Török házastárs - 2005.
Sok látogatót érdekel a kapcsolatteremtés lehetősége azokkal, akiknek török barátjuk/partnerük/házastársuk van.
Ebben a témában 2005. január 4. után a "Török házastárs - 2005." postban szólhatsz hozzá (azaz ebben a rovatban, amelyet most olvasol), míg a 2004. évi véleményeket EZEN A LINKEN olvashatod.
Ezt a postot bárki olvashatja a weben, ezért azt tanácsolom, hogy ha hozzászólsz, ne adj meg magadról sok személyes adatot, elég egy mélcím is ahhoz, hogy mások kapcsolatot teremthessenek veled. Ahogy a bevezető postban is írtam, a blog szerkesztőjeként biztosítalak arról, hogy a velem közölt személyes adataidat - hacsak arra törvény nem kötelez - senkinek nem hozom tudomására.
Egy kedves magyar levelező, Ildi kért arra, hogy csináljak egy kis reklámot Göremében 2004. decembere végén megnyitott panziójának, amelyet török férjével működtet. Örömmel teszem, nemcsak neki, bárki másnak is, tehát, mielőtt Kappadókiába utaznál, keresd Ildi panzióját EZEN A LINKEN!

597 Comments:
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
Boldog Újévet mindenkinek. Sok szompontból nem indult jól az évem, viszont 10 nap múlva végre átölelhetem a kedvesemet. És ez most mindennél fontosabb. Mert ugye egy sikertelen vizsgát lehet pótólni, és az ölelés hiánya sokkal jobban tud fájni, mint valami egyéb kudarc.
Merhaba,
Veget ert a csoda,tegnap haza erkztem,SAJNOS!!!!!!
DE mar azon vettem eszre magam ,hogy repulojegy utan nezek ujra!!
Csaladtagjaimat azzal riasztgattam ,hogy elhagyom az utlevelem,nem akartam hazajonni!
Nem is tudom ,mit irjak.Szinte sirni lett volna kedvem a repuloteren.
Csodalatos 6 napom volt.
Kedvesemmel nagyon jol sikerult az elso "randink"!Illetve az egesz egyutt toltott idonk.
Ennek koszonhetoen neha annyira elfoglaltak voltunk,hogy pl.az Aja Szofia megtekintese is elmaradt tobbek kozott.Nem is bannom ,igy meg tobb okom van a visszateresre.
Szeretek utazgatni es altalaban nem felek ,feltalalom magam ,de nem igazan mertem elindulni egyedul(szerdan dolgoznia kellett) varosnezesre.Az elso nap kicsit megriasztott az a sok ember,es azon a kornyeken nem beszelnek angolul./ O ugyanis Bahcelievlerben lakik ,ami eleg kiesik! /
Bar Nekem meg az is eleg volt ,hogy a lakasbol hallgattam az imara hivo eneket!
Illetve amig tavol volt,a tv-t neztem es torok zenet hallgattam.A lakotarsat probaltam angolra tanitani,eredmenytelenul.Azt hiszem en hamarabb fogok beszelni torokul mint o angolul.
Elvittek Ortakoybe,ettem kumpirt:-))Etetettuk a cicusokat!:-)Rengeteget teaztam ,eleinte nagyon erosnek talaltam ,aztan mar en kertem!
Vegulis a Kek Mecsetet,Topkapi Palotat,es Nagy Bazart sikerult bejarni.Elvittek meg a fiuk az azsia es az europai oldal legmagasabb pontjara.
Rengeteget tanultam a kulturajukrol es szokasaikrol.Probaltam mindent magamba szivni.
Vitatkoztunk ,hogy Attila torok vagy magyar!:-))Aztan feladtam es azzal vicceltem oket ,hogy minden kerdesukre azzal valaszoltam , en is torok vagyok!
Neha ugyan ok is megakadtak azon ,hogy mennyi szavunk egyforma.Nem is akartak hinni nekem,amig a szotarban meg nem mutattam.
Nem lesz nehez megtanulnom torokul a ragozasunk is hihetetlenul hasonlo.BAr ezt mindannyian tudjatok mar.
Roviden fantasztikus volt.
Hilal:nem tudott kijonni a baratom a kapuhoz ,ugyanis MAlev-vel repultem ,es egykis Fokker geppel ,ami a "parkoloban" van megallitva.Az Ő ID kartyajaval nem tud belul mozogni.KApuhoz iranyitva ,tudott volna csak csatlakozni a kollegakhoz akik atnezik a gepet!
Vizumhoz visszaterve:Elmeseltem milyen procedurank lesz,de allitasa szerint, Ő el tudja rendezni,hiszen amikor munka miatt utaznak a turk hava yollari keri nekik.Illetve ,ha ez az ut megsem menne,azt mondta a magyar kollegak is tudnak neki segiteni.Mindezek ellenere aprilis,majusig nem tud jonni ,mert menetrendvaltozas miatt rengeteg munkajuk lesz.
Olvastam a Peterrel valo csevegesedet.En nem vagyok megkeresztelve,nem is gyakorolok semmilyen vallast,de tiszetelem a baratomat es azt ,hogy Ő igenis hithu!Peterrel egyet ertve,nem hiszem hogy barmikor is szamitana ez 2 ember kapcsolataban.En nem akarom ,hogy adjon fel mindent,sot!!Talan en felveszem az iszlam vallast valaha ,ha ugy erzem!!
Megadnad az email cimed legyszives?Ez es mas ugyben szeretnek veled tobbet tarsalogni!???
Kozuletek van olyan aki kint elt/el a baratjaval/ferjevel??Milyen volt?
Vegezetul ,Eva kivanok neked kellemes idotoltest,es szerintem foglalhatod a kovetkezo repulojaratot!:-))
Irigyellek is:-)
Ani
Drága Ani, először is azt hiszem,hogy nagyon nagyon rádfér egykis vigasztalás,sőt...mi vagyis én mindig itt vagyok,tudom milyen rossz visszajönni. Az útlevél elvesztős sztorit ismerem,képzeld,én telefonon mondtam anyunak,hogy nem akarok visszajönni:-)persze nem komolyan (annyira...)én is nagyon szívesen beszélgetnék veled mailben, címem: melikem20@yahoo.com
Nagyon örülök hogy jól sikerült az utazásod, de ugye az,hogy a barátod nem tud jönni aprilisig,nem jelenti azt,hogy addig nem is találkoztok? tarts ki,írj sok emailt! Hilal
Ani!
Én is tartok ettől az érzéstől, hogy milyen lesz 8 nap után hazajönni, de egyenlőre próbálok erre nem gondolni.
Holnap megyek az idegenrendészetre, mert elvileg megvan már a meghívólevél, dehát nem lehet őket telefonon elérni. Ha minden jólmegy, kedvesem jön februárban hozzám 2 hétre.
Az utána következő utazáson meg természetesen már töröm az agyamat. Persze a szabadság korlátozott, így nagyon meg kell gondolni, hogy mikor is megyek.
Minden reggel, amikor bekapcsolom a telefonomat, jön egy sms a kedvesemtől, és pár napja már azzal kezdi, hogy 11, 10, 9 nap maradt. :)))
Hogy érzed magad most? Gondolom hatalmas hiányérzet van benned...
szia Yildizhun.nagyon megköszönném ha beszélnél bursai ismerősőddel.sajna a fiú nevét nem tudom csak az apjáét és a cég címét.de talán ismerős lehet a cég ismerősődnek,vagy talán bursában a tel.könyvben meglehetne keresni a lakcímet az apja neve által, nem?szívesen e-maileznék veled:szdalmee@freemail.hu,köszike a segítséged,Damla
Szivesen, írok mailt majd, hátha összejönne!Insallah :) Legalább megpróbáltuk...
Merhaba Mindnekinek
Bar nekem nincs torok baratom, de attudom erezni a szomorusagotokat, en tavaly voltam kint 3-szor Isztambulban de a szivem szakadt meg minden egyes alkalommal mikor visszakellett jonni, imadom azt a helyet, az emberket, kulturajukat, a varos hangulatat.
tanulok is torokul, talan egyszer kint fogok elni, legalabbis nagyon szeretnek.irhatnatok ki hogyan ismerkedett meg a parjaval.addig is: görüsürüz
sziasztok!olvastam a levelezéseiteket,örülök hogy rátaláltam erre az oldalra.én is hasonló cipőben járok,török szerelmem van,és februárban szeretne +látogatni.de sajnos a vízum dolog elég bonyolult.SEGÍTSETEK!!!!pussz!
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
Szia!
Én pont ma vettem át végre a davetiye-t (meghívólevél) :)))
1. Internetről letöltöd a kérelmet, amit kitöltesz értelemszerűen
2. Jövedelemigazolás kell min. 3 hónapról
3. Tulajdoni lap a lakásodról (3000 ft illetékbélyeg kell hozzá), vagy ha albérletben laksz, akkor a bérleti szerződést kell bemutatni. Ha a többen laktok a lakásban, akkor a másiknak a beleegyező nyilatkozata is kell (2 tanúval) ahhoz, hogy meghívhatod őt a lakásba
4. 2000 ft-os illetékbélyeg az ügyintézéshez.
És még egy kis kiegészítő, de én csak Budapestről tudok beszélni, mert itt élek, és itt intéztem.
A Hengermalom úti helyen kell ezt intézni (a honlapon ezt is megnézheted - mármint a pontos címet). Én a reggeli ügyfélfogadási napokat választottam. Hivatalosan fél 9-től van ügyfélfogadás, de már érdemes odamenni fél 8-ra, egyrészt, hogy jó számot húzzál, másrészt mert gyakran elkezdik jóval előbb is az ügyintézést. A mai nap mondjuk szinte majdnem kivárták a fél 9-et, mert a csajnak rengeteg papírmunkája volt még (úgy láttam), de a múltkor fél 9-re már végeztem is - amikor beadtam a papírokat.
Nekem itt szerencsére nem volt rossz tapasztalatom az ügyintézőkkel. Viszonlag kedvesek voltak, de legalábbis nem szóltak be, nem tettek keresztbe. De lehet, hogy csak jó napokat fogtam ki.
