túlfeszítette a török csapatot. A török újságok napok óta arról írtak, hogy milyen fontos és különleges ez a mérkőzés, több, mint egy szokásos sportesemény. A trabzonosok képtelenek voltak nyugodtan, megfontoltan játszani.
Borbicseknek tartozom egy információval Tüfekciről: Megvan, jól van és jelenleg a másodosztályú Karabükspor edzője.
Hajrá sport!
Ali Baba
Ui.: Coulthard a török FORMA I. futam előfutójaként, promotereként áthajtott gépével a Boszporusz hídon Európából Ázsiába és vissza. (A szlogen: "Egy verseny, ami Európát Ázsiával köti össze")
Nem fizette meg a 3 lírás híd-díjat ezért megbüntették. A 33 lírát másnap a szponzor Red Bull fizette be.

2005. július 27. 16:47:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

SAMPIYON FENERBAHCE!

2005. augusztus 4. 17:10:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Én "FBCOMMANDOS" vagyok. Fanatikus és minden pillanattal csak fanatikusabb Fenerbahce taraftar vagyok. Csináltam már egy török foci fórumot a sportforum.hu-n is, és most az index.hu-n igyekszem a török foci topikot feléleszteni (az indexen ezt legegyszerűbben úgy lehet megtalálni,hogy a kereső beírjuk a török focit és a topikok közti keresésre kattintunk). Szeretnék egy olyan török foci fórumot ahol, minden magyar aki csak szereti a türk futbol-t társaloghatna. Elsőre ennyit akartam írni. HAJRÁ FRADI! YASA FENERBAHCE!

FBCOMMANDOS

2005. augusztus 4. 17:23:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Selam Mindenki!
Éledünk...
FBCOMMANDOS! Terjeszd az igét! Felkeresem én is a lapokat majd.
A Trabzon tényleg eléggé mellényalt, így pottyantak az UEFA-ból is. Mit kell itt hősködni, politizálni? ... Lazán egy 3-as oda-vissza, aztán kalap!
Szeretném felhívni a figyelmet, hogy 2006 török bajnoka, a Besiktas a Vaduz ellen játszik UEFA meccset a jövő héten. Szurkoljatok, nehéz lesz...
Coulthard így le van égve?...
Üdv
Laci

2005. augusztus 5. 15:39:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Rajtam a Fener mezem, a Fener sapkám, és a sálam.
Extázisban örjöngök a számítógép előtt!! genclerbirligi-Fenerbahce meccs Ankarában most kezdődik!
Fenerbahce: Volkan, Ümit, Deniz, Luciano,Önder, Appiah, Aurelio, Serkan, Alex, Nobre, Tuncay

2005. augusztus 5. 19:01:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Meeeeeerhaba Ali Baba!
De örülök,hogy újra itt vagy!
Selam Laci! Hello FBCOMMANDOS!
Először is köszönöm Ilyas Tüfekcit!Hát,ez a Trabzonspor rendesen kiakasztott!Ez egy rettentő megalázó szégyen.Ahogy Laci írta,a francnak kell politizálni?Most még UEFA Kupa sem
lesz nekik.A berlini Besiktas Club honlapjára az egyik szurkoló feltette az FC Vaduz-Besiktas meccsjegyének fotóját.60 svájci frank!A Vaduz többi meccsére 25 frank szokott lenni a belépő a legjobb helyre.Na mindegy,az 1000 km-es táv miatt amúgy sem megyek.
Az első forduló után tisztára a tavalyi rémképek jelentek meg a szemem előtt.1-1 az újonc Erciyesspor ellen.Roppant vékony,mégha a 14.percben ki is állították Ali Tandogant.Örültem Souleymane Youla érkezésének,de nem tudod Ali Baba,hogy az új brazil szerzeményeink-Ailton és Kleberson-miért nem játszottak?Azért örüljünk,hogy Sergen 6 perccel a vége előtt kiegyenlített.Persze amúgy jól jött a Fener Ankara-i döntetlenje.
Nekünk jó lenne,ha ez az eredmény megismétlődne este,a Galata-Konyaspor meccsen.Ali Baba,a Sivasspor miért Istanbulban,az Atatürk Stadionban játszotta le a hazai meccsét?Hiszen Sivas városa messze bent Anatóliában,az Incebel-hegységben található.És a Manisaspor miért a közeli Izmir-i Alsancak Stadionban játsza a hazai meccsét?Szerintem a Manisa-i stadion nem olyan kicsi.Ali Baba és FBCOMMANDOS!Teljes lendülettel szurkolok nektek is a Bajnokok Ligája főtábláján!(Remember Fenerbahce-Manchester U.3-0)!FBCOMMANDOS!A hétvégén hazautaztam az én kis falumba.Ott mondja az egyik haverom,hogy minden csütörtökön a templom mellett szokott egy néni ruhákat árulni.Minden ruhadarab egységesen 100 Ft nála.A haver felesége úgy döntött,hogy vesz a férjének 4db pólót.Otthon nézi,nézi a srác,az egyik póló kék-sárga csíkos... .Nem is folytatom tovább,most van a srácnak 100 Ft-ért egy Fenerbahce meze.Nem láttam még,nem tudom,melyik szezonból származhat,talán 2001/02,de a mezszponzor rajta "Tel Sim".Ez a nem semmi,mi?
Na,üdvözlet mindenkinek:Borbicsek.
Hajrá BESIKTAS!!!

2005. augusztus 7. 15:48:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Selam! Ez a mez történet tényleg nem semmi! Nekem is van egy mez történetem... De az már kevésbé vidámabb, Amikor Törökországban voltam most nyáron úgy döntöttem megszerzem a a 2004/05-ös bajnokcsapat mezét. Volt már egy régebbi csíkos mezem, ezért gondoltam nem csíkosat veszek, hanem más félét (teljesen kéket vagy fehéret, talán van sárga is). Mindegy csak nem csíkosat, hiszen azért egy eredeti mez nem olcsó. Egyik este amikor a szállodánk melletti faluban elkezdtem keresni...hát elég rossz estém lett.
A következő a történet: Az üzletek kirakatában volt csíkos, bemegyek és megkérdezem, hogy milyen Fenerbahce mez van. Erre az volt a válasz mindenhol, hogy "cimbom galatasaray", aztán elkezdte kersni csak csíkos volt. Semmi gond. Ez a történet így folytatódott tovább, csak annyi volt a változás, hogy amikor azt mondtam, hogy "Ich bin fenerbahce taraftar Macaristan" a válasz "serefsiz Fenerbahce" volt...Ezt eljátszottam kb.20 helyen!!! Volt ahol leültettek vártam fél órát majd visszatértek valami 10 éves gyerekre jó mezzel és azt mondták, hogy azért próbáljam meg magamra húzni, hátha...
Ez a produkció 2 és fél órába tellett, és aztán már a családom is a galatasaray szurkolókhoz hasonló jelzőket használt a Fenerbahcéra.
Néhány nap múlva irány Antalya az arany üzletben eltöltött idő miatt csak 2 óra maradt a városban. A 40 fokban még mindig vérmes reményekkel vágtam neki a városnak. A helyzet csak annyiban javult, hogy itt már találkoztam Fener szurkolókkal is. Amikor azt mondtam bárkinek is, hogy Fenerbahce lacivert (sötétkék) forma értetlenül meredtek rám. Végül a családom megint egyre idegesebb unszolására vettem egy csíkos Anelka mezt. Galatasarayból, Milanból stb. bezzeg volt minden féle minden méretben.
És most jön csak a csattanó miután a 2 óra lejárt a buszhoz fut az egész család szatyrokkal és mit látok? Egy kirakatban fehér és kék Fb mezt... Előtte 2 őrával ott mentem ell melette.
Az én mérlegem: 3-4 feleslegesen eltöltött óra, 20 kiadott euró egy gs szurkolónak,és sok-sok bosszúság.
Néhány napja az egyik Fener oldalon mit látok? Fenerium Shop Antalyában...
És most ez a 100 Ft-os történet...
Mond meg a haverodnak hogy ezek után már Fener szurkoló legyen!
De semmi gond!!
FENERBAHCE TE VAGY AZ ÉLETÜNK ÉRTED MINDENT MEGTESZÜNK
ÉRTED KÉSZ VOLNÁNK FELADNI MINDENT MI EDDIG FONTOS VOLT NEKÜNK!!!

2005. augusztus 7. 19:26:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Üdv mindenkinek!
Galata: vasárnap nyert, de ő játszott egyedül otthon a sztambuli csapatok közül. Így ez az előny még nem előny.
Besiktas: Klebersonnak még nem lehettek papírjai, Ailtonnak viszont a szem vizsgálati igazolása nem készült el (na de ilyet!), de a következő hétvégén remélem már játszanak a Denizli ellen.
Fener: nem voltak meggyőzőek és Anelkának össze kell kapnia magát (ez utóbbit Daum mondta).
Magyarok: Nemzeti Sport tudosítással ellentétben Molnár Balázs játszott 10 percet az Ankarasporban. Csatár helyett jött be, tehát beállításával idegenben (Denizli)az 1-1-es eredmény megtartása volt a cél. Ennek ellenére a Fanatik igazságtalanul egy gyenge közepes 4-es osztályzatot adott neki. Minek kell 10 perc játékot leosztályozni? Balázsnak az elmúlt hetek kemény alapozása után sajnos fájt a frissen műtött térde, de a mostani beállás jelzi, hogy a helyzet javul. Tóth Balázs (Malatya) 6-ost (jó közepes) kapott a Sivas ellen.
Hogy a Sivas és a Manisa miért nem játszott a saját stadionban? Valami áthúzódó stadion betiltásra emlékszem még a múlt szezonról. Utána kell néznem.
Nemzetközi kupák:
A Trabzon a ciprusiak ellen a félidőben Mehmet Yilmaz nélkül 1-0-ra vezetett. A második félidőben beállt a számomra rossz ómen Mehmet barátunk. Az eredmény nem változott, pedig csak egy gól kellett volna. A szögletarány 15-0 volt. Egy gól sem esett szögletrúgás után!
Lássuk a Besiktast Vaduzban és a Fenert a BL-ben!
A következő hétvégén az első bajnoki meccs pénteken Ankarában lesz (Ankaragücü - Galata). A Fenerhez megy a Diyarbakir, a Besiktashoz a Denizli. Molnár Balázsék vasárnap ankarai rangadót játszanak a Gencler ellen. A pénteki és a vasárnapi meccsre ki kellene mennem!
Csak a Fradi ki ne essen!!!
Ali Baba

2005. augusztus 8. 17:04:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Vaduz - Besiktas 0-1. Ma már minden győzelmet meg kell becsülni, ezt is. Majdnem hazai pálya, több ezer török szurkoló. Láttam egy nagy transzparenst:
"Besiktas Düsseldorf Dernegi", szóval a németországi szurkolói egyesületek kitettek magukért. A csapat kevésbé, a sztárok (Ailton, Kleberson) nélkül nagyon küszködtek. Persze a továbbjutás nem lehet kérdéses.

Borbicseknek: A Manisa és a Sivas stadion még átépítés alatt vannak(az első osztály követelményei!), kb. egy hónap múlva bevethetőek. Ezt a török szövetségben mondták.
Előttünk a hétvégi forduló!!!
Ali Baba

2005. augusztus 12. 12:08:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

A kezdés rossz, de azért nem katasztrofális! A fanatikus közönségünk nélkül sokkal rosszabb teljesítményre vagyunk csak képesek. Most már csak előre kell tekintenünk, és meg kell szereznünk a 17. bajnoki címünket! Nem hagyhatjuk, hogy a török szövetség elérje a célját! Az utolsó helyen álló Rize otthonában csak egy lehet a jelszó:GYŐZELEM VAGY HALÁL!!!

2005. augusztus 15. 9:30:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Csatlakozva az előttem szólóhoz: lehet, hogy halál? A Fener nem lehet ilyen rossz, mint amit a Diyarbakir ellen otthon mutatott, de sokkal jobbra sem lehet számítani. Szombaton Anelka értékelhetetlen volt, Aurelio gyenge, Alex (haja van!) és Nobre gyenge közepes. Serkan és Tuncay mutatott valamit. Sajnos Tuncay annyira berágott a társak tehetelenségén és ügyetlenkedésein, hogy előszőr reklámtábla rugdosás miatt sárgát kapott, majd a 93. percben kiállította a bíró. Ő biztosan nem játszik Rizeben.
Egyenletes a Galata teljesítménye és nagyot alkotott a Besiktas is. Ailton nagyon jó volt (Adem, A. Hassan és Koray is), első meccsén jól játszott Kleberson. A mezőny legjobbjának Okan bizonyult. Ha így csinálják továbbra is, szép évük lehet a sasoknak. Tóth Balázsék nagy zakóba futottak bele, 0-5 otthon a Manisa ellen (a 61. perctől 5 percenként kaptak egy gólt). Balázs még a jobbak közé tartozott. Molnár Balázs műtött lába fáj, nem játszott. Ferenczi Pistával nem tudom mi van, Rizeben van-e egyáltalán? Az első két fordulóban nem lépett pályára.
Más: Izmírben fantasztikus külsőségek között megnyitották az Universiadét, már 5 napja küzdenek egymással a fiatalok. A megnyitó nagy sajtót kapott, az eredményekről már nehezebb híreket szerezni. Az újságok egyoldalúan csak a törökök szerepléséről tudosítanak.
Szerdán Bolgár - Török fociválogatott tesztmérkőzés lesz.
Ali Baba

2005. augusztus 15. 19:42:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Szevasztok!
Vaduz-Besiktas 0-1.Én azért nagy szégyenként élem meg ezt a roppant minimális különbségű győzelmet.Besiktas-Denizlispor 2-0.Ennek már felhőtlenül tudok örülni.Nagyszerű Ailton bemutatkozása.2003 után ismét bajnoki címet várok!Az utóbbi több
mint 10 évben azt tapasztaltam,hogyha a Galatának nem ítélnek 11-est,vagy az ellenféltől nem állítanak ki valakit,akkor marhanagy szerencséjük van.Mint most.Győztes
gól a 90.percben az Ankaragücü ellen.Ha a Fener ezt így csinálja,azzal bizony nekünk kedvez.Nem lehettek gyengék az Ankaraspor-Genclerbirligi,és a Kayserispor-Erciyesspor városi rangadók sem.Tetszik az újonc Manisaspor szereplése,csak az a baj,hogy a mindenkori kedvenc török játékosom,Feyyaz csapata ellen érték el azt az 5-0-t.Kösz a
Manisa és Sivas infókat!FBCOMMANDOS!A Fener mezeknél maradva,nekem messze az tetszik a
legjobban,amit a csapat az 1996/97-es szezonban használt,abból is a tiszta sárga változat.(Mezszponzor:Vakif Bank).
Egyben akkor válaszoltam a múlt heti kérdésedre is,igen volt(van?)
tiszta sárga is,nemcsak csíkos,kék és fehér.
Szerdán Hajrá Hajrá Törökország!!!
BESIKTAS! BESIKTAS! BESIKTAS!
Üdv:Borbicsek

2005. augusztus 15. 22:49:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Selam!
Én 100-as vagyok!...
Hétvégi örömhírek. Nem szeretném még én is tovább ragozni az eseményeket, de most én is sokat érzek a csapatban.
Hallom kongott a Saracoglu. Nem vagyok híve a kollektív büntetésnek. A szurkolókat(mind az 50 ezret) azért nem ajánlatos büntetni, mert minden ő értük van!! Nem látni a csapatot bármilyen körülmények között, a legfájdalmasabb. Természetesen szankcionálni kell, de nem ilyen szurkolóellenesen. Úgy hogy a kecske is jól lakjon és a káposzta is megmaradjon. PÉldául egy-két meccset büntetésből kihelyezni 2-300 km-re Isztanbultól. Emellett a stadion biztonsági céget(ha volt ilyen..) megvágni keményen stb... A szurkoló nem vonható el a csapattól!! Mindíg ebből kell kiindulni.
Egy kis magyar rovat a blog-on. Vasárnap este vicces volt a Real ellen, remélem Öcsi bácsi is látta Tv-n és jót nevetgélt,mert akkor MÁÁR megérte. MOst Argentína, hmmm..
Lassan azért alakul majd, hogy kikkel pótselejtezhetünk novemberben, még a horvátokkal is. Szlovákokkal? Nincsenek messze.
Üdv.
Laci

2005. augusztus 16. 11:30:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

selam!
Lehet, hogy előkerült a bujkáló Ferenczi? Állítólag itt van Pesten és végtelenül szeretett...(főleg akkor, amikor dől ott a lé) csapatánál edzeget, melynek neve: Vasas. Itthon azt mondja, hogy a rizeiek április óta nem fizették ki. Így lenne? Messziről jött ember...
Természetesen elmondása szerint vannak más ajánlatai is. (vasárnap például az éppen itt járt Real Madrid igazgatójának ecsetelte az igényeit...)
Kb. én is fél évet saccoltam Ferenczinek Törökországban.
Üdv.
laci

2005. augusztus 17. 14:31:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Salem Laci és Borbicsek!