Ja! A nyomtatványra rá kell írni, hogy mennyi időre, és milyen időintervallumban akarod meghívni. Az én barátom valószínüleg februárban jön majd 2 hétre, és február 1-május 1 között adtam meg 20 napot.
Sok sikert hozzá!
Ja! És 30 nap az ügyintézési idő, nem értesítenek ki, tehát neked kell érdeklődni, viszont telefonon nem lehet elérni őket :(((
sziasztok!olvastam a levelezéseiteket,örülök hogy rátaláltam erre az oldalra.én is hasonló cipőben járok,török szerelmem van,és februárban szeretne +látogatni.de sajnos a vízum dolog elég bonyolult.SEGÍTSETEK!!!!pussz!
Van itt valaki???
köszi szépen a tanácsot!:))))Van kedved beszélgetni?neked is török a szerelmed?
Igen, török a barátom. Jövő hét pénteken utazom ki hozzá Alanyába végre, és bő 8 napot leszek ott. Már alig várom, totál be vagyok sózva. Nem ott lakik, de ahol lakik, oda nagyon nehéz lenne eljutni, és egyébként is ott ismerkedtünk meg. Te párod hol él?
Azt hiszem most már nem írom meg neki addig (hacsak rá nem kérdez), hogy megvan a meghívólevél, majd csak ott adom oda neki, legyen minél nagyobb a meglepetés.
jó neked,irigyellek.sajnos az én drágámnak fogalma sem volt az egészről és elindult vízumot kérni papirok nélkül,így 2szer visszautasították...így bonyolultabb a dolog...ja bocsi én Bea vagyok Pestről,ZAFER pedig a szerelmem neve.
az én kicsikém Aydinban él,karácsonykor jöttem tőle haza.:(((gyönyörű 10 nap volt...alig várom hogy újra lássuk 1mást!!!
Azt mondta nekem Ildi, hogy ha már megvan a meghívólevél, akkor már nem nagy ügy kint Istanbulban elintézni a vízumot.
Honnan ismered a barátodat?
Szerintem februárban nem fog tudni már jönni, nem hinném, hogy addig minden belefér: papírok beszerzése, 30 napos ügyintézés, kiküldeni a meghívólevelet, és még neki is inézni kell ott ezt-azt. De ha elkezdesz mindent most, akkor talán márciusban már jöhet.
ja a 10 napot Izmirbe töltöttük egy ismerősünk lakásában,de voltam családlátogatáson is.tényleg te már ismered a párod szüleit?
pedig jó lenne ha tudna jönni,már nagyon hiányzik!!!nyáron ismerkedtünk meg Bodrumban amikor ott nyaraltam.
Nem ismerem a családját. Édesanyja kb. 2 éve meghalt, apjával nincs valami jóban, és bár van sok testvére, de ezek közül csak 1 édestestvére van. Vele azt hiszem fogok most találkozni.
Mit szólt hozzád a család?
szia Yildizhun!képzeld holnap megyek ki Istanbulba,de sajnos nem hiszem h Bursáig is eljutok,de remélem te és ismerősőd tudtok majd segíteni,mert már nagyon nem bírom tovább!addig is merhaba!TE$EKKÜR EDERIM!
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
Szia! Írtam mailt közben... De jó nektek, hogy csak úgy fogjátok magatokat és utaztok ki :))) Én is akarok!!
A chat dolog működik? Mert nagyon nem találom mostanában... Általában mikor vagytok rajta?
Damla, itt egy török telefonkönyv, van benne bursai is! De ez csak az egyik telefonszolgáltató, majd rákeresek a többire is!
http://www.ttrehber.gov.tr:8000/trk-wp/IDA2
Tarkan telefonszáma nem volt benne :((((
Sziasztok
A chat dolog működne Yildiz...ha rajtam kívül jönne valaki:)
Egy páran hatalmas lelkesedéssel jöttek,hogy milyen jó,és most már jönnek majd mindig....de azóta nem igazán néznek be,max pár percre,vagy az msn-nél tovább eleve nem is jönnek:))) .Sajnos.
Nekem meg elég unalmas az hogy ha minden este hiába nyitom meg egyedül "ücsörgök " benn,kicsit később esetleg kettesben a kedvesemmel.
Sajna nemhogy egy fecske nem csinál nyarat,de egy katica sem csinál jó kis török chatszobát úgy tűnik.
No mindegy,aki véletlen keresi a szobát az este 8 után tegye,én akkor érek rá általában ,más meg sajna nemigen szokta megnyitni.
Ha valaki nem tudná hol keresheti:
www.gyali.hu (Törökország szoba)
Sziasztok.
Sziasztok
Zafer a te kedvesed szinte "szomszédja" akkor az enyémnek :)) Már a törökországi távolságokkal mérve,ahol akár egy fél magyarországnyi is közelnek számíthat:)
Ő pedig Didimben él,nem tudom tudod-e hol van,a párod biztos jól tudja:)
szia kedves katica!az én kedvesemnek pedig a rokonai élnek Didimben...lehet h ismerik is 1mást?hogy hívják a kedvesed?
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
bocsi eva hogy tegnap olyan hírtelen eltüntem!csak híreket kaptam.szóval a párom jönni akar és itt maradni végleg de ez nagyon nehéz..(((hogy lehetne szerinted elintézni hogy maradhasson?ja a család engem elfogadott,a kedves "anyosom pedig ölelgegtett,puszilgatott.ez eléggé meglepett...
ti hogy komunikáltok a párotokkal?törökül?
te tudsz törökül?
merhaba Anonymus!én Bea vagyok,még új ezen az oldalon.lenne 1 fontos kérdésem.hogy lehetne elintézni hogy a kedvesem Magy.o.-on tudjon végleg maradni?mi kell hozzá?kérlek adj tanácsot!puszi!
túl lassú a gépem és hülyeségeket csinál...!bocsi!hol is tartottunk?
siz nerde olmak simdi?hol vagytok?senki nem ír?
Szia! Kozmetikusnál voltam szépülni, jövő hét szerdán meg fodrászhoz megyek :)))
Az állandó ittartózkodás jóval nehezebb, de erről nincsenek tapasztalataim, de ha te megtudsz valamit, írd ide le, mert azért engem is érdekel. Mivel foglalkozik a párod? Mióta is ismeritek egymást?
Én törökül "beszélek" vele, mert ő németül tud valamitm, én viszont angolul és olaszul. És egyenlőre nekem egyszerűbb a törököt tanulni. Rotterdamban voltam december elején, és ott vettem egy török nyelvkönyvet (angol török nyelvkönyv), és abból tanulok most. Egyébként nagyon jó a könyv, és van hozzá hanganyag is CD-n meg kazettán. Egyébként jó lenne, ha időnként rámnézne egy tanár is, de egyenlőre nem találtam. És hát most sajnos egy sikertelen olasz nyelvvizsga után vagyok, ezért nem koncentrálhatok 100%-osan a törökre.
Te hogy beszélsz vele?
szió!bocsi csak most látom hogy ítrál.augusztus óta ismerem,jelenleg nincs munkája mert miután hazajöttem nem vették vissza.úgy hallottam elég nehéz itt maradnia mert megszigorították a törvényt.
És mit dolgozik? Mármint ha van munkája?
Milyen nyelven beszéltek?
Sziasztok
Kicsi a világ Zafer:) A kedvesem neve Ragip Topcu.
Kérdezd meg,talán ismerik:)
Mi is törökül társalgunk.Ő ugyan beszélne angolul és németül is,csak épp magyarul nem.Én meg sajna azokat a nyelveket nem.Vagyis már nem sajnos,mert a kezdeti nehézségek uán mára már gördülékenyen beszélgetünk hála Istennek.
Az ő magyartanulása kissé döcögősebb.Nem mondom hogy semmit sem tud,de azért sokkal többet sem,hiába kapott nyevkönyvet is:)Persze ő kényelmes helyzetben van,minek strapálja magát ha én úgyis beszélek törökül,csak majd akkor lesz bajban ha idejön Magyarországra,és nem tud mindig mellette lenni egy "tolmács"
Hol és hogyan tanultál törökül?
bocsi mennem kell,majd még beszélünk.
Kedves Zafer, elég egyszer megnyomni a "publish your comment" gombot, különben sorozatban küldöd u.azt a hozzászólást. Ha az első "gombnyomás" után nem látod a hozzászólásodat megjelenni, nyomd le az F5 gombot, az frissíti az oldalt. Köszi!
sziasztok!szóval én is törökül társalgok a kedvesemmel ce még hiányos a nyelvtudásom...én még suliba járok mellette nincs időm sajnos a törököt is tanulni.de sokminden rámragadt az sms-ekből meg alevelekből.szóval mi v.hogy így is megértjük 1mást.most elég nagy gondban vagyok,ellentmondások között,mert a párom minél inkább bizonyítja hogy szeret és itt akar velem maradni,a családom azt gondolja hogy csak a pénz és a munkalehetőség miatt akar jönni.hát én nem így látom.ti mit gondoltok erről,hogy gondolkodik 1 török pasi?én neki higgyek?
szerintetek ha v.ki napjában milliószor keres telefonon 5 hónapon keresztül úgy hogy ráadásul a telefon sem olcsó és ő sem áll jól anyagilag...és ha a szegénység ellenére büszkén vitt haza bemutatni az egész családjának,akik ráadásul elfogadtak és még 1 szatyornyi ajándékot is kaptam tőlük,meg a szüleim is kaptak,az együtt töltött 10 napról nem is beszélve...ez a pasi vajon tényleg nagyon szeret???
Hát szerintem ez az a kérdés, amit csak te tudsz eldönteni, ebben magadra vagy maradva szerintem. Nyilván vannak olyanok is, akikről szüleid beszélnek, de te ismered a kedvesedet. Én viszont benned érzek egy kis bizonytalanságot... Ezen gondolkozz el szerintem, hogy bízol-e benne, vagy sem. És ha igen, akkor tojjatok le mindenkit.
igen igazad van,csak tudod ért már pár csalódás...pár igaz azok magyarok voltak.csak a keresztapám is török,ottél már 16 éve és nagyon tudja befolyásolni a szüleimet.a történet lényege az hogy engem tartanak baleknak mert a szívemre hallgatok.de engem is tudnak befolyásolni sajnos és beleültették a bogarat a fülembe,pedi eddig minden oké volt érzelmi és bizalmi szinten is.most az a kérdésem:Bea lehet h tényleg olyan bolond vagy h vak vagy a szerelemtől?lehet hogy az a sok szerelmes sms,levél,meg ahogy velem viselkedk mind csak hazugság,képes lenne magát így megjátszani a pénzért és h ide jöhessen mikor azt sem tudja millyen Magy.o. és nyelveket sem beszél?miért adná fel akkor az eddigi életét ha nem is szeret?
most tényleg nem tudom knek higgyek.aput is megértem hogy nem akarja azt hogy sok pénzt belefektet h a kedvesen itt tudjon maradni,aztán meg lelép.de szerintem ez nem így lenne...