Pistának állítólag tényleg tartoznak. De a Rize edzője már korábban jelezte a magyar fiúnak, hogy nem ő szive csücske és ne számítson kezdő helyre a csapatban. Ilyenkor az a török gyakorlat, hogy nem fizetnek, majdcsak megúnja a sporttárs a dolgot és elmegy. Aztán a végén valami töredék pénzzel mégis kifizetik. Na most a Pista is nagyon menni akart, így gyorsan eldőlt a dolog. Szerintem akkor sem maradt volna, ha számítanak rá a csapatnál. A különbség annyi, hogy ő és a törökök semmiben sem egyeztek meg, Ferenczi inkább a feljelentés mellett döntött.
Így a jelenleg 76 török első osztályú szerződéssel bíró külföldi labdarúgó között 2 magyar maradt. A legtöbb a brazil, 19-en vannak, élükön Ailton, Kleberson, Alex, Aurelio stb. lehet sorolni. Van még 6-6 bolgár és kameruni, 5 tunéziai, 4-4 szerb, egyiptomi és cseh, 3 magyarból kettő lett, ugyanennyi van Kolumbiából és másik hat országból. A maradék különböző országokból érkezett, közöttük érdekességként olyanok is vannak, mint Libia, D-Korea és Sierra Leone. Öt csapat használja ki a teljes 6 fős külföldi kontingenst: Besiktas, Fener, Trabzon, Gencler, Ankaraspor.
Borbicsek! A Besiktas újra kölcsönadja (elküldi) egy évre Ümit Aydin-t az Ankarasporhoz.
Hajrá magyarok! Hajrá törökök!
Ali Baba

2005. augusztus 17. 17:55:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Üdv mindenkinek!
Bulgaristan-Türkiye!
Türkiye: Rüstü(pedig a Fenerben hétvégén Volkan védett), Tolga, Bülent (Deniz), I. Toraman, Hamit, Gökdeniz, Koray, Emre, H. Sas (Ümit Özat, Fahih Tekke, és bár fanatikus Fener szurkoló vagyok, azért itt a helye: HAKAN SÜKÜR!!
YASA TÜRKIYE!! TÁÁÁÁMADÁÁÁS! HADI KIRRMIZI!! Ja és a bírok görögök..., ezért csak kis betűvel írom a Milli Takim meccsein (akárkivel játszanak) esedékes rigmusom: laylaylaylaylaylay Yunaistan serefsiz!!!!

2005. augusztus 17. 18:47:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Mindig elfelejtek aláírni...
Bocs FBCOMANDOS voltam

2005. augusztus 17. 18:48:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Bulgária - Törökország 3-1.
Pedig jól indult, Fatih Tekke hamar befejelte (ahogy szokta) az elsőt. De már ekkor lehetett látni, hogy a csapat nem igazán csapat. A "bronzcsapat" játékosai égtek, a klubbjukban kispadosok (pl. Serhat, Rüstü) itt sem alkottak nagyot. Ha Fatih Terim el akarta hallgattatni azokat, akik Hakan Süküréket követelték vissza a csapatba, akkor jó munkát végzett. Hasan Sas gyengén játszott, Hakan Sükür erőtlen, majdhogynem szánalmas volt. Fatih, aki közepes formát mutatott, csak egy félidőt volt pályán (a helyére jött be Hakan Sükür), így a csatársor kiegészítő embere végig a harmatos Serhat volt. Ilyen csapattal nem fogják elérni a VB selejtező rájátszást jelentő második helyet!
Ali Baba

2005. augusztus 18. 14:31:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Selam!
Még el nem felejtem: FBCOMMANDOS vagyok.

Én is láttam a gólokat, Fatih Tekke tényleg gyönyörű gólt fejelt. Aztán jött a 3...
Ali Baba lenne hozzád egy kérdésem:
A Horvátország-Brazília meccsen a cserék listáján a brazil válogatottban volt egy Alex 15-ös mezszámmal, a braziloknál 6 csere volt, talán csak őt és a csere kapust nem cserélték be. Az az Alex a mi Alex De Souzánk volt?
A meccs elejétől csak arra a cserére, hogy aznap este legyen mit ünnepelni, ez az ünnep is elmaradt...
Amúgy, ha összeszedjük magunkat meg lehet a második hely, mert a görögök még rosszabbul állnak mint mi! 6 meccse nem rúgtak gólt! Az Európai-selejtező csoportokból talán a 2 legjobb második kint van egyeneságon.
Mi már nem leszünk köztük ez 90%...
A pótselejtezővel meg ráérünk később foglalkozni...
HAJRÁ FRADI!!! YASA FENERBAHCE!!!

2005. augusztus 19. 8:24:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

FB Commandosnak: Nem a mi Alexünk a brazil kerettag. Van vagy 3 Alex még a brazil és az európai bajnokságokban (pl. PSV), de fogalmam sincs melyikük volt ott. (Itt legyen okos az ember.)
A hétvégi bajnokin megszereztük az áhított győzelmet Rizeben. Anelkát viszont a vezetők el akarják cserélni a Stuttgarttal (Cacau). A Galata és a Besiktas is gázolt, Ailton és Kleberson megint jók voltak. Még egy eredmény: az Ankaraspor nyert Diyarbakirban!
A hétvégét az Istanbul Parkban töltöttem. A F1-et a törökök tényleg jól megrendezték. A verseny végi közlekedést viszont nem sikerült megszervezni. Órákba tellett mire a belső parkolóból ki lehetett jutni. Utána még jött a dugó Európa felé a Buszporusz hidaknál. Mindenki ment össze - vissza, gyakran a forgalommal szemben is. Egyébként Button azt mondta, hogy nincs az a pénz, hogy ő Isztambulban a forgalomban vezessen. Pedig még nem is járt Ankarában, ahol sportot csinálnak abból, hogy 100-al hajtsanak át a piroson.
Ali Baba

2005. augusztus 22. 18:13:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Helló Fiúk!
Haladjunk sorrendben!Bulgária-Törökország 3-1.Nos,ez egy picit nekem azért már kezd sok lenni!Az utóbbi egy év tele volt szörnyű eredményekkel(török-fehérorosz 1-2,török-grúz 1-1,török-ukrán 0-3,török-görög 0-0).Csak nehogy úgy járjunk,ahogy Ali Baba mondja,azaz álom maradjon a 2.hely!Genclerbirligi-Besiktas 0-2.Nagyon szép,nagyon jó!Ez az Ailton gyerek nyilván beilleszkedett... .Még a végén tényleg bajnokok leszünk?Persze a vetélytársak is nagyon erősek.Szerintem nyilvánvaló,hogy a Fener jobban járna Cacau-val,mint a számomra már régen az "elkényelmesedett sztár"kategóriába tartozó Anelkával.Egyre szimpatikusabb nekem ez a kis Sivasspor.Az Universiadén milyen foci eredmények születtek?
Hajrá TÖRÖKORSZÁG!
Hajrá BESIKTAS!
Borbicsek

2005. augusztus 23. 0:54:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

nehéz csoprotba kerültünk a BL-ben:
E csoport: Milan
PSV eindhoven
Schalke 04
FENERBAHCE

2005. augusztus 25. 18:00:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Selam
A török kontingens:
Fenerbahce, Milan, Schalke, PSV :a második helyre várom a Fener-t (reálisan) Szurkolók szempontjából ideális terepek az idegenbeli meccsek, Hollandia, Ruhr-vidék, Milánó...enyhén sok a török!!
Tromsö-Galatasaray: továbbjutás, többet nem tudok mondani..
Besiktas-Malmö: A Malmö-t a "kis svájci" Thun nyomta ki a BL-ből, úgyhogy egyelőre nem érzem mit tudhat ez a Malmö. Csak a továbbjutás lehet elfogadható nálam, bár nehezebb eset, mint a Galata feladata. Dél-Svéd és Dánia sok törökkel, hazai pályát kell varázsolni kint is!!
Legjobbakat
Üdv.
Laci

2005. augusztus 26. 14:33:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Hi fiúk!
Lacival egyetértek, a Fener kapott egy lehetőséget és a többiek is továbbjuthatnak az UEFA kupában.
A Besiktas tegnap este az elején ijesztő volt. 28. perc 0-1 a Vaduz ellen. A félidő végére összejött az egyenlítés, de akkor még a kapuralövésekkel a Vaduz állt jobban és a sasok legjobbja a kapus Cordoba volt! Ebben az időben Sergen Yelcin kiválóan osztogatott - a lichtensteineknek! Ideje is volt a szünetben lecserélni. Aztán az utolsó 15 percre összeesett a kiscsapat és a Besiktas magabiztosan jutott tovább.
Universiade:
A fiuknál a döntőben Japán - Olaszo. 3-3 h.u. (büntetőkkel 3-2), a harmadik Marokkó lett.
A lányoknál Brazilia - Kína 2-1, a harmadik Japán.
Mindkét török csapat a 9. helyért játszott. Láttam egy-két meccset a TV-ben, a szinvonal, az iram hagyott némi kivánnivalót maga után.
Egyébként az Universiade angol nyelvű honlapja a www.universiadeizmir.com
Ali Baba

2005. augusztus 26. 15:50:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

OLEEEEEEE!! YASA FB!!!! Szóval egy higgadtabb értékelés: a smasunspor a 13. percben szerezte meg a vezetést, majd Alex a 18.percben egyenlített! A félidőben 1-1 volt az állás. Az 50.perc körül Anelka, megszerezte a vezetést! Kb.a 70. perc környékén pedig Nobre belőtte a harmadikat. A 89.percben 3-2-re módosult az állás... De Alex a 91.percben belőtte a 4.-et! majd jött a 90.percben beálló Semih gólja!!!!!!! Egyébként tudja valaki. hogy mi van Rüstüvel? Én úgy halottam, hogy sérült. Mindegy, a lényeg a győzelem! Ne mutlu seni sevene YASA FENERBAHCE!!!

2005. augusztus 27. 21:10:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Helló Mindenkinek!
Besiktas-FC Vaduz 5-1.Ez már azért egy igazi papírforma mérkőzés.Gondoltam én.Mert hogy 7 perccel a vége előtt még csak 2-1-re vezettünk,meg ahogy olvastam Ali Baba beszámolóját,mindez elég ijesztően hangzik.Besiktas-Diyarbakirspor 1-1.Ez maga borzalom.Már megint kezdi a BJK,amit az előző szezonban csinált?Ekkora égést,és ráadásul Ibrahim Toraman csak a 95.percben egyenlített.Most még a brazil különítmény sem tudott kihúzni minket a bajból.11.-én,Rizéből csak a 3 pontot fogadom el!Most aztán hiába fogta meg a Gaziantep
a Galatasarayt.Nemzetközi kupák:én
mindenkinek a sorsolásával elégedett vagyok.Szerintem mindhárom csapat járhatott volna rosszabbul is.Mindenkitől továbbjutást várok!
Üdv:Borbicsek
Hajrá Törökök!
Hajrá Besiktas!

2005. augusztus 28. 23:41:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Selam!

Míg el nem felejtem FBCOMMANDOS vagyok!
A forduló nyertese egyértelműen a Fenerbahce!A Samsunsport 5-2-re intéztük el 0-1-ről felállva!! A 3.fordulóban Rizében is 0-1-ről fordítottunk, A Diyarbakir ellen a zártkapus meccsen pedig, 0-2-ről egyenlítettünk. A csapatnak van tartása tehát, és küzdenek mindig! De az 5 kapott gól 4 meccsen a Fenernek nagyon sok. Most már biztosan tudom, hogy a 2003-04-es szezon gólkirályát Zafer Biryolt leigazoltuk a Konyasportól!
ja, és Alex milyen gólt rúgott! A levegőben úszva 15 méterről a kapunak félig háttal a balfelső sarokba rúgta a labdát!
A Saracogluban telt ház, fantasztikus hangulat volt, egy feneristának ez a meccs volt a FUTTBALL ÜNNEPE. Úgy érzem nem lesz baj, meg lesz a 17. bajnoki címünk! A BL-ben én is továbbjutást várok, de nagyon nehéz dolgunk lesz, hiszen 2 olyan csapat is van a csoportban, amelyik a a BL 2004-05-ös szezonjában, a 4 közt volt.
Az ellenfelek mind az utolsó percekben egyenlítettek, de így is jó. Hiszen a 4 nagy közül csak mi nyertünk ebben a fordulóban. Meglepetés számomra a Sivaspor cspata, csak most került fel és 4 után 8 pontja van, mint nekünk vagy a Bjk-nak.
A Gaiantep-Gs jó meccs volt, kár, hogy a Gs kitudott egyenlíteni a 10 emberrel játszó Gaziantep ellen. A Malatyaspor-Trabzon meccsn a vendégek sorra hagyták ki a 100%-os ziccereket, de ezzel most csak magukra hoztak szégyent.
A Besiktas meccsén teltház, jó hagulat, számomra jó erdmény volt.


Mostmár csak a válogatott meccsekre kell koncentrálni! Ha a dánokat nem verjük meg otthon akkor elbúcsúzhatunka 2006-os vb-től. Ukrajnában pedig pontot kell szerezni!

Üdv.FBCOMMANDOS

2005. augusztus 29. 10:27:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Bőör Zoli Hosgeldiniz!
Meggyőződésem, hogy a Manisa nagyon jól jár vele és ő sem fog csalódni. Remélem sokszor láthatom őt élőben is játszani.
A hétvégi foci fordulóról mindent elmondtatok, de 4 megjegyzést tennék:
Alex fantasztikus, a Samsun elleni első gólja egy fizikai csoda.
A Sivasspor edzőjét Lóránt-nak hívják, így talán nem meglepő a jó kezdés.
Az Ankaraspor az élmezőnyben lenne, ha legyőzték volna a Rizesport. De 30 percig 10 emberrel nem tudtak gólt rúgni így maradt az egy pont. Molnár Balázs végig játszott és a mezőny egyik legjobbjának értékelték.
A két Kayseri csapat egyelőre, számomra meglepetésként, nagyon megy, most éppen a két másik ankarai gárdát gázolták el.

Izgalmas hétvégénk és szerdánk lesz otthon is és TR-ban is.
Ali Baba

2005. augusztus 30. 10:49:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

NEM, NEM ÉS NEM EZ A MILLI TAKIM MÁR NEM A RÉGI!!!!!!! TERIM TAKRODJ!!! ÉS MÉG A TRABZON HOZOTT SZÉGYENT AZ ORSZÁGRA???? A 94.PECBEN ELDŐLT SZINTEM MINDEN, HÁTHA NEM



A REMÉNY HAL MEG UTOLJÁRA!!!!

2005. szeptember 3. 22:12:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Egy kicsivel higgadtabb értékelés:
Bár még az összefoglalót nem láttam azért olvastam a meccsről...

Iszonyúan pechesek voltunk, de ezt tudja mindenki. Akik Sükürt követelték vissza a válogatottba láthatják: vele sem lett jobb a Mili Takim! Nem állt Terim rendelkezésére Tuncay, Nihat, és Emre belozoglu sem, meggyőződésem, ha pl. Sükür helyett Nihat vagy Tuncay játszott volna nyerünk.
Tümer 30 méteres szabadrugás gólt rúgott, Okan gólja és szép volt, ahogy halottam...
Ukrajnában pedig kettő választasánk van:

GYŐZELEM VAGY HALÁL!!!