És keresztapádnak mi a baja ezzel az egésszel?
Apropó keresztapa! Az én keresztapám evangélikus lelkész. Imááááááádom! Egy oltári jófej ember, és csak csodálni tudom, ahogy él. Jelenlegi kedvesem előtt egy jordániai fiúba voltam szerelmes, már megvolt minden, hogy Prágában kaphasson ösztöndíjat (nekem is volt ott állásom), csak a jordán állam nem engedte, mivel nem volt meg az állami szférában eltöltött 3 éves munkaviszonya. Azaz mehetett volna, csak nem ösztöndíjjal. Úgy meg ugye... Szóval ebből csak az a lényeg, hogy keresztapám nyilván akkor lenne igazán boldog, ha keresztény fiút látna mellettem. De igazából semmit nem szólt az egészre, egy fél szóval sem próbált lebeszélni, csak akkor mondta el a következőt, amikor kiderült, nem lesz belőle semmi: "Örült volna, hogyha boldog vagyok, csak szomorú lett volna attól, hogy a gyerekeimnek kevesebb esélye lett volna megtalálni Jézust". És ennyi!!! Régebben vallásos voltam, most már nem. De ez most nem is érdekes, csak a hozzáállás.Van egy másik nagyon jó barátnőm is, aki szintén hasonlóan gondolkozik, de látta nagyn boldog vagyok, és biztatott, segített is, mivel ő Prágában él, és eszébe nem jutott lebeszélni.
Zafir, mi a párod foglalkozása? Mennyire lenne neki nehéz elhelyezkedni itt? Mikor jönne?
Katica meg mindenki aki fent volt a chatszobában nem haragudjatok,hogy eltűntem,de a gyalogló 21.00kor teljesen becsődöl,nem engedett vissza.
Igen Hilal,ez van,végre egyszer élet van a szobában,sokan vagyunk,beszélgetünk,erre lefagy az egész gyalogló.Hát bosszantó,de ez van.
Azért jól lenne így gyakrabban:)
Mármint nem lefagyva,hanem ilyen jó társaságban.
Köszi.
Sziasztok
Valaki fenn van a chaten?En sem jutok be!
Ani
Hilal,
Koszonom szepen a biztatasokert!Jol esik.
Ne haragudj,hogy nem irtam meg,kicsit sokat dolgoztam mostanaban.
Eva,
Igen,egy hatalmas ureg tatong bennem,amiota elvaltunk a repteren.Lattam egy szoke magyar lanyt,aki a parjaval jott haza.Annyira irigyeltem Őket!
A sok munka segit egyebkent,mint minden fajo sebnel,csak ott vannak azok a franya ejszkak!
NAgyon kellemes idotoltest kivanok neked!
Kedves mindenki!
nyáron írtam legutóbb, akkor épp Törökországba készültem tele tervekkel, álmokkal. kinnt voltam én is a török barátomnál Zafernél:) 2 hetet, izmitben, de voltam Isztanbulban, Eskisehirben, meg még pár helyen. csodálatos volt!Ahogy olvastam soraitokat úgy érzem akár én is írhattam volna bármelyik kommentárt. Zafert szeptember 7-e óta nem láttam és a távolság bizony megölte a kapcsolatot, talán nem volt elég erős ezért alakult így! viszont mindenkinek kívánom hogy az a kitartás,ami bennem nem volt meg az nektek meg legyen , mert egy török férfi...ha valaki megtapasztalta milyen...úgy igazán
Szóval szorítsátok magatokhoz és el ne engedjétek, különben örökre bennetek lesz a kérdés: mi lett volna ha...? Én is ezt kérdeztem magamtól egy darabig, de amióta megismertem őt, tudom semmi sem véletlen mindennek oka van... kezdem megtalálni az okot, hogy így alakult...azért elég furcsa, hogy valakit, akit egykor annyira szerettem, talán soha többé nem látom!
Eyvallah!
Léna
Merhaba mindenkinek!
remélem most van itt v.ki.a páromnak nehéz lenne itt elhelyezkedni mert nem beszél nyelveket és nem is ért sokmindenhez.az meg hogy végleg itt tudjon maradni a török keresztapám szerint szinte lehetetlen.megszigorították a törvényt a bevándorlás miatt.hát elég nehéz helyzet...:((((((((
Szia Léna!
érdekes dolgokat írtál...és végül mi az oka hogy vége lett????az én barátom neve is ZAFER.a te párodnak mi volt a vezetékneve?Tudod mit jelent a "ZAFER" szó magyarul?=GYŐZELEM!mennyi ideig voltatok együtt?
VÍZUM!!!
Most beszéltem az istanbuli magyar főkonzulátussal. Hátha szükségetek van nektek is a következő információkra.
HA megvan a meghívólevél:
- vízum iránti kérelemmel kell fordulnia az istanbuli konzulátusra (gondolom ott van nekik formanyomtatványuk
- 35 euróba kerül az egész ügyintézés
- egészségügyi biztosítást be kell mutatni
- jövedelmi helyzetét kell igazolnia
- természetesen magával vinnie a meghívólevelet
- útlevél
- és a repjegy
Kicsit viccesnek tartom ezt az egészet, mert ugye egyfelől itt biztosítják az én részermről a teljes ellátását. De ha ezt kérik, akkor minek kell eü biztosítás, és mit érdekli őket a jövedelmi helyzete, hiszen én vállaltam a meghívólevéllel mindenféle "kockázatot" vele kapcsolatban.
köszi az infot!bár már ott tartanék hogy tutira tudnám mikor látom a kedvesemet.most egyelőre kétségek közt vagyok...
és tényleg Eva a ti kapcsolatotok hogy működik?egyszer ő jön ide,egyszer te mész oda?amikor jön mindig újra kell neki meghívólevél?de hosszú távra igazából mi lenne a megoldás?mert ez így elég költséges nem???
Hm, hát a mi kapcsolatunk igazán még csak most kezdődik. Mikor hazajöttem Törökországból, még küzdöttem kicsit az érzéseim ellen, de azóta ezt már "feladtam".
Egyenlőre most én megyek, ő jön februárban (insallah), talán én megyek nyáron. Hogy mi lenne jó hosszú távra? Azt még meg is kell érni, de azt mondta a kedvesem, hogyha én azt akarom, akkor ő akár ide is jönne Magyarországra. Ha minden jól alalkul a továbbiakban is, akkor nekem is ez a megoldás tetszene. A kivitelezése már egy másik bonyolult kérdés. Mert lényegesen nehezebb, mint a meghívólevél. Persze valahol jobb is, mert akkor nem kéne utazgatni ennyit, de ez még a jövő zenéje. De remélem ez lesz a jövő zenéje.
hát igen...az én kicsikémmel 5 hónapja vagyunk együtt,én most karácsonykor jöttem tőle haza és úgy váltunk el hogy szeretne a szülinapomra jönno(febr. 13.) és örökké velem akar maradni...Idézem:"ben gelmek macaristan mert ben hep olmak senin sevgili,ben olmak hep seninle bir tanem!" hát nem édi... bár tényleg így lenne.
szegény még soha nem járt külföldön és képzeld októberben nekiindult úgy vízumot kérni hogy nem volt meghívólevele.hát gondolhatod...szegénynek fogalma nem volt arról hogy ez sokkal bonyolultabb.
ja most éppen azt a török CD-t hallgatom amit ő írt nekem,olyan szép.neked van kedvenc török énekesed?
szia Yildizhun!sajna megint mo.-on vk.a francba!legszívesebben örökre ott maradtam volna Istanbulban!te is Tarkan rajongó vagy?én is!most is vettem 2 CD-t,bár az nem Tarkan!puszika,DAMLA
szió!veled még sosem dumcsiztam.írj v.mit magadrl!szeretem Tarkant,de Mustafa Sandalt is...nagyon jó hangja van...
Sziasztok!
Nem tudom ki mondta nekem a chat-en, de az istanbuli konzulátusról valóban nem válaszoltak. De tegnap írtam az ankarai nagykövetségre is, hogy tudnának-e nekem küldeni vízumkérő lapot, amit majd a barátomnak kell kitölteni. Megkapták a levelemet ma reggel, és 3 órán belül már jött is a válasz.
Íme a link, hátha kell valakinek: http://www.kum.hu/siwwwa/file/vizum_rov_en.pdf
Ez a 90 napot nem meghaladó tartózkodásra vonatkozik. És még az ankarai nagykövetség konzuli osztájának a telefonszámát is megadta, ahol még adhatnak bővebb információt neki.
szió.köszi az új infót!remélem egyszer tényleg segíteni fog.bár már ott tartanék...
már nagyon szeretném újra magamhoz ölelni a KEDVESEMET!!!!
szió zafer!multkor írtad h írjak magamról.nos,18 éves vk,nagy török imádó,2 éve oda vk 1 török fiúért és imádom a török zenét főként:Tarkan,Gül$en,Serdar Ortac,Deniz Arcak..és te?te is írj magadról!puszi,DAMLA
Hi!örülök h írtál,már 2 napja nem írt senki.én febr. 13.-án leszek 18,nyár óta van egy török pasim,most nagyon nagy a "LOVE".ha minden jól megy március táján jön.de ez elég bonyolult neki.vízum,meghívólevél...stb.
én most voltam nála,karácsonykor jöttem haza Izmirből.de ő nem ott lakik,hanem Aydinba,ott is voltam családlátobatáson.és szerencsére mindenki elfogadott.csodálatos 10 nap volt.hát röviden ennyi,de nyugodtan kérdezz bármit!Na most te mesélj!
éppen most kutatok itt a neten és most töltöttem le Mustafa Sandal honlapját.de sajna törökül van így nem értek belőle sokmindent.nem akarja megnyitni a képeket sem és e-mailt se enged küldeni.pedig szívesen írtam volna...Szóval nekem ő az egyik kedvencem meg Tarkan.Pl. Tarkan DUDU című számához szép emlék köt,mert erre jöttem össze a kedvesemmel.A Mustafa CD-t pedig tőle kaptam.IMÁDOM A TÖRÖK ZENÉT!!!
Sziasztok!
Ma végre repülhetek a kedvesemhez. Mindenkinek minden jót a hétre, vigyázzatok magatokra!
Üdvözlet mindenkinek Istanbulból. Én két és fél hónapja vagyok kint és imádok itt lenni!!!! Nekem ez az otthonom. :-))
A kurd barátoméknál lakok, akit otthon ismertem meg. Bár jöttem volna előbb.
Kedves török kedvessel rendelkezők, nem akarnátok inká
bb ti kiköltözni? Persze sok ember messziről szereti ezt az országot meg egyéb, de már kiköltözni, azt azért mégsem akarna... Mit gondoltok erről?
Merhaba mindenkinek!
Az a véleményem erről hogy mivel a kedvesem elég szegény családból származik,itt sokkal jobbak lennének a munkalehetőségei.A családunkban már van egy török,ő tudna neki sokat segíteni.Én imádom Töröko.-ot,szívesen élnék ott,de még be kell fejeznem a sulit és szeretnék továbbtanulni.szerintem munka szempontjából itt mindkettőnknek kedvezőbb lesz.
Ja és Eva nagyon jó utazást kívánok,vigyázz magadra!Az igazság az hogy nagyon irigyellek....
Kedves anonymus,
nekem minden vágyam,hogy kint élhessek a kedvesemmel Törökországban,mert elég nehéz itt muszlimként élni (meg persze nélküle)de a valóság sajnos nagyon bonyolult,pl gondolnom kell a szüleimre,akik felneveltek és biztos hátteret adtak a felnövésemhez,nem hagyhatom őket teljesen magukra,egyke vagyok és mikor öregek lennének,senki más nem foglalkozna velük,nem érdemlik meg,hogy itthagyjam őket,azok után,amiket értem tettek.
Nem mindenki van olyan jó és kiváltságos helyzetben,mint TE,hogy kint lakhat.
Kedves "anonymus".
Köszi a jótanácsot.Gondolod valamiféle kényelemből,vagy hasonlóból nem megyünk.
Jobb ha mi itt ülünk a hátsónkon aztán a kedves majd házhoz jön?
Örülj neki hogy te olyan jó helyzetben vagy hogy ezt megteheted,és gondolj bele abba is hogy talán nincs ezzel mindenki ugyan így sajnos.
Törökországot nem lehet nem szeretni,ha megtehetném rég kinn élnék én is a vőlegényemmel.Ezt sajnos igen komoly okok miatt nem tehetem meg,amik mivel magánéletiek nem szívesen írnék le.
A kedvesem vállalta hogy ő ezt megérti,tiszteletben tartja,és mivel neki még mindig több lehetősége van idejön hozzám és insallah itt fogunk összeházasodni,és egy boldog életet leélni insallah:)
Ezért én nagyon hálás vagyok számára és csak még jobban szeretem őt.
Talán próbáld más szemszögépől is vizsgálni a helyzeteket,ne csak a sajátodból:)
Kedves Anonymus,
En kivancsi vagyok a kinti eletedre.Ugy altalaban mindnre,igy ha nem baj ,elkerhetnem az email cimed?
Hasonlo cipoben jarunk,bar meg semmi nem biztos,de ha komolyodik a helyzetunk,en koltozom.
Mindenesetre megadom az en email cimemet is:aniko_balogh75@hotmail.com
Elore is koszi
Ani
Kedves kint élő,hencegő anonymus! Most mondjam,vagy mutassam? Bettina R.
Azt hiszem én értem félre, de nem érzem, hogy hemcegne az illető...A neten keresztül nehéz ezeket megkülönböztetni.. Azért én is kiváncsi lennék, hogy mentél ki kedves Anonymus és hogy sikerült beilleszkedni? Mivel foglalkozol kint? Egyszer remélem sikerül nekem is maradni ott hosszabb időre vagy örökre. nekem mondjuk nincs mit hátrahagynom, szóval könnyebb lenne elmenni innen végleg.
Sziasztok,
Osztom Yildizhun velemenyet.Szerintem sem akart hencegni.Szerintem nem olvasta vegig az egesz blogot,csak beirta a velemenyet!
Nem akarom vedeni,talan felre ertettem en is.
Ani
Szia Ani
"Kedves török kedvessel rendelkezők, nem akarnátok inká
bb ti kiköltözni?"
Azt hiszem ehhez a csodás megjegyzéshez elég gondosan végig kellett olvasni a blogot,hogy lássa ,többen a kedvesüket várják ide,illetve a vízumnehézségekkel küzdenek.
Ezek után viszont.....nincs több hozzáfűzni valóm,már megtettem egyszer:)))
Merhaba Mindenkinek!
Nagyon jó ez a lap most találtam meg, de alig bírok betellni vele!
Nekem van egy török párom illetve lassan 2 éve már a felesége vagyok. nagyon szeretjük egymást, de szerencsére ő itt van nekem. én is voltam Törökországba a nyáron több mint 2 hétre és én is úgy jöttem haza hogy teljesen beleszerettem az országba. ha lehetne én azonnal ki is mennék, de egyenlőre csak nyaralni!
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
Szia kedves Timi!
jó neked hogy a kedvesed mindig melletted van!az enyém most szeretne ideköltözni,de azt mondják elég nehéz elintézni hogy végleg itt maradhasson.neked erről mi a tapasztalatod?a te párod itt dolgozik?hogy éltek?
Szerintem akkor is kedves volt a csaj, pukkadjatok meg :)
Még a Te kedvedért sem Yil :)))
Üdvözlet!!!
Hát azt hiszem itt tisztáznom kell egy s mást! Komoly félreértések adódtak itt a bejelentkezésemből..
Eszembe se jutott hencegni!!!!!!! Lehet hogy hülyén fogalmaztam meg azt amit írni akartam! Sorry!
Nehogy azt higgye bárki is, hogy én csak úgy mindent (barátok, család) félredobva fogtam magam és kijöttem...
komoly 3 hónap lelkiismereti és egyéb belső csatát vívtam meg mire erre a döntésre jutottam...
és pontosan azért mert nekem még mindig könnyebb idejönnöm, mint a páromnak oda....
nem érzem magamnak kiváltságosnak és egyéb felsőrendű lénynek, egyszerűen csak nagyon akartam hogy itt legyek és sikerült........
sorry ha esetleg a beírásomat mások félreértették....
Merhaba mindenkiknek!
Nagyon örülök ennek az oldalnak ugyanis itt sorstársakra találtam.20 éves vagyok és másfél éve vagyok együtt a barátommal-Ő istanbulban él,szintén 20 éves és tanul.Így sajna elég nehéz megoldani hogy havonta találkozzunk.Október végén voltam kinnt ont ramadamkor.nagyon vallásos de szerencsére addig amíg ott voltam nem tartotta be az előírt szabályokat a ramadamra...
A mi szerelmünk szerelem volt első látásra.Igaz mind a ketten nagyon fiatalok vagyunk így mindenki azt mondja milyen hülyeség ez a kapcsolat biztos hogy megcsal és melletted még kitudja hány külföldivel csinálja...Senki nem ért enggem ill. minket meg.Ezért örülök ennek az oldalnak mert itt biztos mindenki megért...Az összes embernek az az elképzelése a törökökről hogy nagy nőfalók és a nőt semmibe veszik...De ez nagyon nagy tévedés..Legalábbis amit én tapasztaltam az pont az ellenkezője....
Nagyon érdekelne hogy akik itt vagytok fönnt mióta van meg abarátotok és ti hogy oldjátok meg a találozást..
Láttátoka a malév diá akcióját...Érdemes kihasználni szerintem..Nézzetek ti is utána...
Güle-güle :kücük manó
Merhaba mindenkiknek!
Nagyon örülök ennek az oldalnak ugyanis itt sorstársakra találtam.20 éves vagyok és másfél éve vagyok együtt a barátommal-Ő istanbulban él,szintén 20 éves és tanul.Így sajna elég nehéz megoldani hogy havonta találkozzunk.Október végén voltam kinnt ont ramadamkor.nagyon vallásos de szerencsére addig amíg ott voltam nem tartotta be az előírt szabályokat a ramadamra...
A mi szerelmünk szerelem volt első látásra.Igaz mind a ketten nagyon fiatalok vagyunk így mindenki azt mondja milyen hülyeség ez a kapcsolat biztos hogy megcsal és melletted még kitudja hány külföldivel csinálja...Senki nem ért enggem ill. minket meg.Ezért örülök ennek az oldalnak mert itt biztos mindenki megért...Az összes embernek az az elképzelése a törökökről hogy nagy nőfalók és a nőt semmibe veszik...De ez nagyon nagy tévedés..Legalábbis amit én tapasztaltam az pont az ellenkezője....
Nagyon érdekelne hogy akik itt vagytok fönnt mióta van meg abarátotok és ti hogy oldjátok meg a találozást..
Láttátoka a malév diá akcióját...Érdemes kihasználni szerintem..Nézzetek ti is utána...
Güle-güle :kücük manó
Szió!
ha olvastad az eddigi levelezéseket,biztosan olvastad az enyémet is.hát igen,én is ebben a cipőben járok,a kedvesem mostanában szeretne idejönni és végleg itt maradni!de elég nehéz a helyzetünk...Ő 22,én most leszek 18.Ő Aydinba él.Augusztus óta vagyunk együtt és nagy a SZERELEM.Most te mesélj!
Szia Anonymus aki kint él!
Írjál néha , hogy mit csinálsz kint és mik a tapasztalataid? Remélem nem zavartak el véglegesen..:((
Sziasztok.