Amikor legutóbb ezt írtam akkor a Fener nyert Rizében, remélem most is bejön, mert ha nem akkor már csak abban reménykedhetünk, hogy nem a görögök, hanem a dánok mennek tovább helyettünk...
ÜdvFBCOMMANDOS

2005. szeptember 4. 10:36:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Selamlar,

A török válogatott sokadik kis botlásának lehettünk szombaton a tanúi, hogy aztán újra és újra kapjon a csapat még egy lehetőséget.
Előszőr a meccsről: szépek voltak a török gólok, de a dánoknak is nagyon sok lehetőségük volt. A 93. percben 2-1-es vezetésnél hazai pályán nem szabad gólt kapni. Kérdezem, miért volt a csapat több mint fele messze távol a saját tizenhatosától?
Újra hiányoztak a szinesen játszó török focisták, a régiek (elsősorban Hasan Sas és Hakan Sükür) ugyan mindent elkövetnek a pályán, de már nem érezni a játékukon az átütő erőt, a megcsinálja vagy meghal érzés eltünt. Pedig ez nagyon fontos jellemzője volt az elmúlt évek sikeres török focijának.
A lehetőség: a görögök sorsa a második helyet illetően a kezükbe került. De a már biztosan első ukránok ellen szerdán meg lehet (?) szerezni a győzelmet Kijevben (talán csak nem törik nagyon magukat egy "mindegy" győzelemért?) és egy fordulóval később papírforma szerint a dánok otthon pontokat vehetnek el a görögöktől. Akkor újra állhat a zászló a második hely megszerzéséhez.
Ali Baba

2005. szeptember 4. 14:13:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Na gyerekek,akkor most hogyan ne használjak csúnya szavakat?A piszok életbe bele!2-2,és a 93.percben.Pedig annyira gyönyörű
volt az érzés a 81.perctől.És azt a 93.percet tényleg csak a földre rogyva lehetett kibírni,ahogy török játékosok is tették a gyepen.Sovány vigasz a két Besiktasos gólszerző.Akkor most már így van:Kijevben győzelem vagy halál!Használjunk ki mindent,
és szerdán bízzunk a kazahokban az "árnyék" görögök ellen!Hátha tényleg az ukránoknak már nem is lesz olyan fontos az egész!
Üdv:Borbicsek
TÖRÖKÖK!TÖRÖKÖK!TÖRÖKÖK!

2005. szeptember 4. 15:06:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Selam!
Természetesen győzelem vagy halál Kijevben!!! De az a helyzet, hogy egy esetleges x-nél is van még pici esélyünk a pótselejtezőre...
Kijevben népünnepély lesz, gála foci, ezt meg lehet lovagolni/vagy vissza is üthet: ők felszabadultan, mi görcsösen!..
Kijevben béllógatást,max. koncentrációt akarok, nem bohóckodást!!
Üdv.
Laci

2005. szeptember 5. 11:09:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Jól mondjátok!!! Előre!!! Táááámaadásssss!!!


Üdv.:FBCOMMANDOS

2005. szeptember 5. 19:31:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

LAYLAYLAYLAYLAYLAYLAYLAYLAY OOOOOOOOOO TÜÜÜRKIYEEEEE!!!

TÜMEEERR MEEETIIIIIINN!!!
GRATULÁLOK A CSAPATNAK, KIRMIZI IKIBINALTI ALMNYADA!!!



Üdv.:FBCOMMANDOS

2005. szeptember 7. 20:22:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Selam!
Élünk!!
Kis buzgó kisgyerek módjára tegnap éjszaka még beleugrottam egy pótselejtező nélküli kijutásos számolgatásba, de kiderült: csöpp rá az esély.(semmi) 3 csoportból fog kikerülni a két selejtező nélküli: 6.csop (Anglia v. Lengyelo.) 1.csop (itt a csehek lehetnek úgy néz ki) és a 8.csop. (horvátok vagy svédek)
Albániába invázió lesz, de ekkor már tisztán fogunk látni, hiszen 4 nappal előtte már lemegy a dán-görög. (1,X)
Hirtelen most ennyi. Október, november ...
Üdv.
Laci

2005. szeptember 8. 10:12:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Iyi geceler!
Hééééé-Haaaaaaaaaaaaa-Hóóóóóóóóóó!!!!!!
Barátaim! Ukrayna-Türkiye 0-1!!!
Győztünk!!! Ugye,hogy mennyire nem lett igazam! Korábban két alkalommal is azt írtam,hogy Kijevben biztos ki fogunk kapni. Most aztán előjött az összes török erény!Annyira jó ez a mámor,
amit az ember kedvenc csapata tud okozni. Biztos vagyok benne,hogy a sikerhez kellettek a mi bátorító,tüzelő hozzászólásaink is!Ha-ha!A blog rá a bizonyítékom,hogy már hónapokkal ezelőtt az írtam,Tümert a válogatottba!Végülis mindegy,ki szerzi a találatokat,de azért mégiscsak a Besiktas-osok lőtték be a 4 pontot.Egyébként bármely klubcsapat gólszerzőjének nagyon örültem volna.Ugye,hogy azt írtam,
tomboljunk a kazahoknak is a görögök ellen! Majdnem igazam lett,12 perccel a vége még 1-0-ra vezettek.Mindegy Albániában győzünk!Annyi keserű pirula után kijelentem:ott leszünk Németországban!!
Mindannyiótokat üdvözli:Borbicsek
Hajrá Türkiye!!!

2005. szeptember 8. 23:28:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

éé

2005. szeptember 8. 23:31:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Selam!

Fontos és számomra jó haber: a Besiktas-Fenerbahce meccset (úgy tudom a diyarbakirsopor elleni dobálás miatt) ZÁRTKAPUK MÖGÖTT KELL JÁTSZANI!!!
Csak ennyit akartam!

Üdv.: FBCOMMANDOS

2005. szeptember 9. 15:19:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

oleeeeeeee!!!

cok iyi gün!!! Rize-Bjk:1-0

Fener-B. b. Ankaraspor:2-1!! Alex és Aurelio góljaival ismét hátrányból fordítuttunk!

ja és keddtől RESZKESS AVRUPA, MERT FENERBAHCE GELIYOR!!!

ÜDV.:FBCOMMANDOS

2005. szeptember 10. 22:03:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

A szenzációs és megérdemelt kijevi győzelem kiharcolói a Besiktas csapatában csak szenvedtek, de a feneresek sem voltak fittek. Ennek örült a Rize, mert nem mindennap esik meg, hogy a Besiktast (otthon) legyőzzék. A Fener otthon nehezen gyűrte le az Ankaraspor-t, igazából semmivel sem volt jobb. A fővárosiaknál végig és jól játszott Molnár Balázs. A Galata mostani bejelentkezésemkor még a mérkőzése elején van, csakúgy mint Böőr Zoli a Manisa csapatában, idegenben a Samsun ellen.
Még egy dolgot említenék, a Malatya döntetlent játszott Kayseriben és Tóth Balázs a Fanatik szerint a mezőny legjobbja volt. Ahhoz képest nem rossz, hogy az elmúlt hetekben az edző nem sok lehetőséget adott neki a játékra.
A török válogatott a szerdai győzelem ellenére peches volt, mert a görögök a 95. percben rúgták a győztes gólt a 9 emberrel küzdő kazahoknak. (93. perc, 95. perc!!!) Viszont véleményem szerint a dánok jók akár három pontra is a görögök ellen, de egyre mindenképpen.
Ali Baba

2005. szeptember 11. 19:37:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Gyorhírek:
Bőör Zoli az ujságok szerint közepesen játszott (72 percet) és csapata a Manisa Samsunban 1-1-et ért el.
Gökdeniz (Trabzon és válogatott) legalább 6 hónapos eltíltásra számíthat. Már az elmúlt hétvégén sem játszhatott. Tavaly nagy pénzben fogadott a Sakarya - Kayseri (kiesést eldöntő)meccsre, amit óriási meglepetésre idegenben a Kayseri nyert meg. A Sakaryában öt játékost felfüggesztettek, köztük van volt Trabzon játékos is!
Gökdeniz két legutóbbi válogatottbeli teljesítményén, de a nemzetközi kupateljesítményén is nagyon látszott, hogy valami nincs rendben vele. Akkor már folyt a vizsgálat.
Ali Baba

2005. szeptember 12. 17:15:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Rizespor-Besiktas 1-0.Köszönöm szépen!Teljesen úgy néz ki,hogy folytatjuk a tavalyi idényben megkezdett eszetlenkedésünket.Sajnos nem volt véletlen a tavalyi 4.hely.És én még azt írtam két hete,hogy Rizéből csak a 3 pontot fogadom el! Kár,hogy a szimpatikus Sivasspor nem bírta ki azt a 12 percet a végén a Galata ellen.Érdekes,hogy a Fener-Ankaraspor meccs mindhárom gólszerzője brazil.Azért Bogdanovicsnak elég jól sikerült a bemutatkozása.A Böőr Z.helyére beállt Sinan pár éve még nálunk játszott.Ali Baba,az Ankaragücüben játszó Ilhan Mansiz megegyezik a 2002-es VB hősével? És mi történt a mindenkori kedvenc török játékosommal,Feyyaz Ucarral a Malatyaspor kispadján? Undorító,amit Gökdeniz csinált!Amiért a futballban ölni tudnék,az a bunda! Én még 2003-ban arra gondoltam Gökdeniz kapcsán,hogy megvan az új török csatársztár.Erre tessék!
Kedden már hajrá Fenerbahce,és csütörtökön meg hajrá Galatasaray és hajrá BESIKTAS!
Üdv nektek:Borbicsek
HAJRÁ BESIKTAS!

2005. szeptember 13. 0:00:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Merhaba!

Talán az év eddigi legfontosabb meccse előtt áll a csapat! Milánóban a győzelem felérne egy csodával, de a döntetlen is tökéletes eredmény lenne számunkra.
Másra pedig gondolni sem kell...! Bár reálisan nézve egy tisztességes vereség is benne van a pakliban. De a csapattól mindenképpen bátor játékot és küzdelmet várok!
A zártkapus Bjk elleni meccsen pedig a milánói eredmény függvényében, kiegyeznék egy döntetlennel.
A Fener kezdőcsapata Milábóban:

Volkan, Serkan, Luciano, Önder, Ümit, Selcuk, Appiah, Aurelio, Tuncay, Alex Anelka

YASA FENERBAHCE!!!
Üdv..FBCOMMANDOS

2005. szeptember 13. 19:53:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Milan - Fenerbahce 3 - 1
Pedig minden adott volt a pontszerzéshez. Jó játék, kiegyenlített küzdelem, de már megint a mérkőzés vége lett az ellenfélé. Tényleg kisérteties. Egyrészt a válogatott legutóbbi produktumait idézi, másrészt Kaka lemásolta a hétvégi olasz bajnokin rúgott gólját. Most is ugyanúgy ment be a védők közé, minden cifrázás, különleges megoldás nélkül, és persze bevágta. Nem nézte meg az utolsó Milan bajnokit egyetlen török sportvezető sem? Nem mondták meg a védőknek, hogy ha Kaka elindul, akkor ki kell billenteni, fel kell tartani, végső esetben buktatni. Lett volna rá lehetőség, de aki megtehette volna, még a hasát is behúzta, hogy az olasz csapat csatára begyalogolhasson a büntetőterületre és eldönthesse a mérkőzést. Persze utólag... (Egy emlékezetes VB mérkőzésen a belgák ellen is "csak" meg kellett volna állítani a belga középpályást, de a magyar védő inkább visszahúzta a lábát, gól lett, ki is estünk.)
A Fener játéka azért biztató volt, ezzel legközelebb pontokat lehet szerezni.
Ali Baba

2005. szeptember 14. 17:34:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Selam!

A 87.percig minden szép volt...
Ahogy hallottam (és valamennyire láttam is) a játékunk tényleg biztató volt!
De ez védelem hosszabb távon nem lesz így túl jó. Most nincs időm, majd máskor többet írok.

Üdv.:FBCOMMNADOS

2005. szeptember 14. 18:39:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Fekete hét a török csapatoknak a nemzetközi kupákban. A BL vereség (Fener) után az UEFA Kupában a Besiktas otthon nem tudott gólt rúgni (0-1) a Malmönek, pedig szorított rendesen. Ugyanez Tromsö-ben (N) a Galatának (0-1) 10 centis folyékony latyakban, szakadó havasesőben. A norvég csapat gólját Szekeres Tamás szerezte, aki a török sportújságok szerint a mezőny legjobbja volt. A Besiktas és a Galata is továbbjuthat még, de a zártan és önfeláldozóan védekező skandináv csapatok ellen ki kell találniuk egy hatékonyabb módszert a mezőnyfölény gólokra váltására.
Ali Baba

2005. szeptember 16. 16:23:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Akkor nemzetközi kupák.Én komolyan mondom,hogy már a '80-as évek vége óta úgy,de úgy útálom az AC Milant! Ilyet,hogy a 87.percig szuperul tartotta magát a Fener,és mégis mi lett a vége?
Hát ez a csütörtöki UEFA Kupa meg
maga a rémálom! Már korábban írtam a török válogatotthoz kapcsolódó legnagyobb csalódásomról(ukrán 0-3),de most sajnos azt hiszem itt az ideje,hogy ezt most a Besiktasnál is megtegyem.Még az 1990/91-es idényben történt,hogy a BEK első fordulójában a Besiktas az FF Malmövel játszott. Idegenben mindössze 3-2-re kaptunk ki,és nagyon vártam a visszavágót. Ment minden rendben,vezettünk 2-0-ra. És ezután a csapat leeresztett,biztosak voltak a továbbjutásban. A végeredmény 2-2 lett,és a svédek mentek tovább. Na,az volt az eddigi legrosszabb.Félek most megint ettől a Malmötől.Svédo.-ban ugyanarra lesz szükség,mint amit a válogatott csinált Kijevben. Remélem a Galatasaray normális időjárás mellett egyszerűen bedarálja a Tromsöt!Nehogymár ne legyen török csapat az UEFA Kupa főtábláján! Jaj,Ali Baba,ne is emlegesd nekem azt a belgák elleni VB meccset! Kerekes Attila nem rúgta el,de Csongrádi is hibázott.Czernaticzky meg berúgta Mészáros Bubu kapujába. Az után a meccs után bizony sírtam. Egyébként a hét eleji hozzászólásomban kérdeztem két dolgot,légy szíves nézd meg őket!
A hétvégén remélem kijavítunk minden hibát,és győzünk a Fenerbahce ellen.
Besiktas sen bizim herseyimizsin!
Üdv:Borbicsek

2005. szeptember 16. 23:36:00 CEST  
Blogger Efendi said...

Szeptember 24-én, szombaton kora délután barátságos nagypályás focimeccs lesz Szigetváron a magyar és a török parlament válogatottja között.

2005. szeptember 19. 9:50:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Selam

2005. szeptember 19. 12:35:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Selam
Feláldozom a szeptembert meg az októbert a világbajnoki kijutás oltárán!!!...
Lehet,magyarázkodásnak tűnhet az elmúlt "gyászhét" miatt, de nekem 2006 arról szól!!
De jó, hogy most hétvégén voltam Pécsett és Szigetváron...
(Szigetvár mellett ilyen nevű falvakban jártam: Basal, Szuliman) ..
Üdv.
Laci

2005. szeptember 19. 12:50:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Selam!!
A Fenerbahce a 2005-2006-os szezon eddigi legeseménydúsabb és egyben legnehezebb hetét tudhatja magam mögött! A Milan otthonában is bátor jó játékot produkálva, csak az utolsó percekben kapott gólokkal kaptunk ki. nagyon fájó vereség vol mert csak 3 percre voltunk a "csodától".
A Besiktas-Fenerbahce meccs elé vérmes reményekkel tekinttem! Én úgy tudtam, hogy nem lehetnek hazai szurkolók, sem Fener szurkolók, mivel a török tudásom nem túl nagy ezért valamit bizosan elértettem. Számomra így egyértelmű volt, hogy lehetnek Fb szurkolók is, de meglepődve láttam az összefoglalóban, hogy a vedégszektor "kongott". Az internetes közvetítésben pedig a 2. percben az volt kiírva, hogy "ve Fenerli taraftar Inönü'de" tehát akkor állítólag Fb szurkolók érkeztek, de egy ilyen derbin a vendégszurkolók már órákkal elöbb a stadionban vannak. Szóval számomra ez a dolog nagyon zavaros, légszíves Ali Baba írd le, hogy akkor mi is volt pontosan.
Előre is Tsekkür Ederim!
A meccsről: a 19. percben Anelka góljával (előtte szerintem nem lökött) megszeretük a vezetést. A 81.percig mindkét csapatnak voltak helyzetei,de az állás nem változott. Ekkor A Fener tizeneggyest kapott, de mivel Alexet néhány perccel azelőtt cseéltük le, Nobre rúgta (mellé...). A 91.percben azt hittem, hogy vége mindennek mert Kleberson kiegyenlített, DE A 93.PERCBEN JÖTT TUNCAY GÓLJA.......!!! Ezt már megérdemelte a Fener!!