Szegény Yil:)))3 napja nem alszol az általunk okozott lelkiismeretfurdalás miatt:)
Anonymusnak ,te szerencsés vagy,becsüld meg ezt.És hidd el vannak olyan helyzetek is ahol még pár hónap lelkiismeretfurdalás sem teszi sajnos lehetővé az utazást.
Kücükmackó,ne foglalkozz az ilyen "jóakarókkal". Mit tudnak ők...esetleg annyit hogy "Törökország fővárosa Istanbul" tapasztalataim szerint.És e széleskörű ismeretek által már mint tenyerüket ismerik a török kultúrát.Természetesen a legfontosabb számukra hogy a "törökök muszlimok,és mint ilyenek megalázzák a nőt".
Én másfél éve vagyok együtt a kedvesemmel,sajnos egyelőre ilyen távszerelemben.Marad az utazgatás míg végre ide tud jönni véglegesen insallah.
Én is sokat hallottam ilyen megjegyzéseket,és nemegyszer lehülyéztek hogy bízom benne és nem teszem próbára (állítólag meg kéne környékeznem őt valahogy természetesen más nőnek kiadva magam).Eleinte még bosszantottak,most már azt se nagyon.
Akik viszont igazi barátaim,azok sose mondanak ilyeneket.
Jahhh,és igazad van.Bár tényleg van köztük egy "réteg" csapodár,megbízhatatlan férfi is (melyik nemzetben nincs)...de alapjában,a "normálisakat" nézve sokkal jobban megbecsülik A Nőt mint erre,nyugatabbra.
Jahhh,és szívesen látunk minden újonnan ránktalálót is esténként a www.gyali.hu chatfórum Törökország szobájában.Ott összejövünk olyankor,és hála Istennek mostanság nagyon jó hangulatot tudunk csapni:)
Én csak azt nem értem miért kell ilyen negatívan, ellenségesen reagálni.....
Szia Anonymus (elárulhatnád már végre a neved is ha nem titok:))
Azt hiszem,bár annak ellenére hogy eléggé felbosszantott engem is,én például igyekeztem teljesen teljesen kultúráltan válaszolni a megjegyzésedre:).
Hogy miért reagálunk rá így? Láthatod a topikot olvasgatva hogy kik vagyunk,milyen helyzetben nagyjából.
Én például,mint kicsit előbb írtam másfél éve vagyok együtt kedvesemmel.
Ez idő alatt is nagyon ritkán tudtunk találkozni,én sem engedhetem meg sem anyagi sem más okokból a gyakori utazgatást,neki meg ugye a vízumkérelem igen nagy nehézségekkel jár,mint minden töröknek.És ráadásul ....a meghívóhoz és befogadó nyilatkozathoz,kéne a jövedelemkimutatásom fél évre..ami nincs.Merthogy egyrészt GYET-en vagyok ami a magyar állam számára nem számít jövedelemnek!! másrészt főiskolán tanulok,az se jövedelmez túl jól,na nem is beszélve a saját lakás tulajdoni lapjáról,ami ugyancsak nincs,együttélve a szüleimmel,akiknek pedig eszük ágába sem lenne egy török számára ilyen engedélyeket adni!
Én imádom Törökországot,sokkal szebb lenne ott élni,abban az életmódban,kultúrában mint ami itt van,de ez számomra lehetetlen már sajnos.
10 évvel ezelőtti állapotomban mikor "csak" a családom és a barátaim meg hasonlókat kellett volna itthagynom,minden további nélkül,gondolkodás nélkül mentem volna.De most már nem tehetem meg.
A kedvesem ezért dolgozik odakinn éjt nappallá téve,hogy megalapozza valahogy a közös jövőnk kezdetét,idejöhessen,itt dolgozni tudjon stb....Addig pedig marad nap minz nap az éjszakai "msn-szerelem" a webkamera,a telefon az sms-ek és a gyüjtögetés a repülőjegyekre,és természetesen az ezt kísérő depreszzió,és átbőgött éjjelek.
No....most képzeld magad hasonlóba,aztán képzeld hogy jön valaki aki azt mondja "bebebú,nekem milyen jó....nem értelek titeket,minek siránkoztok ott,miért nem jöttök mind ide,tán nem bírjátok Törökországot??" Valami hasonló stílusban.(lehet nem szándékosan akartad ilyenre a stílust,de így sikerült,mint látod nem csak én érzem ezt)
Félre ne érts,nem vagyok féltékeny senkinek a boldogságára,persze kicsit irigyelni tudom,de örülök ha boldog valaki,insallah egyszer a mi boldogságunk ideje is eljön már:)de az is értse meg hogy mindenki más helyzetben van,nem egyformák a lehetőségeink.
ezt most nagyon jól mondtad!én is pont ilyen helyzetben vagyok...teljesen egyetértek!
szia Zafer,sajna én még nem jöttem össze szerelmemmel,bár ő is én is még mindig kitartottunk egymás mellett ,igaz 2 év eltelt,de ha minden jól megy akkor majd febr.15-én!:)))bárcsak...és te hol ismerted meg kedvesed?szüleid mit szóltak hozzá?nem tudja vki h a gyógytornászok h kerenek istanbulban?meg azt h nyári munkára kilehetne menni istanbulba vhova(diákmunka)köszi puszika mindenkinek
helo!sajnos munkaügyben nem tudok neked tanácsot adni,én sem ismerem az ottani munkalehetőségeket.Nyáron Bodrumba nyaraltam és abban a villában ahol laktunk Ő volt a gondnok.aztán elmentünk együtt bulizni és hát összejöttünk....de nem gondoltam hogy ebből komoly kapcsolat lesz,hogy így kitart mellettem távkapcsolatban 5 hónapig.de mégis...és most itt vagyunk,nemrég voltam kint nála,most febr. környékén meg ő szeretne jönni és itt is akar végleg maradni.Szóval a mi helyzetünk sem egyszerű.De boldog vagyok hogy ő van nekem!Most te mesélj v.mit!
hát én úgy ismertem meg őt h apu török üzletfelének a fia,és amikor 1X elmentem apuval és az apjával találkoztam,az "apósóm" "kinézett" neki,és amikor 2X-ra mentem akkora a fiat is elhozta.tetszettünk egymásnak,bár 1 szót sem beszéltünk egymással,mégis izzott a levegő:)))tudod:néha a csend többet mond minden szónál...a tekintet...azóta eltelt 2 év,azt hittem elfelejtett,aztán most mikor apa volt érdeklődtek felőlem.szal naon boldog voltam h nem csak én maradtam hű.úgy látszik,ezek a török fiúk naon húek tudnak lenni,nem?:)))
Még egyszer sorry, ha valakinek megbántottam az érzéseit a nem jól megfogalmazott beirásommal.........
amúgy az én életem sem fenékig tejfel....
mindenesetre kivánom mindenkinek hogy az álmai valóra váljanak a kedvesével :-)
üdv, Macarkiz
Köszi Macarkiz.Neked is hasonló jókat,és természetesen mindenkinek.
Örülnék ha megosztanád velünk az élményeidet,tapasztalataidat a kinti életetről és hasonlókról.
Merhaba Macarkiz!Én is sok szerencsét kívánok neked.én először sem éreztem sértőnek amit írtál.
az tényleg jó hogy így kitartott melletted,remélem tényleg minden török ilyen...!de hogy bírtad ennyi ideig nélküle?én csak 1 hónapja jöttem el tőle,de már most szenvedek!akkor ez nálatok szerelem volt első látásra???
Bütün müslimanlar icin!
Kurban Bayramimiz mübarek ve kutlu olsun! Herkese iyi bayramlar dilerim!
Merhaba Hilal!
sorry ama ben anlamadim nasil sen ne yazmak!
Mindenkinek "kelles ünnepeket" kívánt Zafer.
És én is ezt teszem mindannyiótoknak.
Bayraminiz kutlu olsun!! :)
oké,tesekkürler!akkor én is csatlakozom:kellemes ünnepeket!
Sziasztok!
Újra itthon :(((((((((((((
Totál magamalatt vagyok, túl jól sikerült ez a hét.
Macarkiz!
Mesélj légyszives arról, hogy mit csinálsz odakint. Van-e munkád, hogy tudtál munkát keresni, milyenek a beilleszkedési (esetleges problémáid)? Hogy fogadnak téged úgy nagy átlagban (most nem a családra gondolok feltétlenül).
Mesélj légyszives
Helló mindenkinek!Szia Eva!Tényleg mesélj v.mit,én is kíváncsi vagyok!Milyen volt kint?Pontosan hol is voltál?Háát...igen,ismerős ez az érzés,amikor el kell válni a kedvesedtől és vissza kell zökkenni a szürke hétköznapokba...nem könnyű!Én is már nagyon szenvedek,alig bírom kivárni hogy végre újra magamhoz ölelhessem a kedvesemet!
Alanyában voltam vele 8 teljes napot. Túl jól sikerült. Nagyon örültem annak, hogy nem mutatott magáról mást, mint amilyen, annyira természetesen viselkedett. Az egyik nap elég nyűgős volt, és ez látszott is rajta, de ki nem nyűgős néha. De simán megjátszhatta volna, hogy ő nem az, mert 1 hétig az ember bármilyen képet tud mutatni.
Megkérte a kezemet :)))) Azt mondta, akkor szeretné az eljegyzést, amikor jön ide hozzám.
Úgy volt, hogy 1 hétig nem tud írni smst, mert valami gáz van a mobiljával, azt hittem begolyózom, hogy nem elég, hogy most kellett elváni tőle, de még hírt se kaphatok felőle. De valahogy megoldotta a helyzetet, és ma már írt 2 smst is.
Azért egy kicsit irigyellek!az én kedvesem körül most voltak zűrök az elmúlt 3 hétben,munkája sem volt,pénze se mióta eljöttem tőle.De ma kaptam a jó hírt hogy van munka,2 hét múlva lesz útlevele,aztán küldjük neki a meghívót és remélem nemsokára már láthatom!Már nagyon hiányzik!Apropó sms,jó kis számlát csináltunk mindketten...most is itt csörget a drága!Milyen időjárás van most kint?
Az idő jó volt, nem meleg de nem kellett a kabát.
Hát az sms-ek nekem is (és neki is) megnyomhatják a telefonszámlámat rendesen.