Bár nagyon nehéz (a gs miatt), de szerintem jó esélyeink vannak a 17. bajnoki cím megszerzésére!

Üdv.:FBCOMMANDOS

2005. szeptember 19. 18:17:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Selam Borbicsek és részvétem. A Fener már a Besiktas rangadó előtt nagyon felpaprikázott volt, mert a szövetség a klub fellebezésére törölte a Besiktas pálya eltiltását. Több klub is tiltakozott, különösen a duplán érintett Fener, mert előtte az ő fellebbezéseiket a szövetség következetesen elutasította. Előttem FB Commandos már mindent leírt a meccsről, de azt még érdemes elmondani, hogy mindhárom gól nagyon szép volt. Akárcsak Bőör Zoli (Manisaspor)fantasztikus lökete a bal felsőbe a Galata ellen. A Galatasaray viszont nagyon jó hatékonysággal focizott, 8 kapura menő labdájából négy be is jutott oda. Ümit Karan 10-est kapott a Fanatik újságtól! A tabellán az előbb említett két győztest a két Kayseri csapat (!) üldözi. A Besiktas a hétvégén Ankarába jön az Ankarasporhoz (Molnár Balázs). Balázsék nagyon készülnek, ha győznek megelőzik a sasokat. Különben is elegük volt már a döntetlenekből (6 meccsből 4). A tabella végén az egymással szintén döntetlenező Ankaragücü és Genclerbirligi, valamint Tóth Balázsék (Malatyaspor) vannak.
És akkor válasz Borbicsek hét elejei kérdéseire (bocs, elkerülték a figyelmemet): Ilhan Mansiz a nyáron hazajött Japánból, ahol nem sok vizet zavart. Sérülten ment ki, újra rásérült és nem is tudott már játékba lendülni. Inkább hazatért, az Ankaraspor bízik benne, de egyenlőre nem a régi. Pedig nem lennék meglepve, ha egy bizonyos Roberto Carlos évek óta miatta nem venne a kezébe esernyőt. Feyyaz Ucart (TR-ban hatalmas sztár) felállították a Malatya kispadjáról. Sajnos azt hallottam, hogy ottani edzői működése katasztrófával ért fel. Még nem tudni, mit fog csinálni.
Más sportágak:
A török női röplabdázók lejtmenetben vannak, erőtlen játékkal 3-1-re kikaptak Hollandiától a horvátországi EB-n.
A férfi kosarasok a szerbiai EB-n ki-ki meccset játszottak a csoportból való továbbjutásért Horvátországgal. Az első félidőben 10 pont felett is vezettek. A félidő utolsó másodperceiben kaptak egy 3 pontosat (még így is 3 pont előnnyel mentek a pihenőre), majd a második félidő első kilenc percében egyetlen pontot (!!!) sem dobtak, miközben a horvátok 29-et. A horvátoknak ez egy 32-0-ás rohanást jelentett, ami szerintem csúcs az EB 16-os (12-es) döntőinek történetében. A török csapat kiesett én meg kereshetek más TV csatornát, ha jó kosármeccset akarok látni.
Ali Baba

Ui.: A törökök minden posztra 2 játékost visznek Szigetvárra a parlamenti rangadóra. Azért hajrá magyarok! Laci! Ha mégis lemész, írd meg az eredményt és a történéseket.

2005. szeptember 19. 19:42:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Merhaba Ali Baba és a többi haver!
Sajnos csúszunk lefelé a lejtőn. Szerencsére azt azért nem lehet mondani,hogy a Fener csúnyán kitömött volna minket. Hogy mi lehetett ott a végjátékban? Most már szedjük össze magunkat,mert lehangoló ez a 8.hely. Nincs mit tenni,mint gratulálok a Fenerbahcének. Ugye mondtam,hogy milyen szimpatikus csapat ez a Sivasspor?! Megverni a Trabzonsport? Bravo! Gratulálok Böőr Zolinak az első góljához!Pont a Galata ellen,duplán gratula!Köszönöm Ali Baba a válaszaidat!Ja,az a Roberto Carlos etetés tényleg klassz volt!
Talán csak annyi,hogy Ilhan az Ankaragücüben játszik,és nem az Ankarasporban. Most is lenne két kérdésem:abban a régi Besiktasban Feyyaz után a két legnagyobb név Metin Tekin és Mehmet Özdilek voltak. Azt szeretném megtudni,hogy velük mi van,mit csinálnak most? Köszönöm!
Allaha ismarladik:Borbicsek
Hajrá Besiktas!!!

2005. szeptember 19. 23:52:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Merhaba,

Ilhan Mansiz-nál az Ankaraspor véletlen elírás volt, ha ott lenne, már találkoztam volna vele. Bocs.
Azt hallottam még vele kapcsolatban, hogy mentálisan is nagyon rossz állapotban van, nehezen viseli a jelenlegi sikertelenséget. Állítólag ez már Japánban is jelentkezett nála. Mehmet bey és Metin bey (volt Besiktas fiúk) jelenlegi dolgainak utánanézek.
A kosárlabda EB ügyében előző jelentkezésemkor tévedtem (még egy bocs), mert a csoportharmadikok, így a törökök is játszhattak a 8 közé jutásért. Az első félidőben 7 ponttal vezettek is, azután jött a második felvonás, alig több, mint 20 pont, és vereség a németektől. Dirk Nowitzki egyedül megverte a török válogatottat. Izgalmas, de a második felében idegesítő meccs volt.
Ali Baba

2005. szeptember 21. 14:43:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Molnár Balázs + Jaba - Besiktas 2-0
A szemem láttára zajlott a csoda. Ha valaki eddig nem ismerte Balázst TR-ban, most megismerhette. Szerintem a mezőny legjobbja volt, a török sajtó csapattársa a brazil Jaba mögé rangsorolta. Legalább 20x láttam Balázs Cordobát megalázó gólját a török TV adók vasárnap esti műsoraiban. Ezzel valószínüleg Riza Calimbay Besiktas edző obsitos levelét is aláírta. A lehetséges utódokról a kispadon még nincs hír. Van viszont legalább 4 jelőlt a Trabzon kispadjára, közöttük Wini Schaefer (őt mondják a legnagyobb esélyesnek) és Klaus Toppmüller. Senol Günes a VB hős kapitány pedig mehet, eddig tartott a világ dicsősége. Neki Bőör Zoliék "segítettek" be, amikor a hétvégén Trabzonban nyertek a Manisával. Tóth Balázsék kikaptak a Genclertől és most már az utolsó helyen vannak. A Galata és a Fener hozták a meccseiket és elhúztak a bajnoki tabellán.
A magyar Parlament csapata Szigetvárott 3-2-re győzőtt a török képviselők ellen.
Borbicsek: A hiányzó válaszokon még dolgozom!
Ali Baba

2005. szeptember 26. 17:34:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Iyi günler!
Ali Baba,köszönöm,hogy kideríted nekem Metint és Mehmetet! Egyébként biztos voltam benne,hogy Ilhan az Ankarasporban csak elírás volt. No,akkor nézzük! Ankaraspor-Besiktas 2-0. Lassan a BJK eljut az értékelhetetlen teljesítmény kategóriába. Nem mentség a vége előtti 8 perccel a 0-0 állás sem,a lényeg a megalázó 11.helyezésen van.
Csak egy Malmö elleni továbbjutás jelenthet kiutat! Bezzeg a Fenernek meg éppen elég volt az utolsó 16 perc a győzelemhez.
Na viszlát: Borbicsek

2005. szeptember 27. 0:00:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Tegnap írtam már a hétvégi török foci bajnoki fordulóról, de elküldés után nem jelent meg az anyag blogon, lehet, hogy valamit elszerencsétlenkedtem. Efendi, ha "erre jársz" és olvasod amit írok, utánanéznél, hogy nem bolyong-e valahol az anyagom a honlapon?
Mindenesetre egy rövid ismétlés:
Rossz hír a Besiktas szurkolóknak, de jó általában a magyaroknak. Az Ankaraspor Molnár Balázs fantasztikus játékával és nagyon profi, Cordobát a Besiktas kapusát örületbe kergető "csippentéses" góljával 2-0-ra legyőzte a sasokat. A török TV összefoglalóiban vagy 20X láttam a gólt. A helyszínen néztem meg a mérkőzést így megalapozottan jelenthetem ki, hogy az Ankaraspor sokkal jobban játszott ellenfelénél, megérdemelten nyert és Balázs a mezőny legjobbja volt (gondoljuk csak meg: a Besiktasban a MU-ból jött brazil válogatott Kleberson, a német gólkirály Ailton és török válogatottak egész serege.) Balázsék ezzel a győzelemmel Riza Calimbay edző obsitos levelét is megírták. A lehetséges utódokról még csak nagyon halvány találgatások vannak. Egy másik edző menesztésében (Senol Günes - eddig tartott a világ dicsősége, a VB hős szövetségi kapitány újra csomagol) is játszott egy magyar szerepet. Bőör Zolival a Manisa Trabzonban tudott győzni. A fekete tengeri csapat vezetése Senol mester helyett már négy jelölt nevét is megszellőztette, közöttük Winfried (Wini) Schaefer-t (Kamerun!) tartják esélyesebbnek, de ott van még Klaus Toppmöller, Ersun Yanal és Mustafa Denizli is. Erről jut eszembe, hogy a Denizli csapata is edzőt cserél. Tóth Balázséknál Malatyaban korábban cseréltek már, de így sem ment nekik, kikaptak a Genclertől Ankarában, és jelenleg az utolsók. Az élen a Galata és a Fener (Anelka egyre jobb!) hozták a meccseiket és lassan elhúznak a mezőnytől.
Egy másik mérközés: Magyar Országgyűlési Válogatott - Török Nemzetgyűlési Válogatott 3-2.
A törökök még októberben visszavágót akarnak!
Borbicsek: nem felejtettem el a kérdéseidet, de még dolgoznom kell rajta.

Más: óriási a botrány a súlyemelő válogatott körül. A sportág szupercsúcs török reprezentánsai, az istenek sorába emelt olimpiai, világ, stb. bajnokok szeptember 6-án nem jelentek meg a nemzetközi szövetség versenyközi ankarai doppingvizsgálatán, egységesen eltüntek valahol. Egy helyi újság szerint valamennyien együtt éppen egy focimeccsen voltak és így nem hallották a mobilcsörgést, ezért nem érték el őket a vezetők. (Keresem, hogy milyen meccs lehetett ez, de még nem jöttem rá.) A nemzetközi szövetség, figyelembe véve a korábbi eseteket is, pl. Mutlu megbukását az idei EB-n, azonnal felfüggesztette a törökök versenyzési jogát. Végleges döntés novemberben a VB idején összeülő elnökségtől várható, de a törökök legalább 2 éves teljes eltiltásra számíthatnak.
Ali Baba

2005. szeptember 27. 7:57:00 CEST  
Blogger Efendi said...

Figyelem: rövidesen kicsit változik a hozzászólások közzététele: A comment menüablakban a végén lesz egy "word verification" kisablak, ahova be kell gépelned (megismételned) azt a néhány betűt, amelyet a rendszer alatta Neked bemutat. Ha beírtad, mehet a publish gomb. Azért van erre szükség, hogy az automatizált spamek ne tudjanak beszivárogni a hozzászólásokba. Üdv mindenkinek

Efendi

2005. szeptember 27. 10:21:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Selam!!
Fb-Kayserispor: Alex gönyörű szabadrúgás góljával:3-0!!Igen, Anelka egyre jobb formában van a Kayserinek is rúgott egy szép szemfüles gólt.
A Fenerbahce-PSV meccsen ha a csoporból tovább szertnénk jutni, csak a 3 pont az elfogadható. ha ennél kevesebbet szerzünk reálisan már csak a 3. hely lehet a célunk.
A Saracogluban az új "Fenerium" lelátó lassan elkészül, így már 62000-res lesz a "szentély".
Volkan (nem érdemtelenül) lassan végleg kiszorítja Rüstüt a kapuból.
A Fener számára tehát a 2005/06-os szezon eddigi legfontosabb meccse következik.
A Galata meglepően jól szerepel, a Bjk szerencsére meglepően rosszul...
Üdv.:FBCOMMANDOS

2005. szeptember 27. 20:02:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Iyi aksamlar mindenkinek!
Tehát európai kupák!Besiktas szurkolóként nagy-nagy örömet váltott ki belőlem kedden a Fenerbahce PSV Eindhoven alázása!
Ez az Alex tényleg remek! Így tényleg minden esélyük megvan a továbbjutásra.Ha csak pusztán az olaszokat vesszük,onnan a Juventust csípem már nagyon régóta,és ezért külön örülök,hogy a ghánai Appiah ilyen jó igazolásnak bizonyult onnan.
És akkor az én igazi csapatomról!
FF Malmö-Besiktas 1-4!!! Na végre,egyszer már a bizakodó jóslatom vált valóra! Ugyebár azt írtam,hogy ebből a válságból csak egy Malmö elleni továbbjutás jelenthet kiutat! Ez maximálisan valóra is vált,és nem is mertem benne reménykedni,hogy ilyen nagyarányú lesz a győzelmünk. Külön jó hír S.Youla két gólja,mert én már figyeltem őt tavaly a Genclerbirligiben is,de nálunk eddig nem rugdalta a gólokat. Most már ebből a meccsből erőt merítve győznünk kell a hétvégén a Samsunspor ellen! Hát a Galatasaray kiesése nekem személy szerint nagyon rosszul esett. Biztosra vettem,hogy otthon továbbmennek. Úgy szerettem volna,ha mindhárom török csapat állva marad a kupákban! Sajnálatos és szomorú a török U 17-es válogatott elődöntőbeli szoros kiesése(3-4)a brazilokkal szemben az ifi VB-n. A 2002-es VB óta amúgy is nagyon elegem van már a brazil válogatottból. Na,Allaha ismarladik mindannyiótoknak:Borbicsek.
HAJRÁ BESIKTAS!!!