A te kedvesed mikor szeretne jönni Magy.o.-ra?a 15 napos vízumot lehet hosszabbítani?ha nem akkor melyiket lehet?
Kedvesem azt mondta, februárban szeretne jönni. De ehhez még el kell intéznie utlevelének meghosszabbítását, és a vizumot abba bepecsételtetni. Pont most írta, hogy hétfőn megy intézni. Hogy pontosan melyiket, és hova, azt nem tudom. Gondolom előszőr az útlevelet, mert anélkül a vízum úgyse megy.
Kinek a 15 napos vízumát?
A kedvesen vízumát.Útlevelet most csináltat,utána küldjük neki a meghívót.De én úgy tudom hogy ezzel a fajta vízummal min. 15 napot maradhat.Vagy nem így van?
Minimum idő nincs. Ha a meghívólevélen megkérted már a 15 napot, akkor szerintem azon nem lehet változtatni, vagy egy újabb procedúra, de ezt NEM TUDOM.
Ez biztos?még nem írtam rá semmit.ha azt írom 1 év,akkor 1 évig is maradhat?
Azt azért nem. Én 3 hónapos intervallumban adtam meg 20 napot. Azért sokminden függ az anyagi helyzetedtől szerintem, hogy mennyire vagy olyan helyzetben, hogy vállalhatod az ő ellátását. De ebben inkább nem mondok semmit.
Tényleg, te miért nem jössz soha a gyalogló chat-re a Törökország szobába?
jó mindegy-akkor kb. 1 hónapra is jó.azért mert csak ilyenkor este van időm netezni,de így sem ülök egész este a gép előtt.meg még a netet is csak nemrég kötötték be,annyira nem értek még hozzá.hogy kell belépni ebbe a gyalogló chatbe,vagy hogy is hívják?mert amúgy szívesen írnék oda én is.
chat.gyaloglo.hu
regisztrálj egy néven, legjobb lenne, amit itt is használsz, és ha bejelentkeztél a neveddel, keresd esténként a Törökország szobát (általában 7, de inkább 8 után van élet)
Sziasztok Kedves Sorstársak!
Én is török örületben élek egy ideje, sőt kalandvágyam annyira hajt, hogy ki is költöznék török barátomhoz Alanyába. Nektek gondolom nem kell magyaráznom, hogy miben különbözik egy török pasi a karrierörült, flusztrált, komplexusok miatt gyötrödő, állandóan játszmákat játszó és ránkkényszerítő magyar srácoktól. Szeretem a természetességűket, temperamentumukat, ösztönösségüket és akár új életet kezdenék kint. Arról szerettelek volna megkérdezni benneteket, hogy van-e valakinek kinti munkatapasztalata vagy egyáltalán elképzelése arról, milyen munkalehetőségek vannak kint. 1,5 évet az USA-ban éltem, de ott egészen más a helyzet. Itthon közgazdászként dolgozom EU-s területen, angol német jól megy, szerintem a török is gyorsan menne. Papír és házasság nem probléma. Ha udtok valamit, ne habozzatok megosztani velem! Előre is köszönöm!
szió!abban teljesen egyetértek amit a török pasikról mondtál!nekem is van egy!:)))ja és az én nevem is Bea.de munkaügyben sajnos nem tudok segíteni!:(
Szia Bea!
Kedvesed mit csinál Alanyában? Én most jöttem onnnan haza :(((
Alanyával szerintem csak az a baj, hogy eléggé a turizmusra épül, és szezonon kívül lényegesen kevesebb a lehetőség, mint szezonban. De egyébként semmi konkrétat nem tudok. De ha te tudsz valamit, csak szólj.
Hello csajok, Hello Évi, osztom a lelkesedésetek...
A történetem hasonló lehet sokatokéhoz, nyaralás, antalya, török fiú just for fun! szóval nem akartam semmi komolyat, de hazajöttem és iszonyatosan hiányzott, telefon, visszamentem és még jobban hiányzott... a szálloda éttermében dolgozott menedzserként, de elege van abból az életből és szeretne valami közös businesst velem. én viszont ha kimegyek akkor is saját lábon szeretnék, amennyire lehet:-) A családja is könnyen elfogadott, kedvesek, tele voltam bizonytalansággal, előítéletekkel, de ezek szertefoszlottak pillanatok alatt. viszont elgondolkodtatónak tartom, hogy miért kell török pasiért odalennünk, mi a baj az itthoni fiúkkal, mert volt sok kapcsolatom, de ők egészen mások és a barátai esetében is látom, hogy a nyugat európai nők is megörülnek értük, szinte minden jó pasinak külföldi barátnője van. Tudom sokan naívnak tarthatnak, hogy több nőjük van, de én megtapasztaltam, hogy nekik is egy szívük van... fiatalon szexelnek ezzel azzal, de igazán egy lányt szeretnek, és azt az egyet mindennél jobban. és ezt nem félnek kimutatni. mert itthon szinte már ciki, ha szerelmes vagy valakibe és ezt ki is nyilvánítod...és válaszolsz az sms-re nem vársz napokat a válasszal és mondod le a randit az utolsó pillanatban. szerintem sokkal megbízhatóbbak.a másik dolog, meggyőződésem, hogy itt sokkal nehezebb boldognak lenni egy török férjjel, pontosabban neki nagyon nehéz lenne ebben a világban. Vagy nem jól látom?
nem tudom...nekem pont az ellenkezőjét mondták.bár ahol az én kedvesem lakik ott tényleg nincs sok lehetőség(Aydinba):((((de ha beszél a kedvesem mondjuk angolul,szerintam itt sem lenne olyan nehéz...,vagy mondjuk egy török szállodában vagy étteremben....
Merhaba!már naon rég írtam nektek,mert állandóan fagyott a gépem.előszőr is zafer ,igen szerelem volt 1. látásra,másodszorra kedves eva,gratulálok h szerelmed megkérte a kezed,és végül de nem utolsó sorban szia Bea!veled ugyanis még nem "találkoztam":)én is új vk,nemrég fedeztem fel ezt a remek oldalt és imádom.én is oda vk 1 török fiúért,bár sajna 2 éve nem találkoztunk(de tudom h ő is kitartott mellettem:)szüleink állnak üzleti kapcsolatban,innen az ismertség."apósóm"nagyon szeretné ha én lennék a menye,és ennek naon örülök.olyan jó apóst mint ő nem is találhatnék jobbat:)))én is naon szeretnék kint élni Istambulban,vagy akár Bursában ahol szerelmem is él!nem tudjátok h 1 gyógytornász,dietetikus,diplomás ápoló,h keres kint és milyenek az elhelyezkedési lehetőségek?már mindenkitől erről érdeklődőm,de senki nem válaszol.írtam mailt az istambuli konzulátusra ,hátha ők tudnak nekem ez ügyben segíteni,de választ nem kaptam.zafer,te milyen nyelven beszélsz kedveseddel?te is idén érettségizel?felvetettem otthon szüleimnek h kint szeretnék élni és mindig csak a negatívumokat mondják(rosszul keresnék....)pedig apu sokat jár ki a munkája miatt,szereti is az országot stb.,van is török család ismerősünk és mégis.tudom h nem akarják h ilyen messzire kerüljek tőlük de ez az álmom!bea,mióta vagytok együtt pároddal?puszilok mindenkit!damla
Hm, szerintem ne csak a konzulátusnak írjál, sőt, inkább másoknak.
Menj fel az internetre, nézz meg korházakat, egyéb intézményeket, amelyek ezzel folalkoznak, és írjál TÖBB 100 e-mailt. Én tavaly Prágába akartam kimenni egy fiú miatt (nuku cseh nyelvtudás) és a sok e-mail azzal az eredménnyel járt, hogy végül lett egy állásom. Az már egy másik kérdés, hogy végülis máshogy alakultak a dolgok.
Egyébként meg köszi a gratulációt, remélem semmi gond nem lesz a továbbiakban sem, és alig várom, hogy gyűrűt is váltsunk.
Én törökül beszélek a kedvesemmel,bár a nyelvtudásom sajnos még elég hiányos.:(((de mi azért mégis megértjük egymást.én is most érettségiznék,de mivel kéttannyelvübe járok és az első osztály nulladiknak számít,így csak jövőre fogok.de a kisérettségit nem úszom meg én sem...:(így hát én beszélek angolul,egy kicsit németül is,de ő sajnos törökön kívül mást nem beszél.Én is nagyon szívesen kiköltöznék...nekem is sok negatívumot mondtak és azt tanácsolták hogy jobban járunk ha a párom jön végleg ide,mert itt neki is jobb lehetőségei lennének.de mostanában egyre több embertől hallom az ellenkezőjét,ugyanis itt sem egyszerű...sőt...állítólag egy frissen végzett diák nagyon nehezen tud munkát szerezni.:(
Merhaba mindenkinek!
Olyan boldog vagyok, hogy csak na!
Ma keresgéltem, hogy hogyan tudnék törökül tanulni. És lám, rátaláltam a "Tanulj Törökül!" című linkre /Tímea Baksa, és Saadeddin Ahmet készítette/. 10 lecke, szószedet, nyelvtani összefoglaló. Átnéztem az egészet, mindent kinyomtattam és készítettem belőle egy szupi könyvet! Ha hazamegyek, neki is állok az első leckének! Na meg a szavaknak! Tegnap írtam a kedvesemnek pár török kifejezést amiket Tőletek vettem kölcsön, és annyira örült neki. Ezért aztán úgy döntöttem, hogy meg kell tanulnom ezt a nyelvet. Különben is! Volt bennem egy nagyon hülye kérdés: mi lesz, ha összeházasodunk, kiköltözök hozzá, lesz gyermekünk, és én nem tudok vele /a gyerkőccel/ törökül beszélni!?!? Szörnyű lenne!!! Persze addig még van időm, de nem húzhatom halaszthatom tovább. Az idén nyáron vége a sulinak, és dolgozni fog. Attól kezdve nincs akadálya a házasságnak. Már várom, de egy kicsit tartok még ettől a gondolattól. Viszont baromi jó érzés, hogy lesz kikkel beszélgetni, nem leszek olyan egyedül mint az ujjam.
Nóró
Tanács azoknak, akik ingyen akarnak beszélgetni török barátjukkal:
töltsd le a gépedre a Skype-ot - meg persze a barátod is - erről a linkről: http://www.skype.com/download/
regisztráljátok magatokat a Skype-on, elég egy felhasználói név, más adatok nem kellenek
vegyetek egy mikrofont és egy fejhallgatót a beszélgetéshez, ez ma Magyarországon 2-3 ezer forintba kerül
ha mindez megvan, kitűnő minőségben, korlátlan ideig beszélhettek egymással a neten
a Skype-ot több millióan használják, kódolt, tehát mások által nem hozzáférhető összeköttetés
lehetőség van arra, hogy a Skype-pal "kitelefonálj" vezetékes vagy mobil számra is, de ez már egy kicsit bonyolultabb, mert a "számládra" fel kell tölteni 10 vagy 25 eurónyi összeget, de ebben az esetben is sokszorosan olcsóbb pl. egy magyarországi vidéki beszélgetés, mint magyar vezetékes vonalon, a külföldi hívásokról már nem is beszélve
én már egy éve használom, azóta nincs telefonszámlám: a Skype-on Törökország és Magyarország között egy percnyi beszélgetés (ha nem számítógépek között zajlik, mert az ingyenes), tehát ha te számítógépről hívsz vezetékes telefonvonalon beszélő partnert, kb. 8 forint.
Ha nem boldogulnál, írj erre a postra.
jaj zafer ugy irigyellek h beszelsz törökül.én csak angolul beszelek,de azt is ugy h nemtom mennyire menne udvarlás terén?! mert neha szoktam azon gondolkodni h mondjuk xy szerelmi vallomást h tudnám elmondani angolul és beparázok h uristen meg ezt se tudom.de gondolom csak megertenenk egymast,nem?puszika:damla
szia Damla.hát azért én sem tudok olyan jól törökül...:(((de azért mi jól megértjük egymást,szerelmi vallomások terén is...:)))szerintem ti is meg fogjátok egymást érteni!de azért nekem is még lenne mit tanulnom...Figyu te nem szoktál chatelni esténként a chat.gyaloglo.hu oldalon(Töröko.szoba)?minden este 8 körül,nagyon jó a hangulat.ha gondolod gyere!
merhaba mindnekinek.
azt hiszem talan en is csatlakozhatom hozzatok ugyanis en is megismerkedtem egy torok fiuval.meg dec-ben kezdtunk egy chat-ni, azota is minden nap reggeltol estig, meg sms is volt mar.es most talalkoztunk is 2 hete Isztambulban.Csodalatos volt.olyan volt mintha mar ezer eve ismernenk egymast, elvitt szuper helyekre, atszervezte a programjat miattam lemondott egy utat a barataival., szoval nagyon kedves volt.amiota hazajottem ugyanugy chat-nk minden nap, es nagyon hianyzik.persze nem ringatom magam semmibe, hiszen a tavkacsolatok olyan nehezkesek, nagyon szenvedhet az ember.talan tudnatok nekem ebben segiteni, mennyire lehet ezeket komolyan venni.Ja es kijott a repterre is teljesen varatlanul, es megvarta amig elmegyek, nekem adta a kedvenc nyaklancat is, szoval elvarazsolt.es most szenvedek mint a kutya.persze megyek ki megint marciusban, mar alig varom.Imadom isztambult, legsziveseben kikoltoznek, amugy is, nemcsak a pasi miatt.szoval ha tudtok adjatok tanacsot.
öpücükler: gülec
a távkapcsolathoz kötél idegzet kell,az biztos.Ki kell bírni,hogy esetleg több hónapig sem láthatod a kedvesedet,és elengedhetetlen a kölcsönös feltétel nélküli bizalom.Azt megmondom,hogy minél többet vagytok együtt annál kibírhatatlanabb lesz minden egyes nélküle töltött óra.Nem beszélve az elválás okozta sírógörcsről és a sokkról.Ha erős a lelked,vágj bele:)
sziasztok!hello hilal.valami baj van az otthoni gépemmel azért nem tudok esténként chatelni.:(((nem tudom mi a baja és hogy mikor lesz jó.lehet hogy vírusos...:(amint tudok megyek a chatre.addig is puszi mindenkinek!
Merhaba Hilal, es mindenki!
hat igen, ettol felek en is, hogy nagyon nehez lesz.mert ugye csak most talalkoztunk 3 alkalommal, de mar rossz volt eljonni, meg hat a bizalom.hiszen egy tavkapcsolatban nem varhatja el az ember a masiktol hogy varjon ra, vagy igen? nem is tudom.Persze ha nagy a szerelem akkor termeszetes hogy nem nezel masra, mert csak a szerelmed jar az eszedbe.nem is tudom bazi nehez, foleg igy hogy naponta reggeltol-estig chat-unk.
es tokre varja hogy menjek ki.
van privi email cimed, esteleg megadnad?
öptüm: gülec
Szerintem el lehet várni, persze ez függ a kapcsolat jellegétől is, meg hogy megbeszéltetek-e valamit. Ezt te érzed. Nálunk már lényegesen komolyabb a helyzet, mi várunk!!!
Haladás nálunk!
Kedvesemnek sikerült meghosszabbítania az útlevelét, úgyhogy most már "CSAK" Ankarába kell szegénynek elmenni, hogy elintézze a vízumot. Remélem az már simán megy majd.
szia eva, es mindenki
hat igazabol konkretan nem beszeltunk meg semmit, annyit mondott hogy o nem akar masokkal talalkozni most csak ram tud gondolni, hat hogy ebbol mi az igaz.....? nem tudom, mindenesetre az imponal nagyon hogy minden nap sokat chatelunk, meg meg emailezunk is, meg a baratnom mondta mikor kikisertek a repterre, hogy csak ram figyelt a pasi, megszunt minden neki, csak engem latott, hat ezt kivulallo jobban latja, az biztos hogy elhamozott/elhalmoz bokokkal, de nem ilyen nyalas dumaval szerencsere.Mondjuk nemreg valt el, es mikor elkezdtunk chat-ni mondta hogy O nem akar egyenlore, nem tervez komoly, hosszutavu kapcsolatot, mondjuk ez barmikor valtozhat persze....hat nem tudom mi lesz, majd alakul mindenesetre inkabb probalom nem beleelni magam, aztan majdcsak lesz valahogy.Mert azert az nagyon rossz ha az ember a szerelmevel csak evi 4-5 alkalommal tud talalkozni, es ezt mondt is hogy ez nekünk nem eleg, jobb lenne tobbszor, csakhat az draga, neki meg egyenlore nincs utlevele, elvesztette, de mondta hogy szivesen meglatogatna....jo lenne nagyon
es ti hogy ismerkedtetek meg? meselnel rola? miota vagytok együtt?
iyi aksamlar mindenkinek
Hát te ki vagy Anonymus, aki ilyen hosszan írtál?
Szia!
Szept utolsó hetében, okt elején voltunk 1 hétre Törökországban nyaralni anyukámmal. Ott láttam meg ezt a fiút a nyaralás eleje-közepe fele (1 hét volt). Amikor előszőr látott, rögtön szeretett volna velem találkozni a munkája után, de én nem akartam semmi kapcsolatot, visszautasítottam (uátna még 2x utasítottam vissza). És végülis a negyedik alkalommal beadtam a derekam, és találkoztam vele. Hát...... Teljesen levett a lábamról, és azóta tart ez a kapcsolat. Aztán itthon is próbáltam tőle egyszer elszakadni, mert úgy éreztem, ez nagyon nehéz lesz (és ez igaz is), de akkor se ment, és beláttam, hogy ami ellen nem lehet, nem kell ellenkezni. És aztán nem is tettem tovább, jöttek-mentek az sms-ek, és most ott tartunk, hogyha minden jól megy, amikor jön február-márciusban 2hétre, hoz gyűrűt is. Fura, mert gyorsan alakult ennyire komollyá a dolog, és nem is tudom megmagyarázni miért, de ő nekem KELL!!! Nagyon nehéz, mert messze van (egyenlőre), még nem tökéletes a kommunikáció köztünk, keveset láthatom, de mégis valami hatalmas nyugalmat érzek magamban. Anyagilag se könnyű, mert azért nem olcsó mulatság kimenni, meg most segítettem neki kicsit abban is, hogy idejöhessen, és egyéb problémák, ami egy ilyen kapcsolatból adódhatnak, de ez engem nem érdekel! Mert boldog vagyok vele, boldog vagyok attól a tudattól, hogy ő van nekem, hogy ő engem akar, velem szeretne lenni, a férjem akar lenni. :))))
Ááááááááááááááááááááááááááááááá!!! Nem tudok belépni a gyaloglóra. Valami java alkalmazást kér, azt letöltöm, telepítem, és nem történik semmi. Beállítom úgy a gépemet, ahogy mondja, és továbbra sem történik semmi. Bocs lányok, igyekszem felmenni, de egyenlőre...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
Sziasztok!
Zsuzsa vagyok és OSZI-t keresem! Még a blogg meglakulásásnak idején "elsőként" leveleztünk ezen a helyen és OSZI-t elutasították az állampolgárságin... érdeklődnék, hogy mi van vele? Kiderült valami azóta, hogy miért? Meg lehetett fellebbezni a dolgot? Halló OSZI jelentkezz vagy ha tud valaki OSZI-ról please írjon.
Köszönöm: Zsuzsa
Többieknek hajrá!, amiket idén írtok a bloggon kísértetiesen hasonlítanak az én történetemhez, mely 2003 nyarán kezdődött, ám azóta az illető török fiú a férjem és együtt élek vele Bp-en békében és boldogságban a szükséges papírokkal együtt (bár az ide vezető út elég rögös volt....)
Pussz: Zsuzsa
Zsuzsa!
Írnál nekem a mail címemre: evaszatran@freemail.hu
Lenne hozzád jópár kérdésem, lehet, hogy ez a téma nekem hamarosan aktuális lesz. Márciusban jön a kedvesem, akkor hoz gyűrűt is :)))) és ősszel talán jönne végleg. Dehát addig még rengeteg minden áll előttünk, sok információt is be kell szerezni.
Köszi!
Szia Zsuzsa!