2005. október 1. 1:05:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Nagyon papírforma lett volna a hazai bajnokságban stabil Galatasaray továbbjutása az UEFA kupában. Nehéz megérteni, hogy nem tudtak gólokat rúgni, pedig csak azt kellett volna játszaniuk, amit itthon a legtöbb török csapat ellen, feltörni a kemény védelmet. A Galata 11 szögletet rúgott (a Tromso egyet sem), a törökök 31-szer próbáltak kapura lőni, de csak 11 ment ténylegesen a kapura, a norvégoknak 11-ből 5.
A Malmö a Besiktas ellen azt hitte, otthon támadójátékkal kell kiszolgálnia közönségét. Ez óriási hiba volt. Youla-nak teret adtak és ő már a Genclerben is az idegenbeli nemzetközi kupameccseken volt szenzációs. Most is lefutotta, kicselezte a foghíjas védősort.
A Fener BL mérkőzéséről 4 embert említenék meg. Alex, Appiah és Anelka nagyon jól játszottak. Egy holland is sokat tett a török győzelemért, Vennegoor of Hesselink teljesen feleslegesen juttatta 11-eshez a Fenert, sárga lapot is kapott érte. Majd kis idő múlva újabb buta hiba, egy értelmetlen mezhúzás, és a második sárga után mehetett az öltözőbe.
Az U17-es válogatottat nagyon sajnálom, a brazilok elleni első félidőig hibátlanul meneteltek, de ott óriásit betliztek. Most az általuk a csoportmérkőzésen már legyőzőtt Mexico lesz a brazilok ellenfele a döntőben, a törökök pedig a hollandokkal játszanak a 3. helyért.
Még foci: Gökdeniz fogadókénti bunda szerepe 10 hónapos eltíltást és 60.000 YTL büntetést hozott számára. Legközelebb a 2006-2007-es bajnokságban találkozhatunk vele. Néhányan, közöttük volt válogatottak (Ogün Temizkanoglu, Bayram Toysal) 8 - 12 hónap eltíltást kaptak. A Trabzonnál Senol Günes helyettesítésére egyébként már nem a német edzőkről regélnek, hanem a legújabb sláger Vahid Halihodzic (pl. a PSG-nél volt) és Reynauld Denoueix (francia, 2 éve második lett a Real Sociedad-dal).
Egy szép bírkózó siker Budapesten:
Aydin Polatcik szétgyúrta a hatalmas kubait a nehézsúlyúak szabadfogású döntőjében és Aubeli is ott lett harmadik. Szép volt fiúk!
Ali Baba

2005. október 1. 16:46:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Állítólag Halihodzic a befutó a Trabzon kispadjára. Kell is valaki, mert a 4-1-es vereség a Galata ellen leszakította őket az élmezőnytől. A Fener is nyert, bár a 72. percben 0-2-re állt Konyaban. Ekkor Anelka ütött egy látványos Maradona gólt, amit a bíró szabályosnak látott! Teljességgel érthetetlen, hogy ő vagy a partjelző mit néztek éppen a meccs helyett (mondom én, aki a Fenerrel szimpatizálok). Kitört a balhé és a Fener az ideges konyaiak asszisztálása mellett, Nobre jó teljesítményével fordított 4-2-re. A Besiktas simábban nyert a Samsun ellen, mint a 3-2 mutatja. Végig kézben tartották a mérkőzést, a 2. gólt az utolsó percben kapták. Mindhárom magyar játékos csapata kikapott.
Jön a VB hét, szerdán teszt mérkőzés a németek ellen, de izgalom lesz bőven a Dánia - Görög összecsapás miatt. Ezen a napon a törökök és a török csapat szurkolói Dániáért szorítanak majd. Azután jöhet az éles mérkőzés az albánok ellen.
Ali Baba

2005. október 3. 20:43:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

A válogatott mérkőzéseket a hétfői üzenetemben egy kicsit előrehoztam. A németek lesznek szombaton, az albánok pedig jövő szerdán.
Ali Baba

2005. október 4. 18:46:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Selam!
Menetrend:
Besiktas-Bolton okt. 20.
Sevilla-Besiktas nov. 3.
Besiktas-Zenit dec. 1.
Guimaraes-Besiktas dec. 15.

Cél: csoportot megnyerni!
Másodiknak rossz lenni, de itt pláne, mert a BL harmadikot kapja, az meg szerintem kb. nehezebb lehet, mint harmadiknak lenni és uefa csoportelsőt kapni máshonnan.
Hétvégén, aki él és mozog: a dánoknak!
Szerdán meg vigyázó szemetek Albánián!
Üdv.
LAci

2005. október 5. 11:31:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Selam!

Bocs, hogy az utóbbi időben nem jelentkeztem de nagyon elfogalat voltam...
Míg el nem felejtem a gyalogló chaten (www.gyali.hu)˙minden este és hétvégén Törökország és "A TURKEY:)" szoba! Bár gondolom már hallottatok róla, de azért biztos ami biztos...
Akinek van ideje és kedve azt szerettel várjuk!
Akkor foci: Anelka 1. gólja Konyában nekem nagyon tetszett! Ebből is látszik óriási játékos (nem akárki tud Maradona nyomdokaiba lépni, úgy hogy azt meg is adják). A Fener nagysága abból is látszik hogy ezt a meccset milyen simán megfordítottuk!
Bocsi. majd holnap folyt. köv.


ÜDV.:FBCOMMANDOS

2005. október 9. 20:55:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Dánia - Görögország 1-0. Újra TR kezében saját VB döntős szereplése. Várjuk a szerdai albánok elleni mindent eldöntő mérkőzést. Közben azért jól esett a németek elleni 2-1, és különösen a második gól a 17 éves ifjú török reménységtől.
Ali Baba

2005. október 9. 22:36:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Merhaba mindenkinek!
Az én nagy problémám az,hogy okt.3.,hétfő óta szeretnék hozzászólni a fórumhoz,de otthon amint a Post a Comment-re kattintok,azonnal lefagy a gépem.20-szor próbáltam már meg,20-szor ugyanezt csinálja. Nem tudom mi az oka,nem értek a szám.tech.-hez. Így a 8.fordulóról írt hozzászólásomnak már nincs is aktualitása. Most a melóhelyről írok,amiből nem lehet rendszer. Egész hétvégén hullámzott,kavargott bennem a mámorító érzés,mert legyőztük az általam mindig is legjobban utált német válogatottat! Nagyon megnyugtató a tudat,hogy ilyen ragyogó focistákkal van biztosítva a jövőnk,mint a 17 éves Nuri. És maga az U 17 válogatottunk is szuper. A törököké a jelen és a jövő is! Egyébként pedig nyugodjatok meg,nem lesz semmi gond Tiranában.
Már pótselejtezősök vagyunk!
Allaha ismarladik:Borbicsek
Hajrá TÖRÖKORSZÁG!!!

2005. október 10. 15:46:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Selam!
Szóval tényleg nagyon jó volt legyőzni a németeket és az is fantasztikus volt, hogy 3 után láthattam tv-ben élőben játszani a milli takimot! Nuri Sahin gólja egy szép jövőt vetít előre! Albániában győzelem vagy halál! Eddig ez 2-ször bejött, remélem most is bejön...!!


üdv:: FBCOMMANDOS

2005. október 10. 21:01:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Selam!
Borbi! Jövőbelátásod lenyűgöz. De én tartok (nem ez a jó szó, inkább feszülten, csúcsra járatva várom) az albán meccstől. Nehéz lesz, így érzem. Mellettünk szól, hogy idén idegenben jók vagyunk, de tud kiszámíthatatlan lenni ez az albán banda.. Számolni kell vele. De higgadtan, keményen játszva nem lehet probléma!
Elképzelhető, hogy ezek közül kapjuk a pótselejtezős ellenfelet: Csehország, Szlovákia, Norvégia,Spanyolország, Írország. Szlovákia nem lenne rossz!! Közel van...és ...
Legjobbakat!
Laci

2005. október 11. 12:06:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Uraim!
Feltételezem, hogy még másnaposak vagytok, és ezért még nem tudtok higgadtan szólni...
Kezdem. A minimális cél elérve a legnehezebb csoportból.
GÖZÜNÜZ AYDIN!!!
Szlovákia, Svájc, Norvégia hármasból Svájcot vagy Szlovákiát szeretném. (egyelőre még nem rajtam múlik..)Holnap kiderül. A vak is látja, hogy elképesztő nehéz utat jár meg a török válogatott a német VB felé, de ezek az igazán szép utak...
Most pár hétig figyelmem kicsit a Besiktas felé fordul, aztán novemberben megint a válogatott!
Sziasztok
LAci

2005. október 13. 10:51:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Günaydin!
Tehát az általam előzetesen elvárt és magabiztosan megjósolt győzelem begyűjtve! Mondjuk meglehetősen szoros győzelem... . Láttam az összefoglalót,voltak azért albán lehetőségek. Kijevhez hasonlóan,megint Tümer repített minket a diadalra! Ugye-ugye,azért mégiscsak Besiktas játékos... . Izgatottan várom a pótselejtező sorsolását. Én mondjuk Svájcnak örülnék a legjobban.
Más! Még mindig teljesen le vagyok döbbenve,hogy az általam már a Trabzonsporban is kedvelt Ogün is érintett a bunda botrányban. Förtelmes! Ja,még meg se köszöntem a dánoknak a szombatot! Hát kösz! Mondjuk mi Lacival nem utáljuk a görögöket,de azért mégiscsak nekünk van ott a helyünk a 2.helyen! Üdvözlet: Borbicsek

2005. október 14. 8:04:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Most engem ért el az internet átka, napokig képtelen voltam a lapra csatlakozni. Egyetértve az előttem szólókkal Szlovákiát és Svájcot szerettem volna a seljtezőre a török válogatottnak, Szlovákiát egy kicsit jobban, de főleg Laci, Borbicsek és a török labdarúgás többi rajongója miatt, egy jó pozsonyi meccs reményében.
De így is jó, Svájc jobb lesz, mint a nagyon zártan játszó, kemény viking (norvég) csapat. Persze ez sem lesz sétagalopp. Döbbentem néztem a tiranai első félidőt, mintha nem is a törökök élete múlt volna rajta ("győzelem vagy halál" - hogy a futbalrajongó "klasszikustól" idézzek). Látva az erőtlen játékot, az albán helyzeteket, esküszöm azt merült fel bennem, hogy a törökök a "minek törni magunkat, úgyis megnyerjük a meccset" hatása alatt csak nézelődni mentek ki a gyepre. Komolyan mondom, hogy még az is felmerült bennem, hogy előre lekártyázták az egészet. Nagyon nem akarom ezt hinni, de a kisördög ott sugdosott nekem.
Borbicseknek tartozom két válasszal:
Mehmet Özdilek Fatih Terim segítője a nagyválogatottnál, tehát része van az eddigi sikerekben. Metin Tekin is helyen van, ő az utánpótlás csapatot (A2) edzi. A nagy nevek nem tüntek el, csak kicsit háttérben dolgoznak (egyelőre).
A hétvégére hajrá Fener!
Ali Baba

2005. október 16. 14:47:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Köszönöm Ali Baba a válaszokat! Na,már csak az hiányozna,hogy az albán-törökről kiderüljön,hogy sus-mus volt! Ölni tudnék a bundáért! Azért akadtam ki a múltkor,mert Ogünről nekem mindig az a kép ugrik be legelőször,amikor 1995-ben Svájc ellen azt a fantasztikus második gólt lőtte (2-1-re győztünk)! A Besiktasról már nem tudom,mit írjak. 0-0 a Kayserispor ellen,amikor én már azt hittem,hogy a Malmö elleni idegenbeli továbbjutás végérvényesen kirepített minket a gödörből.A Feyyaz utáni korszakból a kedvenc játékosom,Ertugrul jól kiszúrt velünk. Nagyon "tetszett",hogy a Galatát ismét elérte a régi,jó szerencséje. Hakan gól a 92.percben. Még mindig hihetetlenül jó a Sivasspor. Az újoncokkal egyébként mindig szimpatizálok-már ha persze nem ellenünk játszanak. Hozzánk hasonlóan a Trabzonspornál is óriási a baj. Allaha ismarladik:Borbicsek

2005. október 16. 23:28:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Sajnos éppen a válogatottak szenvedtek a Besiktasban (és Youla)a hétvégi meccsen. Persze a Kayseri az idén nagyon jó. Többet lőttek kapura az Inönü Stadionban, mint a fekete sasok. A Fener és a Galata szoros győzelmeivel is kezd nagyon elmenni. A magyarok gyenge közepesen szerepeltek. Az Ankaraspor Molnár Balázzsal szépen, de kevés eredménnyel játszott (otthoni 0-0 Konya ellen), a Malatya kiesési rangadón 1-0-ra kikapott Rizeben (Tóth Balázs viszont jó volt). Bőör Zolinak a sajtó szerint nem nagyon ment (a Manisa 1-1-et játszott Denizliben). Új edzőjük van, aki még keresi a csapat igazi stílusát.
Ali Baba

2005. október 17. 21:49:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

GORDON GELDI!
Bármennyire is szerette Yildirim Demirörem a Besiktas elnöke Riza Calimbay edzőt, be kellett látni, hogy vele nem megy a csapatnak. Így aztán az edző ment és visszatért a Besiktashoz Isztambulba Gordon Milne, hogy a csütörtöki UEFA kupa mérközés (Bolton) előtt valami biztatót mondjon a Besiktas játékosainak.
Egy lelki felkészítésen kívül másra nem lesz ideje.
Ali Baba

2005. október 18. 18:11:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Selam!
Az tulzás lenne, hogy a fener szárnyal, de a bajnokság utóbbi 7 fordulójában nyertünk, ez a azért nem rossz. Bár a nehezebb meccsek a szezon második felében jönnek.
A Schalke ellen nagyon fontos Bl meccs vár a Fenerre szerdán. Eddig itt háromszor használtam a "győzelem vagy halált" mindháromszor győztünk.
Eljött a 4. alkalom!

üdv.:FBCOMMANDOS

2005. október 18. 20:25:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Gün Aydin mindenkinek!

Hát FBCommandos ez a Schalke meccs nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. A 3-3 jó is meg rossz is. A semleges nézők élvezték a fantasztikus mérkőzést, a feneresek kicsit szomorkodtak. Volkan óriásit hibázott, pedig nyugodtan megvárhatta volna a labdát a 16-oson belül, tisztán az ővé lett volna. De sietett, mert éppen szaladt a szekér a csapattal, gyorsan vissza akarta küldeni a labdát a németek térfelére. Óriási lyukat rugott és felírhat magának egy életre szóló blamázst is. De a győzelem nem feltétlenül ezen múlott. A játékot a mérkőzés 3/4 részében a Schalke irányította és remekül használták ki a bíró hiszékenységét is. Aki esett, az szabadrúgást kapott. Szerintem a németek kifejezetten készültek a bíróból és látványosan, nagyokat estek, így rengetegszer rúghattak.
A következő mérkőzésen Schalkarénában, félig hazai, török közönség előtt sem esélytelen a csapat, meg kell próbálni nyerni. Egy ottani 3 pont hatalmas lépés lenne a továbbjutás felé.
A Besiktas - Bolton meccsről (különösen Borbicseknek): Egy Ailton villanás és más semmi. Ez egy pontra volt elég. Még semmi sem dőlt el. Gordon Milne-ről, mint jövendő edzőről tuti híreket mondtak, de most a pályaedző ült a padon. Mintha valami zűrzavar lenne ebben a dologban, ezért körül kell néznem mi történik a sasoknál.
Ali Baba

2005. október 21. 9:29:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

A Besiktas tegnapi mérkőzésén Gordon Milne a VIP páholyban ült. A kispadról Mehmet Eksi pályaedző (?) vezényelte a csapatot. Érdekesség, hogy a csapat hivatalosan publikált összeállításánál az edző nevét üresen hagyták!
Az FB - SCH mérkőzés játékvezetői statisztikáját szeretném megnézni elsősorban a megítélt szabálytalanságok miatt. A TR sajtóban a szokásokkal ellentétben nem közölték. Van valakinek valami ötlete, hogy hol lehetne ezt fellelni?
Ali Baba

2005. október 21. 11:22:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Óó,hát nem csak én emlékszem már Gordon Milné-re? Ő az egyik legnagyobb sztáredző a múltunkban,1989 és 1992 között zsinórban 3 bajnoki címet nyertünk a vezetésével. Akkoriban azt hittem,hogy soha nem lehet már minket letaszítani a török futball trónjáról,de azután jött a nagyon hosszú Galatasaray uralom,mostanában meg a Fenerbahce a topcsapat.
Európai kupák! Biztosan furcsállani fogjátok,de nem annyira vagyok csalódott a két döntetlen miatt. A Schalke 04 mégiscsak régóta a Bundesliga egyik élcsapata,de az is igaz,hogy nagy kár egy ekkora hiba miatt elhullajtani két pontot. A visszavágó hazai pályán lesz,jó példa erre a 2003-as Besiktas-Chelsea meccs,ahol a mieink simán megtöltötték a gelsenkircheni stadiont.
A meccs statisztikáját sajna nem tudom,honnan lehetne beszerezni.
Besiktas-Bolton 1-1. A jelenlegi szörnyű helyzetünkben érték az 1 pont egy angol csapat ellen. Kösz Ailton! Nem tudom a vezetőség mit tud kitalálni ebben a szituációban. Előre a felemelkedésért! Üdv:Borbicsek
Hajrá Besiktas!

2005. október 22. 14:33:00 CEST  
Anonymous Névtelen said...

Selam!
Az utóbbi időben eléggé leült a blog, én se írtam, mert nem volt túl sok időm, de ezentúl majd ha röviden is, de mindig gyakran fogok írni

ANKARAGÜCÜ-FENERBAHCE:2-3! Mehmet Yozgatli duplájával és Anelka góljával. A török kupa csoportkörét győzelemmel kezdtük, nem lehet gond a tovább jutással.

FENERBAHCE-GAZIANTEPSPOR: 1-0!
Alex (jogos) a 91. percben szerzett 11-es góljával. A Fener a utóbbi 9 fordulóban nyert. A gyenge kezdés után magára talált a csapat, ezzel bizonyítva, hogy Törökország jelnleg legjobb csapata.
Aziz Yildirim (A Fenerbahce elnöke) azt nyilatkozta, hogy a klub költségvetését a mostani kb. 25 milliárd forintról 2010-re 35-40 milliárd forintra emelik. Tudjátok, hogy a Galata és a Bjk költségvetése mekkora?
A chaten egy Isztambulban élő török sráctól aki jól beszél magyarul megtudtam a pontos sztorit A Bjk-Fener meccsről. Az isztambuli önkormányzat erre a meccsre, (tehát nem az ezévi összes derbire) kitiltotta az Fb szurkolókat. De ők elmentek BJk mezben, sálban hazai szurkolónak öltözve, abba a szektorba, amit eredetileg is a vendég szurkolóknak tartanak fenn az Inönüben. Majd a mérkőzés 2. perce körül eldobták a Bjk ereklyéiket és félmeztelenül elkezdtek a Fenernek szurkolni körülbelül 200-an. A szektorban volt még néhány száz "igazi" Besiktas szurkoló is, de verekedés szerencsére nem lett. Aztán a rendőrök pár perc múlva kivezették őket az Inönüből.

Egyébként mostanába amikor a TRT-t néztem a sporthírekben a gs elnöke a Török Szövetség valaki és Aziz Yildirim elég indulatosan és hosszan nyilatkoztak. és a fenerbahce.com.-on olvastam valami olyamit, hogy a gs-fener meccsen se lehetnek fener szurkolók...
Nem tudom, hogy mire jó ez, mert vendégszurkolók nélkül egy derbi nem igazi derbi. Egyébként ha már a rangadóknál tartunk: a www.footballderbies.com oldalon kb 50000! szavazat alapján a Fenerbahce-galatasaray a világ legnagyobb rangadója. Egy FB-Gs meccsről és egy BJk-gs meccsről van is hosszú beszámoló angol nyelven. Aki tud angolul olvassa el. Megkösszönném ha az érdekességeket leírná ide is, mert ilyen dolgokat ritkán hallunk.


A Galatasaray ma délután végre elvesztette a veretlenségét a Genclerbirligi otthonában. A gs szurkolók már a múltkori Denizlispor elleni döntetlent is nehezen viselték.A csapatokat a rendőrök menekítették és székeket szaggatak fel...

A Schalke otthonában fontos meccs vár a Fenerre. Körülbelül 2500 jegyet kaptunk, de ennél biztosan több fb szurkoló megy majd. Alex nélkül is legalább a döntetlent meg kell csinálni.Ha bejutnánk a BL-ben a legjobb 16-ba akkor az szerintem a fener történetének legnagyobb sikere lenne!
Közeledik a Svájc elleni legalább ilyen fontos vb pótselejtező is.

FBCOMMANDOS

2005. október 30. 17:40:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Merhaba!

A Bjk 4-2-re nyert, és az új edzővel Tiganával nem sokára megkötik a szerződést. Ilhan Mansiz ellenfélként tért vissza az Inönübe, de így is éltette a közönség, ami nekem nagyon szimpatikus volt.
Annyi kiegészítést szeretnék tenni a múltkori írásomhoz, hogy az összefoglalót látva a Fener tizenegyese valóban nem igazán volt jogos. De előtte a bíró nem adott meg egy szabályosnak tűnő gólt. Az utóbbi időben a török bajnokságban a bírók többször tévedtek a javunkra, de egyáltalán nem érzem, hogy ebben bármi szándékosság lenne. idén tavasszal például a kárunkra tévedtek sokat.
A Schalke-Fener meccset bagyon várom, ha győznénk akkor a Milan elleni hazai meccsen már tovább juthatnánk! Mi lenne a Saracogluba...

FBCOMMANDOS

2005. október 31. 18:27:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Iyi günler!
Én játékosként, és nagyjából eleinte edzőként is kedveltem Rizát,de úgy látszik tényleg jobb,hogy már nincs nálunk. Azóta mindkét bajnokinkat megnyerük (Konyaspor,Ankaragücü). A fővárosiak ellen tetszett,hogy 9 perc alatt 3-at rámoltunk be! Tényleg örvendetes,hogy Ilhan Mansiz-t nem fügyülték ki a szurkolóink. Azért a Török Kupában,Konyában ez az"x" nem kellett volna! "Naggyon örültem" ennek a 91.perces Fener 11-es(?)-nek. De lagalább a Galatasaray kikapott! Na,hogy-hogy ez a Malatyaspor meg győzött? Az ám a durva,ami a Trabzonsporral van mostanság! Az előzmények ismeretében ezzel az 5.hellyel elégedett vagyok,meg Ailtonnal is,akire úgy látom lehet számítani. Igaza van FBCOMMANDOS-nak,egy rangadó vendégdrukkerek nélkül nem rangadó! Allah áldja mindkét Istanbuli csapatot az európai kupákban! Üdv: Borbicsek
Hajrá Besiktas!

2005. november 1. 22:17:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Merhaba!

Életemben először végre láttam a tv-ben élőben Fener meccset! Egy szlovén adón véletlenül akadtam rá a Schalke-Fener mecccsre. Még a vereség ellenére is óriási élmény volt látni a csapatot. De ez a Fener nem az igazi Fener volt...
Ezen a meccsen látszódott meg igazán, hogy milyen fontos játékos is Alex. Mivel a Schalke elleni hazai meccsen kiálították, ezért kedden nem játszhatott. A hiánya meg is látszott, a támadójátékunk eléggé ötlettelen volt. Bár ebben a kettő kállításnak is nagyban szerepe volt. Nem érzem jogosnak a kiállításokat! Az első esetben Lucinao valóban "utolsó emberként" szerelte a Schalke játékosát, de a mozdulata a labdára irányult. Bár az igaz, hogy elméletileg az ilyen szabálytalanságért piros lap járna, de gyakorlatban azért nem szoktak ilyen szigorúak lenni. Pláne túl szigorú volt Aurelio kiállítása, első sárga lapját már nem tudom, hogy miért kapta, de mivel már 10 emberrel, őt tényleg nem kellett volna...
A bíró tehát mindent megtett azért, hogy a Schalke nyerje a meccset, de a Fener se játszott jól. Most már csak előre kell tekinteni, és bár nehéz meccs lesz vasárnap nyerni kell a Sivaspor otthonában!
FBCOMMANDOS

2005. november 3. 12:16:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Nézzük a nemzetközi kupákat!
Schalke-Fenerbahce 2-0. Amikor a puszta végeredményt megtudtam,csalódott voltam. Én ugyanis döntetlent reméltem. Csak később,amikor jobban elmélyedtem a meccs jegyzőkönyvében-láttam meg a két török kiállítást. A Fenereseknek azt tudom tanácsolni,hogy merítsenek erőt a Milan ellen a Galatasaray 2001-es teljesítményéből. Akkor a Galatának az élete(továbbjutása)múlott a hazai,AC Milan elleni BL meccsen,és a nagyszerű Jardel vezérletével győztek is 2-0-ra. Azután pedig következhetett nekik a Real Madrid elleni negyeddöntő.
Sevilla-Besiktas 3-0. Én komolyan azt hittem,hogy az Ankaragücü elleni győzelemmel vége a szenvedésnek. Amúgy meg azt hittem,hogy még egy olyan szezonunk már nem lehet,mint a tavalyi. Erre eddig úgy néz ki,hogy már itt is van. Sajnálom Tiganát a sevillai bemutatkozás miatt. Ha vasárnap nem győzünk Malatyában,az a világ végét jelenti! Allaha ismarladik: Borbicsek. HAJRÁ BESIKTAS!

2005. november 5. 14:21:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Iyi aksamlar!
Kész,vége! Bajnokok az idén már nem leszünk. És még örüljünk,hogy a tökutolsó Malatyaspor ellen el tudtunk hozni 1 pontot,mert a 91.percben Ahmet Dursun kiegyenlített. Az ilyen meccseken Youla,vagy Ailton miért nem tudja megrázni magát? A hátrányunk már 13 pont a Fener mögött,akik ugye megint szoros meccsen,a végén lőtt góllal nyertek 3-2-re. Molnár B. és Böőr Z. miért nem játszott a hétvégén?
Akkor is,örökre: Hajrá Besiktas!
Üdv: Borbicsek

2005. november 6. 23:28:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Merhaba mindenkinek!
Sajnos elveszett valahol egy írásom, abban szerepelt már hír Molnár Balázsról, aki a Malatya ellen, még a múlt hétvégén, a fekete bőrű középcsatárnak reflexszerűen visszakönyökölt. Földharcos boxmeccs volt, amit tényleg nem a Balázs kezdett, ráadásul még ő kapta a nagyobbat. Mégis csak őt állították ki! Ezért nem játszhatott a hétvégén a gaziantep-i gólban bőséges (3-3)mérkőzésen. Még a Malatya elleni meccsre visszatérve az Ankaraspor fejelt egy teljesen szabályos gólt, amit a bíró, nem tudni miért, de érvénytelenített. Nem híradásra támaszkodom, személyesen voltam ott, és utána többször megnéztem a visszajátszást is. (A bírók nem csak a Schalke meccsen voltak furcsák.) Ugyanakkor nagyon örültem Tóth Balázs sikerének ott is, és most a hétvégén a Besiktas ellen is (bocs Borbicsek!). Hetek óta a csapat egyik legjobbja, Ziya Dogan edző (volt Trabzon stb.) kedvence. Tigana-t nagyon sajnálom, valaha az egyik kedvenc játékosom volt, de most edzőként nehéz dolga lesz a Besiktasnál. A bajnoki cím nagyon távolra került és az UEFA Kupa továbbjutás is inkább matematikai lehetőség, mint realitás. A Sevilla elleni kupameccset egyébként csak egy török rádióadó közvetítette, ráadásul az adás egy idő után megszakadt. Talán jobb is volt így a sasok szurkolóinak. A Kayseri hétvégi veresége miatt a Fener és a Galata nagyon elléptek a többiektől.
Böőr Zoli nem játszott a Manisában, mert az edző a kispadra ültette. Hosszú labdákkal ívelgetős, verekedős focit játszat az új edző a csapattal és ebbe a Zoli nála nem fér bele. Persze lehet, hogy lesz változás, mert nemigen megy a csapatnak, az egy pont otthon a Rize ellen nem nagy dicsőség.
Most Törökországban mindenki Svájc ellen készül, 12-én itteni idő szerint 21.45-kor ott, majd 16-án 20.15-kor itt TR-ban minden eldől.
Ali Baba

2005. november 7. 19:23:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Selam!
A Fener az utóbbi 10 fordulóba 10-szer nyert. Most 2 fontos meccs vár ránk Svájc ellen. A Trabzon és a BJk nagyon rosszul áll.
Ali Baba, lenne egy kérdésem: Az Antalyaspor edzője Yilmaz Vural (volt a pesti Fenerbahce klubban is, és szerepelt az összefoglalóban a TRT-n amit nézni szoktam)a vasárnap esti bajnokin (amit az Antalya 6-0-ra nyert)a bíróval vitatkozott. Nem is vitakozott inkább örjöngött, igazából egy ilyen győzelem után nem is értem, hogy miért. A Lényegaz, hogy összeesett és kórházba vitték, próbéld már kideríteni, hogy mi lehet vele! Tesekkür Ederim!
FBCOMMANDOS

2005. november 8. 19:06:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Nagy bajban a török labdarúgó válogatott!
Hét közben már kapott egy pofont a török labdarúgó szövetség, a labdarúgó társadalom, amikor az UEFA úgy döntött, hogy a 2012-es EB rendezésére jelentkező, még versenyben lévő 5 pályázó közül a törököket és a görögöket nem juttatja tovább a végső (2006. végi) fordulóba. /Versenyben maradt Olaszország - szerintem a legnagyobb vetélytársunk - a lengyel/ukrán közös pályázat és mi a horvátokkal./
A szombat esti 2-0-ás vereség Svájc ellen ennél talán még nagyobb csapás, hiszen komoly veszélybe került a 2006. évi németországi VB részvétel. A tegnapi játék alapján most Svájc látszik esélyesebbnek. Törökországnak nem sok köze volt a mérkőzéshez. Nekem furcsa volt Tuncay teljesen előretolt szerepköre és Hakan Sükür kirobbanthatatlan poziciója. Utóbbiról már korábban is mondtam, hogy kedvelem, de több mint egy éve azt is hangoztatom, hogy az ő ideje lejárt. Tegnapi teljesítménye számomra értékelhetetlen volt. Nem voltak sokkal jobbak a középpályások sem (Nihat is csak kereste a labdát az első félidőben). Szerdán Isztambulban rohamozni, törni-zúzni kell, mindent egy lapra feltéve kockáztatni, hátha bejön.

A Besiktas férfi kézilabda csapata pár perce 6 góllal legyőzte és kiverte a CEV Kupából a sokkal esélyesebbnek tartott Dunaferr csapatát. Egy héttel ezelőtt a Dunaferr 3 góllal győzőtt egy rohanós mérkőzésen. Ugyanez a rohanás jellemezte az isztambuli találkozót is. Ebben a fekete sasok nagyon - nagyon jók. Több meccsüket láttam már, aki vállalja a Besiktasnak kedvező gyors, cikázó, de fineszes stílust, az a vereséget kockáztatja. Egy magyar, Bécsi János, így is továbbjutott.

Bocs FBCOMMANDOS, hogy Yilmaz Vural-ról még nem tudok semmit mondani, több nap elteltével csak most néztem bele a gépembe.
Ali Baba

2005. november 13. 17:54:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Iyi günler!
Isvicre-Türkiye 2-0. Na,fiúk,most aztán az összes jellemzően török erényt elő kell húzni a kabátzsebből! Aggresszivitás,törtetés,extázis a pályán és a lelátón,fű felszántás,-mindenre szükség lesz szerdán! Most nem örülök,hogy nem az Atatürk Stadionban lesz a meccs,mert most szükség lenne a 81.300 szurkolóra. Sajnos az elmúlt héten nem állt módomban pontosan követni minden eseményt,és ezért kérdezném,hogy a visszavágón játszhat-e Emre Belözoglu és Fatih Tekke? Ott KELL lennünk jövőre Almanyában! Yilmaz Vural-ra én még onnan emlékszem,amikor 1996/97-ben ő volt a Trabzonspor edzője. Még hogy így járt!? Üdvözlettel:Borbicsek

2005. november 15. 15:40:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Selam!
Az út, amin haladunk próbákkal volt tele, de mindíg az utolsó a legnagyobb, a legnehezebb (a mesében is..)
Türk népek, törökországiak, szimpatizánsok! Sugározzatok erőt be a Saracoglu-ba!! Meg kell, hogy legyen!
Úgy gondolom: a svájciak készülnek arra, hogy a törökök a meccs első pillanatától nekik esnek. Hasznosabbnak tartom, ha főleg a középpályára helyezzük a játékot a fellazítás miatt. Így a résekben, üresekben elférhet az a két-három zsuga, ami a gólokhoz kell. Persze, hátul, ha gáz van egyből tördelni, csípni...nem kaphatunk gólt.
MINDENKI!!! Süki, elég a szórakozásból!...
Üdv.
Laci

2005. november 16. 11:26:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Türkiye-Isvicre 4-2. Rohadt az élet! Most mi lesz? Nálam teljes a tanácstalanság és még inkább a döbbenet a Milli Takim kiesése miatt. Nem megyünk a VB-re. Nem bírom elhinni. Ez a seb nagyon friss még nekem. Pedig a várakozásainknak megfelelően őrült egy meccs volt. Bedobtunk mindent. Én válogatott szinten évek óta egy ilyen nagy dobást vártam már Tuncay-tól,ki hitte volna,hogy most meg nem tudok neki örülni. Ami a lefújás után történt,arról nem tudok nyilatkozni,mert eddig még lemaradtam a tv-felvételekről. De a törökjeimnél már évek óta komoly problémám a nagyfokú sportszerűtlenség.Üdv:
Borbicsek

2005. november 17. 23:44:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

A török válogatott 4-2-es győzelme a két mérkőzésen elkövetett sok buta hiba miatt nem volt elég a továbbjutáshoz. Az első mérkőzésen szerintem rossz szerkezetben játszott a csapat és egyáltalán nem készült fel a svájciakból. A másodikon Alpay kezezése és, akármilyen furcsa, a csapat idegi túlpörgése vezetett a két kapott gólhoz. Ezt még a fantasztikus Tuncay sem tudta ellensúlyozni. Egyébként Tuncay volt az, aki a mérkőzés lefujása után nem rohant be az alagútba svájciakat verni, hanem tapsolva megköszönte a szurkolók buzditását. Törökország rosszul vizsgázott sportdiplomáciából is. Már a repülőtérről a szállodába vezető úton szétverték (dobálták) az érkező svájci csapat buszát. A svájci himnusz alatt pokoli dolgokat műveltek, majd a mérkőzésen, különösen a végén a szúrkolók mindennel amivel csak lehet dobáltak. A svájciak nem voltak angyalok, Bernben a nézők fütyültek a török himnusz alatt és az isztambuli meccsen is minden trükköt (szinészkedés, provokáció) bedobtak, hogy az eredmény nekik kedvezően alakuljon. Ezek viszont (sajnos) már megszokott dolgok a nemzetközi labdarugásban. De a rossz török megközelítés, hogy mindent duplán kell visszaadni, törvényszerűen a kieséshez vezetett. Csak a kapott gólokat kellett volna duplán visszaadni, a többit el kellett volna felejteni, akkor biztos vagyok benne, hogy nincs ennyi kapott gól. A mérkőzést követő napokon a török mérsékeltebbek nem szólaltak meg (úgy tünt ők maradtak kisebbségben), de a sajtó, a vezetők és a szurkolók is elsősorban a biróban és a svájciakban keresték a hibát!!!
A törökökről negatívan nyilatkozó Blatter fotóját az újságok címlapjai 3-as számú svájci válogatott mezben hozták le!!!
Rossz megközelítés, ami, ha nem változik, hosszú távon tönkreteheti a török labdarúgást.
Így sem kizárt, hogy egy ideig nem láthatjuk a török válogatottat nemzetközi mérkőzést játszani.

A mai (és tegnapi) bajnoki fordulóban a FB és a GS előnye csak tovább nőtt. Már megszokott, hogy a FB nehezen, de hozza az egygólos győzelmekért is járó 3 pontot. Most éppen Böőr Zoliék ellen. A GS Rizeben gázolt. Mögöttük a Sivas döntetlent játszott Ankarában (Molnár Balázsnak megint fáj a lába, pedig új edző van és produkálni kellene). Az Erciyes kikapott a Genclertől. Már nem meglepetés, hogy a Trabzont 3-0-al küldi haza valaki (most a Diyarbakir). Végül a Besiktas:
otthon foghíjas lelátók előtt (!!!) 1-0-ra kikapott a Gazianteptől. Pár perce láttam az összefoglalót, a vereség nagyobb is lehetett volna. Tigana maga alatt volt.

Ali Baba

2005. november 20. 20:53:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

FBCommandosnak: Yilmaz Vural a klubbja szerint már teljesen jól van. Pillanatnyi rosszulléte után a kórházban teljesen kivizsgálták, majd elengedték. Néhány nap pihenés után újra edzéseket vezet Antalyában.
Ali Baba

2005. november 21. 9:47:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Sziasztok

A francia nyelvü yahoo-n arról folyik a szavazás hogy Törökországot kizárjának-e 2010-es világbajnokságról!!!!
A szavazás linkje http://fr.sports.yahoo.com/
a kérdést a lap közepe táján "sondage" dobozban lehet találni, a választ természetesen "Non" és Votez-zel ellehet küldeni.

Oszi

2005. november 21. 10:23:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Iyi aksamlar!
Kösz Oszi az infót! Azt hiszem a Türk Milli Takimról Ali Baba mindent leírt fentebb. Besiktas-Gaziantepspor 0-1. Úgy gondolom,hogy a BJK-ról elmondtam mindent az elmúlt hetekben. Ez a szezon a számunkra már véget is ért. Próbálok erőt meríteni,és előre nézni:a Fenerbahcénak szét kell vernie az AC Milant! Hátha fogja még őket egy kicsit a Fiorentinától elszenvedett vereség. Amúgy meg nagyon szomorú vagyok török foci ügyben. ÜDV:Borbicsek

2005. november 22. 0:07:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Selam!
Hát mit is mondjak egy ilyen kudarc után, csak azt mondhatom, hogy kár volr érte...

Láttam a meccset egy francia adón, a csapat küzdött, mindent megtett a sikerért, ezért rájuk maximum az első meccs miatt haragudhatunk. Az a nap nekem duplán rossz volt, mert reggel eltörtem a lábam. Megműtöttek 2 csavar van benne, de egész jól vok.
Ali Baba kössz az infot, örülök, hogy Yilmaz Vural jól van. Természetesen van véleményem a válogatott meccs után történtekről, de azt majd holnap.
A Milant könyörtelenül el kell intézni!!! Alex nélkül ez sajnos nem lesz egyszerrű.

Miközben mindenki a válogatottal kapcsolatos botránnyal és a Milan meccsel van elfoglalva, kevés szó esik a vasárnap esti szuper derbiről (gs-Fenerbahce). Itt jó lenne a döntetlen, remélem, hogy Alex játszhat. Úgy hallottam, hogy nem lehetnek Fenerbahce szurkolók...
FBCOMMANDOS

2005. november 22. 19:19:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Na ez az,FBCOMMANDOS! Biztos voltam benne,hogy valami baj van! A Török Válogatott pótselejtezőt játszik,és te nem írtál sehova. Tudtam,hogy baj van! Ez a november szörnyű török foci szempontból. Remélem mihamarabb lábra bírsz állni! A Milan kivégzésével megkezdve másszon ki a türk futbol a szakadékból! Fogjunk össze,a közös szerelmünk Törökország és a Török Foci és tomboljunk egyként innen a távolból együtt minden török csapatért,aki nemzetközi színtéren szerepel,hogy vigye a csúcsra az egész Türkiye Cumhuriyeti-t! Hajrá Besiktas és Hajrá Törökök! Allaha ismarladik:
Borbicsek

2005. november 22. 23:53:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Uraim,
Egy hetet adtam magamnak elrendezni a történéseket. A közhelyekért elnézést, de a dolog egyrészt Svájcban csúszott el, másrészt az isztanbuli túlpörgés miatt. (bár lehet akkor hogy nincs meg a 4 gól..) A meccs utáni történésekkel kapcsolatban is többen kerestek és "rajtam kérték számon" a törökök brutalitását. Nem tudtam mást mondani csak azt, hogy ilyen viselkedéssel nem értek egyet semmilyen körülmények között, de az egy más kultúrkör. Olyan országról beszélünk, ahol egyes helyeken még él a becsületgyilkosság hagyománya, stb.. Elfogultság nélkül mondhatjuk, hogy Törökország volt az ország, akit a világ leginkább kívánt erre a VB-re, tölük pezsdült volna meg az egész. (nemcsak a törököknek nagy veszteség ez, hanem a FIFA-nak is, elég nagy bevételektől estek el így, ha erről az oldalról nézzük, bár utálom a focinak ezt az oldalát nézni..) A 2010-es kizárásos szavazásokat viccesnek tartom, bár a büntetés nagy tétel lesz a törököknek. Nehogy már az a Svájc mondja meg, hogy ki mikor mit csinálhat fociügyben, akik Európa szenvedéseinek árán lettek azok, akik. Élből utasítom vissza a Svájc-Blatter-2008-as EB összeesküvés elméleteket. Senki más nem tehet erről a kudarcról, csakis a török válogatott. Ha ezt észre is veszik majd és lehiggadnak a kedélyek, akkor lehet kezdeni 2008-ra a felkészülést. A 2002-es garnitúra mai tagjai valószínű távoznak és fiatalokat a csapatba. Most talán úgy tűnhet hogy ennél mélyebbre nem lehet menni, pedig nem. Pótselejteztünk, elbuktuk. Jelzés, hogy más utakat kell már járni. Nagyon fog hiányozni az a kép a TV-ben, amikor kapcsolnak egy német város stadionját, Törökország-akárki meccs, az egész stadion pirosban feszít, hatalmas félholdas zászlók, és "európai szemnek" felfoghatatlnak hangorkán.. Ha majd Svájc játszik valakivel, ezt fogom odaképzelni. Egyelőre én is a klubcsapatoktól várom a kárpótlást, majd ősztől kezdődik egy új időszak.
Egy hét kellett hozzá, de már túl vagyok rajta. Levontuk, amit le kellett, így irány 2008!!
Üdv.
Laci

2005. november 23. 10:18:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Merhabalar,

A Fener már nem csinál csodát az idén. Ez a 0-4 a Milan ellen tegnap este Isztambulban alig több, mint a papirforma. Luciano, Aurelio és Alex nélkül a realitás 2-3 gólós vereség volt, de ugye az ember mindig vár valami csodát. A csoda meg is jött, de azt ez esetben Sevcsenkónak hívják. A Selcuk helyett a 28. percben az ukrán csoda semlegesítésére behozott Kemal nagyot betlizett. Tuncayon borzasztóan érződött a fáradtság (2 kemény válogatott összecsapás és egy bajnoki - kiemelkedő teljesítményekkel), de még így is ő volt tegnap a legjobb FB játékos. Lesz-e még ereje neki és a csapatnak az évad mérkőzésén, a hétvégén a pihent Galatasaray ellen?
A BL már elment, de az UEFA kupát jelentő 3. helyben sem bízok. Dec. 6-án a PSV-nek az utolsó meccsen a FB ellen otthon egy győzelem a biztos továbbjutást jelentené, nem hiszem, hogy megtört kanáriknak sok esélyt hagynak akár a pontszerzésre. Azért izgalmas meccset várok.
Ali Baba

2005. november 24. 11:44:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Selam!
Én jól vok, köszi.A fórumokat eddig is olvastam és már a sportdforumon és az indexen is "támadásba lendültem". Ez a november tényleg borzasztó török foci szempontjából. Kezdve ott, hogy kiesett a török pályázat az a 2012-es Eb-ért való harcból. Ezt a döntést se értettem, elég igazságtalan volt. Aztán jött a Svájc elleni kudarc, plussz az utána történtek...
Közbe Sevilla-Bjk:3-0, úgy tudom ma lesz Bjk-Zenit, Hajrá Besiktas! A Fener-Milan nagy csalódás volt.

FBCOMMANDOS

2005. november 24. 20:18:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Üdv FBCOMMANDOS!

Gondolom észrevetted már, hogy a Besiktas pihent tegnap (a Zenit viszont megverte Saviolával együtt a Sevilla-t).
Az oroszok a következő fordulóban jönnek Isztambulba.
A vasárnap esti GS - FB meccset nagyon várom: egy jó ankarai kocsma, Iskender kebab, coban salata, EFES sőr, kivetítős LIG TV. Szép az élet (különösen, ha a FB nyer is)!
Ali Baba

2005. november 25. 16:52:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Selam! Óriási derbi előtt állunk!
Alex nélkül nagyon nehéz lesz, de minimum a döntetlent meg kell csinálni. ITT A LÉT A TÉT!! :))
A Bjk-nak gratulálok a 10 emberrel elért sivasi győzelméhez!
galatasaray: mondragon, cihan, orhan ak,tomas, song, saidou, hasan sas, ergün, ilic, sükür, necati

FENERBAHCE: VOLKAN, SERKAN, LUCIANO, ÖNDER, DENIZ, ÜMIT ÖZAT, AURELIO, APPIAH, ANELKA, TUNCAY, NOBRE

2005. november 27. 18:02:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Selam!

Pokoli hangulatban sikerült Alex nélkül győzni a GS ellen, igy a FB már 6 pont előnnyel vezeti a tabellát. Nagyon jó meccs volt, nekem különösen Appiah és Volkan játéka tetszett, de Nobre érdemei a gólban elvitathatatlanok. Nagy iram, izgalmas, jó játék jellemezte a találkozót. Az első félidőben a GS-nek három nagy sansza volt (keető Necatinak!), mégis a FB rugott gólt. A másodikban a FB többször is elhúzhatott volna, de egyszer egy hatalmas Volkan bravúrra is szükség volt, hogy megmaradjon az egy gólós előny. (Egyébként a vendéglőből, ahol a LIG TV-t néztük, az összes asztalt kirakták, csak székek és voltak és teljes teltház. A többség GS sálakkal és zászlókkal jelent meg, így az első gólig elég csendben voltam. A gólnál azért kiderült, hogy voltak FB szurkolók is! A kulináris élvezetekről: mivel nem volt asztal tálcán kaptunk köfte szendvicset és kólát!!! A magas adók miatt kendvenc LIG vendéglőmben leálltak az alkohol - sőr - árusítással!)
A Besiktas 0-1-nél került emberhátrányba a Sivas ellen a 24. percben. Mivel Ailtont állították ki (állítólag 100ezer dollár lesz a büntetése az elnöktől!!!), csak Cordoba maradt egyetlen külföldiként a csapatban és a törökök elsősorban kontrákkal meg is fordították az eredményt. Ali Tandogan egyenlített, 300 nap után rúgott újra gólt a Ligában. A 91. percben volt még egy kiállítás, így a sasok már csak 9-en maradtak, de ez már nem számított.
A magyar fiúk jól játszottak, a Fanatiktól valamennyien 6-ost kaptak. Böőr Zoliék (Manisa) 1-0-ra nyertek Molnár Balázsék (Ankaraspor) ellen. Zoli az első 64 percben játszott, akkor ment jobban a csapatnak is. Balázs már másodszor volt a csapat söprögetője. Lehet, hogy az új edző véglegesen ezt a szerepkőrt bizza rá? Tóth Balázsék megverték a Konya-t és teljesen felzárkóztak a mezőnyhöz, bár még kieső helyen vannak.
A következő hétvégén a GS jön az Ankarasporhoz. A 19 Mayis stadionban van a helyem!
Ali Baba

2005. november 28. 10:41:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Merhaba mindenkinek!
Komolyan mondom,hogy az ősz folyamán ennek a Sivasspor elleni idegenbeli sikernek örültem a legjobban! Az UEFA Kupa főtáblára jutás érhet még ennek a nagyon fontos győzelemnek a nyomába. Pedig hogy féltem ettől a meccstől!
Én nagy tisztelője vagyok a Sivasspor őszi teljesítményének. Ezt az akaraterőt! És ráadásul több mint 1 órán át emberhátrányban! Hát mégis van remény? Lehet,hogy ki lehet hozni valamit még ebből a szezonból? Pl.egy újabb UEFÁ-s helyezésre gondolok a szezon végén! Most már a Zenit ellen kegyetlenül össze kell kapnunk magunkat! Ha már egyszer így tudunk küzdeni!? A Galatasaray-Fenerbahce rangadón semlegesként inkább Fener sikerért szorítottam. Ez be is jött,az a helyzet,hogy néhány éve ilyen-olyan okokból egy kissé elegem lett a Galatából. Persze ha nemzetközi meccset játszanak,akkor tiszta erőből tombolok nekik,mert éljen a Török Összefogás!
Ali Baba! Nagyon örülök,hogy a rangadónézés körülményeirő,részleteiről is beszámoltál! Szeretnék még sok ilyen "tudósítást" olvasni tőled! Mindig szerettem volna a török meccsnézés hangulatát átélni valamiképpen.
Üdv:Borbicsek

2005. november 30. 14:32:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

A tegnapi Zenit elleni hazai döntetlen után kevés esélye maradt a Besiktasnak a továbbjutásra az UEFA kupában. Pedig milyen jól indult a mérkőzés Cordoba és a "törökök" vezényletével. Gólhelyzetek futószalagon, vezető gól, stabil játék. Az oroszok kissé váratlanul egyenlítettek, a török csapat tempója visszaesett, a becserélt Kleberson és Ailton erőtlen volt.
Most már Dragonerék ellen Portugáliában kellene nyerniük, miközben a Boltonnak nem szabad pontot szereznie. Meglátjuk lesz-e csoda. (A váratlan öröm az idén eddig elkerülte a törököket.)
Holnap (dec.3.) Ankarában Molnár Balázsék a GS ellen játszanak, egy kis szenzáció a magyar fiúra is ráférne. A stadionban fogok ezért szurkolni.
Ali Baba

2005. december 2. 20:28:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Nem is tudom,hogy vélekedjek erről a Zenit elleni 1-1-ről. Mert egyrészről a jelenlegi helyzetünkben ez egy jó eredménynek is minősülhet az erős oroszok ellen,másrészt viszont valószínűleg az UEFA Kupás álmaink végét is jelenti. Annak viszont örülök,hogy a játékunk jó volt,hátha ez erőt ad nekünk a továbbiakra. Ha már a bajnokságban és az UEFÁ-ban ennyire nem megy,nyerjük meg a Török Kupát! Üdv:Borbicsek
HAJRÁ BESIKTAS!!!

2005. december 3. 1:37:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Besiktas-Manisaspor 3-1! Na ez az,amire a szezon előtt nagyjából gondoltam! Ezt a szép eredményt valamennyire előrevetítette már a Sivas-i győzelem,és a Szentpétervár elleni jó játék. Na végre,hogy Kléberson is betalált! Mindig mondtam,hogy a most is gólt szerző Sinan-t kár volt elengedni tőlünk. Láttam,hogy Böőr Z.nem játszott ellenünk. Az eszem megáll már a Fener újabb szerencséjétől! Egyenlítő gól a 86.percben. De legalább otthon ikszeltek. Mondjuk a bajnokságot igencsak ők fogják megnyerni. Az Ankaraspor igazán megfoghatta volna a Galatasaray-t! Lehet,hogy Ali Baba nem tombolt eléggé a lelátón a legnagyobb riválisuk ellen??? Ha-ha! Na, üdv minden magyar "töröknek": Borbicsek
HAJRÁ-HAJRÁ BESIKTAS!!!

2005. december 4. 23:02:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

A török football rajongóinak izgalomként 2006-ra csak a török bajnokság maradt. A válogatott kapitulált, a klubcsapatok a nemzetközi kupákból kiestek. A Fener kedd esti teljesítményéhez kellett volna egy kis bírói segítség, hogy legalább ne kapjanak ki. Mint ahogy a Trabzon elleni bajnokin a hétvégén meg is kapta (a megszokott módon???) ezt a csapat, amikor Fatih Tekke buktatásáért a bíró elfelejtette az ellenfélnek a büntetőt megadni.
Molnár Balázs nélkül az Ankaraspor szenvedett, de a Galatasaray sem játszott jól. Én szurkoltam az ankaraiaknak, ahogy csak bírtam, de nem segített. Egyébként az isztambuli sztároknak sokkal többen drukkoltak a stadionban, mint a hazai csapatnak.
Ali Baba

2005. december 8. 18:31:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Sajnálom a Fenerbahcét az eindhoven-i vereség,és a kiesés miatt. Sajnos az a helyzet,hogy a Fener az idén könnyűnek találtatott az európai mezőnyben.
Ajj,de kemény rangadónk lesz a hétvégén a Galatasaray ellen! De jó lenne egy pontocska! Ali Baba,már rá is tértél a témára,amit kérdezni akartam! Szóval az Ankarai focihelyzetről lenne szó. Ugyebár a fővárosban 3 első osztályú csapat van. És a 3 között milyen a szurkolói megoszlás? És mennyire fanatikusak az ankarai csapatok szurkolói? Teltház van-e a meccseiken a 19.Mayis stadionban? Azért kérdezem,mert 1998-ban,amikor a Genclerbirligi-ben játszott a debreceni Sándor Tamás,azt nyilatkozta,hogy a Gencler-nek inkább nézői vannak,mintsem szurkolói,és az átlagnézőszám 4000 fő. Én ezt akkoriban rendkívül furcsállottam. Mert szerintem minden török csapathoz fanatikus szurkolótábor tartozik. Vagy felejtsem el az egészet,mert az ankarai focirajongók túlnyomó többsége az Istanbuli sztárcsapatoknak drukkol?
Mit szóltok,hogy a török Erol Bulut lőtte az Olympiakos Pireusz győztes gólját a Real Madrid ellen a BL-ben? Egy török sztár lesz Görögországban-őrület! Erol Bulut egyébként komoly játékosa volt a Fenerbahcé-nek 1995 és 1999 között. Na szevasztok és HAJRÁ BESIKTAS! Üdv:Borbicsek

2005. december 9. 14:54:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Galatasaray-Besiktas 3-2. Nagyon szomorú vagyok. Büszke vagyok azért a csapatomra,mert Ibrahim T. góljaival az első negyedórában kétszer is vezettünk. Az az igazság,hogy ezen az őszön szerintem túl nagy feladatnak bizonyult számunkra a második helyen álló Galata idegenbeli legyőzése. Ennyi baj után... .Bár a meccset nem láttam. Hogy micsoda őrület lehetett ezen a Trabzonspor-Ankaraspor meccsen?! Látta valaki az egészet vagy az összefoglalót? A Fener megint hozta magát,kár,hogy ebben az idényben már csak a Galata érheti utol. Biztos valamiről lemaradtam,de mi van a "debreceni",G.birligi-ben játszó Bogdanoviccsal? Ali Baba,az előző hozzászólás is az enyém volt,légyszíves olvasd el azt is,mert volt egy kérdésem. Köszönöm,és Hajrá Besiktas! Üdv: Borbicsek

2005. december 11. 23:47:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Uraim!
Olyasmi jutott a fülembe, hogy a német VB-n a Togo-Svájc meccsen "csak azért is Törökország" hangulat lesz! Állítólag. Ez a meccs Dortmundban lesz a hatvanvalahányezres Westfalen-ben. Erre a meccsre alapból jó ha kimegy 20-30 ezer néző. A fennmaradó jegyeket törökök vennék meg és olyan atmoszférát varázsolnának, mintha Törökország játszana.
A jegyek 30 és 60 euró közöttiek erre, tehát nem tétel német viszonylatban. Nagy ötletnek tartom, kiváncsi leszek, mi valósul meg belőle. Mégsem maradunk török hangulat nélkül a VB-n? ...
Nagyot nézne a világ, az biztos! Az első ilyen "dac" szurkolás lenne több ezer emberrel a VB-k történetében.
Meglátjuk!
Üdv. és kellemes Ünnepeket mindenkinek!
Laci

2005. december 13. 14:12:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Selam! Az utóbbi időben más török foci fórumok felvirágoztatásán dolgoztam, de újra itt vagyok és beszámolok mindenről amivel elmaradtam.

A GALATASARAY ELLENI SIKER! Fantasztikus volt a Fenerbahce! Mivel az Ali Sami Yenben és az Inönüben is győztünk, ezért a Fenerbahcét joggal nevezhetjük Európa-hódítónak:)) Remélem hogy jövőre nem csak a Boszporusz tulsó partját, hanem egész Európát meghódítjuk! Az összefoglaló nagyon jó volt, és videókat is töltöttem le a meccsről.
A Fener szurkolók délután találkoztak a Saracoglu környékén, majd (nem szervezetten) átmentek Besiktasba, és innen volnultak a Sami Yenbe. A vonulás nem volt semmi, óriási éneklés, féklyák meg miden ami kell:). Hivatalosan 1150 Fener szurkoló volt, de szerintem kb 1500-2000-ren lehettek a vendégszektorba. A gs szurkolók sok dolgot egy dobban akartak bevinni (tojások, petárdák, fáklyák)de ezt a rendőrök észrevették:). De azért ezekből így is maradt a galatasaray szurkolóknak a stadionba. A Fener buszát sok helyen ünneplő Fener szurkolók kísérték, a gs pálya környékén enyhe dobálás várt a Kanáriaimra. A Sami Yenben tényleg egy nagyon jó hangulatú és tetszetős meccset vívott a 2 csapat. Ali Baba mindent leírt a meccsről, mindkét csapatnak voltak helyzetei, Anelkának 3 "100%-os" ziccere is volt, a nagyobb különbség még szebb lett volna, de a győzelem a lényeg. Volkan óriási bravúrja gyönyörű volt és Nobre gólja is nagyon tetszett. A meccs után jöhetett a jól megérdemelt ünneplés, a szurkolók eggyütt ünnepeltek a játékosokkal, ahogy egy ilyen győzelem után természetes. A gs szurkolók székeket szaggattak, rakétákat lövöldöztek be, a stadion környékén meg szidtak mindenkit:(. A Fener pálya környékén az emberek az utcán ünnepeltek, A Fener buszát a samandirai edzőközpontál több százan ( vagy ezren?) várták. Az nagyon tetszett amikor az autópályán a fener busza mellett egy teherautó platójáról ünnepelték a csapatot.
Sok ilyen estét a török focinak!!!
FENERBAHCE SEN COK YASA SENI SEVGIN BU DÜNYADA!!
ui.: A BJK-nak sok sikert a Guimares ellen.

FBCOMMANDOS

2005. december 14. 20:23:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Merhaba!
A Besiktas nyert idegenben, de sajnos így is kiesett. A török foci ősze nemzetközi viszonylatban nagyon gyengére sikeredett:(.

FENERBAHCE-TRABZONSPOR: Igazi péntek esti foci hangulat, a Fener-Shopban Luciano (a brazil védőnk) dedikált. A meccs elején támadtuk, volt olyan lehetőségünk, hogy egymás után 15 másodpercen belül 3-szor is gólt szerezhettünk volna. Azonban a Trabzon egy szép góllal vezetést szerzett. Az 1. félidő végén megdobták a ts kapusát, de tudta folytatni a játékot.
A második félidőben tovább támadtunk, a 60.perc kötnyékén (ha jól emlékszem) egyenlítettünk, majd Fatih Tekke ismét megszerezte a ts-nek a vezetést. Ezután Fatihotbuktatták 11-es gyanús helyzet volt, és az reálisan nézve az is volt. De a Trabzon 16-osán belül is volt egy hasonló szituáció, de a bíró azután se ítélt 11-est. Nobre 2. góljával a 87.percben 40 ezer fb, és 500 ts szurkoló szeme láttára 2-2-re alakult az állás.

PSV-FENERBAHCE: Ennek a meccsnek nem láttam az összefoglalóját, nem is baj... Ezzel a meccsel csak az idei őszi jónak induló, de végül gyászossá váló Bl- szereplésünket koronáztuk meg ezzel a kudarccal. A galata 2000-es szereplésén, és a válogatott vb bronzán kívül nem tuduk semmi komolyabb nemzetközi eredményt elérni. Pedig ezekben a csapatokban sokkal több van, de köszönhetően a szerencsétlenségnek, a bíróknak, és természetesen magunknak is soha nem sikerül semmi komoly eredmény. Ez az ősz kezdve a Trabzon kudarcával, pedig maga a szégyen.

KAYSERISPOR-FENERBAHCE: Itt már több öröm érte a Fener szurkolókat, Önder góljával már a 2. percben vezettünk, a 35.percben jogos 11-essel amit Alex értékesített már 0-2 volt. Még előtte a 20. perc környékén volt egy negyedórás áramszünet. Tuncay állította be a 65.percen a 0-3-as végeredményt.

YASAAAAAA FENERBAHCEEE!! HAJRÁ FRADI!!!
FBCOMMANDOS

2005. december 17. 14:13:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Vitoria Guimaraes-Besiktas 1-3! Annyira gyönyörű ez a győzelem. Nem tudom megmagyarázni miért,de szokottnál is kellemesebb érzés járt át,amikor megtudtam a végeredményt. Pedig hát ennek ellenére kiestünk. Talán az óriási bajok ellenére kivívott idegenbeli győzelem miatt esett ennyire jól ez a siker. Meg hát bármikor Portugáliában győzni egy hazai csapat ellen nagy fegyvertény. Na,talán Ibrahim Toraman lesz az új megmentő? Remekül teljesít,és roppant gólerős mostanság. Nagyon sajnálom,hogy a Galatasaray idegenben megverte a Kayserispor-t. Erről a török "dac szurkolásról" csak itt halottam először. Ez is csak 110%-osan biztossá tenné azt,amit én már több mint másfél évtizede tudok,azaz a török a leg futballfanatikusabb nép a világon!
Kérem szépen a Besiktasomat,hogy téli búcsúzásképp verjék meg vasárnap a hasonlóan viharvert Trabzonsport! Üdv:Borbicsek
Hajrá Besiktas!

2005. december 17. 17:21:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Selam!
Az előbbi írásomban természetesen nem Kayseri-FB 0-3,hanem K. Erciyesspor-Fener 0-3. Tegnap a Kanárik 6-2-re nyertek, Semih (egyébként csere!!) 4 góljával. A meccsről majd holnap bővebben.

A Galata-BJk rangadón sajnos nem tudott csodát tenni a Besiktas.
De azért a sasok szurkolói ahogy hallottam átrendezték a szektorukat:). A gs sajnos pénteken 3-1-re nyert Kayseriben, de a lényeg, hogy 4 pont előnnyel zártuk az őszt, és mivel a Galata és a Besiktas is jön hozzánk, szerintem már senki nem veheti el tőlünk a 17.bajnoki címet! A Bl-kudarc miatt a csapatnak török porondon veretlenül kéne megnyerni a bajnokságot és a kupát, az kárpótolná a szurkolókat.
Az anakarai csapatoknak valóban inkább nézői vannnak mint szurkolói szerintem is. Bár azért ott is vannak fanatikusok de csak néhány százan maximum. EZ A DAC SZURKOLÁS SZUPER ÖTLET! De szerintem ha a svájciak hallanak erről hát el se mernek menni:))). Még most is borzasztó belegondolni abba, hogy nem vagyunk kint a vb-n:( Pláne, hogy egész könnyű a svájci csoport és Togo ellen kezdenénk 80 ezer török előtt a Westfalenben. Azt pedig, hogy nem vagyunk kint részben magunknak köszönhetjük, de részben elvették tőlünk... A svájciaknak pedig csináljunk olyan pokolt, hogy azt érezzék hogy akkor is a Saracogluban játszanak, és abban a hangulatban szenevedjenek, mint ahogy mi szenvedtünk a kiesés miatt..
HAJRÁÁÁ FRADI!!! YASAAAAA FENERBAHCEEEE!!!!
FBCOMMANDOS

2005. december 18. 17:35:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Üdv Mindenkinek!
Szépen és részletesen leírtatok mindent az elmúlt napok történéseiről, ráadásul a NS tudósítója is aktivizálta magát, így sok hozzátennivalóm a dolgokhoz nem lehet. A bajnokság azért szerintem még mindig kétesélyes, a 4 pont FB előny egy forduló alatt is minimálisra csökkenhet. A GS nagyon csipkedi magát. A fekete sasok a hétvégi Trabzon elleni hazai zakóval már csodával sem érhetnek el az első helyre, de a dobogó 3. foka még megszerezhető. A magyarokról: Tóth Balázs megint jó volt, simán nyertek és a Malatya már nincs kieső helyen. Molnár Balázsnak húzódása van, már a forduló előtt hazaengedték ünnepelni Magyarországra. Sajnos Böőr Zolit az edző továbbra sem favorizálja, várom, hogy mi lesz ennek a dolognak a vége.
Még egy volt debreceni fiúról: a Gencler pénzért elengedné Bogdanovicot, aki kb. 2 hete hazament Szerbiába és megpróbál csapatot találni. Ha január közepéig nem talál, akkor vissza kell jönnie, de várhatóan csak a padra ültetik majd.
Én is hazamegyek Magyarországra ünnepelni, legközelebb januárban leszek.
Mindenkinek kellemes ünnepeket és nagyon boldog újévet kívánok.
MUTLUYILLAR!
Ali Baba

2005. december 19. 11:32:00 CET  
Anonymous Névtelen said...

Utolsó utáni hír:
Molnár Balázs ma közös megegyezéssel szerződést bontott az Ankaraspor csapatával. Balázst elsősorban személyes okok motiválták, de új ankarai edzője sem törte kezét - lábát, hogy maradjon. A válás nagyon normálisan, békésen zajlott le.
A középpályás most otthon, illetve a közvetlen környéken tárgyal csapatokkal.
Remélem a többiek még maradnak Törökországban, bár Bőör Zoli sem játszik hetek óta a Manisában. Bízom benne, hogy a kiváló formában futbalozó Tóth Balázs felé pedig minden tartozását rendezi a Malatyaspor.
Ali Baba

2005. december 20. 17:00:00 CET  

Megjegyzés küldése

<< Home