Nagyon irigyellek mert neked már rendben van a szerelmi életed.:)Engem is érdekelne ez a dolog,mert a kedvesem ha jön Magy.o.-ra szeretne már végleg ittmaradni és itt dolgozni.De úgy hallottam hogy a szükséges papirokat elég nehéz beszarazni.:(Tudnál nekem néhány tanácsot adni?Előre is köszi!
e-mail címem:zafer@citromail.hu
Herkese Selam!
Szia Zsuzsa, nem tüntem el csak sok a munka, amúgy az ügyem jelenleg Dr. Péterfalvi Attilánál van. Ugyan is megkértem (bepanaszoltam!)adatvédelmi biztosnak, hogy értelmezzen a törvény adatbetekintésre vonatkozó részét, mert decemberben csak azokat az iratokat mutattak amit én küldtem el. Most "pause"ben vagyok és várom a válászt. Ezen függ a 2. kérelem sorsa.
A per indítási lehetőségük csak azoknak
van akik visszahonosítási kérelmet nyújtottak be.
Más: Úgy látom lesz mit olvasnom, meg van a termelés a blogban, február 15-e után csatlakozok újra
aki privatban szeretne emilezni "info@intergate.ws"-n elérhet.
Oszi
Megvan kedvesem vízuma. Holnap megkapja :))))))))))))))))))
Örülök, hogy sikerült! És mikor fog jönni?
Gratula Éva... és mikor jön? Mennyi időre?
Oszi, jaj de örülök, hogy írtál, máris írok a mailcímedre!
Puszi: Zsuzsa
Köszi mindenkinek.
Mikor utoljára beszéltünk erről, azt mondta, hogy 2 hétre szeretne jönni, és hogy jön, amint megvan a vízum. Most az smsben valami elég zavarosat írt, de rákérdeztem, hogy mégis mikor tud jönni pontosan. De szerintem 2 héten belül.
Sziasztok, itt Mandula
orommel latom hogy gyarapodunk, egyre tobben vagyunk. Mar eleg reg voltam itt mert idokozben munkat valtottam es soha nem volt idom benezni. Kepzeljetek mar 6 honapja vagynk hazasok (az ujaknak: az en parom tavaly juniusban koltozott ide es juliusban hazasodtunk ossze). Minden nagyjabol jol alakul, bar elegge hianyzik neki Torokorszag, de van munkahelye, mar a probaido is lejart. Most voltunk kint 10 napot kurban bayramra, Isztanbulban meg Kirikkaleben, jo volt ujra latni a csaladot, mar annyira megszerettem oket hogy nekem is nagyon hianyoznak.
Az idekoltozessel meg a vizummal kapcsolatban meg anno tavaly valakinek leirtam az egesz procedurat, meg hogy mire kell figyelni (2-3 oldal lett) az meg megvan, ha kell valakinek szivesen elkuldom emailben, irjatok meg ha kell: mandula@planetclub.info
Bea: a ferjem legjobb baratja orvoslatogato Isztanbulban, sok korhazba jar, ha gondolod megkerdezem az allaspiacrol de kellene konkretumokat tudnom, keress meg a fenti email cimen.
A torok allaspiacrol annyit hogy szerintem ellegge lanyha, en anno bejelentkeztem mindenfele forumbahol, voltak emberek akik evek ota, 2 diplomaval, tokeletes toroknyelvtudassal varjak hogy legyen valami lehetoseg Isztambulban... Szoval nem lehetetlen de szerintem eleg nehez foleg ha nem jol tudsz torokul.
Mi amugy Budapesten elunk, es es szivesen talalkoznek olyanokkal szemelyesen is akik itt elnek (torok barattal, ferjjel vagy anelkul) mert eloben neha sokkal jobban lehet dumcsizni :)
Mandula
Szia Mandula!
Kerestelek de nem értelek el (nem ma, még az ezelőtti héten). Irigykedem az utatokra, mi most megyünk 2 hét múlva "haza" és detto ugyan azt érzem mint te.
Törökországba állást olyan nagyvállalatokon keresztül lehet szerezni, akik ott is megvetették már a lábukat, de halálra senki sem fogja magát keresni....
Pussz: Zsuzsa
Haho, megint Mandula
Zsuzsa nagyon fontos hogy mielott elindultok menjetek be a nagykovetsegre eskerjetek hivatalos beirast Hakan utlevelebe hogy hivatalosan is itt el - akkor ha visszafele jottok nem kell kifizetni a 70 YTL utazasi adot vagy mi a szoszt. Mi megszivtuk mert azt hittuk eleg csak felmutatni a csaladi vizumot de csak a nagykovetseg beirasat fogadjak el. :(((
Erezzetek jol magatokat! OOOh most meg en vagyok irigy hogy ti meg csak most mentek nekunk meg mar elmult...
Mindenki masnak - a vizumos topic ala feltettem az en tapasztalataimat a csaladi vizum es a hazassagi proceduraval kapcsolatban mindenki tanulsagara...
Mandula
Eva can?m nagyon örülök,hogy a völegenyed el tud jönni Bp-re.Most tudtam csak bejönni ide,a dragam alszik,mindjart megy munkaba:))itt nagyon hideg van,folyton elmegy az aram,egyszer eppen hajmosas közben.Szerencsere meg nagyon sok napot leszek kint,de nagyon hianyoztok.
Katica megkaptad az üzenetemet? Öptüm Hilal
De jóóóóó, hogy hallatsz magadról!!! Akkor tudja majd megmondani, hogy mikor jön, amikor megérkezik hozzá a pénz, mert akkor tud csak repülőjegyet venni. De ez már nem számít, lényeg, hogy belátható időn belül jön. :)))
Sziasztok Csajok!
Többen felvetették már a személyes találkozó és tapasztalatmegosztás ötletét! Kinek van kedve belevágni? Nincsenek ellenemre az internetes fórumok, mégis egészen más lenne élőben. Jövő hét???
Van valaki aki szívesen járna török tanárhoz vagy tud a közeljövőben induló tanfolyamot? mert próbálkozok egyedül tanulni, de ez nem annyira tetszik!!
Szia Bea!
Tanfolyammal kapcsolatban ajánlanám a Duna Milleniumot, ahol török tanárok adnak órákat és megfizethető áron. Utolsó ismereteim szerint 40 óra került 20,000 Ft-ba. Meg lehet próbálni, hátha tetszene neked! Telszámuk: 342-1582, Erzsébet krt 23 1em/1 (A 4-6-os villamos Wesselényi utcai megállójánál pont)A Blahánál van még az Effy is, de az már lényegesen drágább, akár 700/óra is...
Köszi:-))
Sziasztok, ha valakit érdekel kezdő nyelvtanfolyam jövő hétfőn indul (hétfő-szerda 18-19.30) 32 óra 18.000 Ft az Erzsébet körúton...
Hát engem érdekelne, de most se időm, se pénzem rá. Meg augusztusban most már muszáj lenne az olaszt megcsinálni, ezért a törököt nem nyomhatom ennyire. (Azért tanulom, amennyire csak lehet).
merhaba mindenkinek.
en is benne lennek egy szemelyes talalkozoban.
gülbahar
Hello mindenki!
Én is nagyon szívesen mennék török nyelvtanfolyamra,de suli mellett(kisérettségi előtt állok) nem megy sajnos+minden héten járok autóssuliba,Zuglóba.febr. 22.-én fogok forgalmi vizsgázni.Így hát ezek mellett jelenleg nem megy...:(((A személyes találkozóban viszont szívesen bennevagyok bárkivel!
Merhaba mindenkinek!
Már legalább 1 hete nem írtam ide, de most újra itt vagyok. Egy személyes találkozónak én is örülnék, szívesen megismerkednék veletek! Elkezdtem tanulni törökül abból a könyvből, amit a netről nyomtattam ki, és csináltam belőle egy kis könyvet. Tök jó! Már tudtam írni egy rövidke török sms-t az Abdullah-nak, teljesen oda volt tőle! Már nagyon várom az augusztust, hogy újra láthassam!
Nóró
Örülök, hogy mást is érdekel a személyes találkozás:-)) a helyszín szerintem magától értetődő, legyen egy kellemes török étterem. az időponttal kapcsolatban javaslom a hét közepét! kedd, szerda, csütörtök? 7-8 körül? és írjatok javaslatot a helyre is!
Szia Bea!
Pontosabban hol és mikor legyen a találkozó???Én sajnos nem ismerek török helyeket:(Sajnos viszont tartok tőle hogy a jövő hét(02.14-02.18.) nem fog összejönni mert elég zsúfolt hetem lesz.Hétvégente egyikőtök sem ér rá?
Sziasztok
javaslom hogy tuzzunk ki egy kicsit tavolabbi idopontot azoknak is adva eselyt akik ritkabban neznek be ide . Mit szolnatok Marc 2 kedd, este 7 orahoz?
En le tudom foglalni a Kicsiavilag teahaz kistermet, igaz, nem torok, de nagyon jo a tea (a torok helyeken nincs kulonhely ahol nyugodtan beszelgethetunk...)
A Madach teren van, a Deak teri metronal, barki konnyen odajuthat.
Aki szeretne jonni, masolja ki a lenti listat egy uj uzenetbe es irja ala a sajat nevet - hogy lassuk hany fore kell foglalni, ok?
Marcius 1, Kedd, 19 ora, Kicsi A Vilag teahaz:
Bea
Zafer
Noro
Eva
Mandula (+ esetleg Harun)
Nem lehetne a találkozó ötödikén? akkor szervezünk a chatesekkel egy kis talit, mert többen akkor megyünk nyelvvizsgázni.
Marcius 1, Kedd, 19 ora, Kicsi A Vilag teahaz:
Bea
Zafer
Noro
Eva
Mandula (+ esetleg Harun)
Gülbahar + lehet jönne 1 fo
Ki kezdte el írni ezt a találkozó dolgot? Mert hogy tegnap este nem erről volt szó, hanem 5-éről.
És az az Éva, aki oda van írva, az kicsoda? Én lennék? Vagy van más Éva is, akinek csak a nicknevét ismerem és nem tudom, hogy őt is így hívják?
Maradjunk már annál, amit megbeszéltünk. Arról is szó volt, még jövő keddig kitoljuk a konkrétumokat.
na sziasztok!
én tuti ott leszek,de megkérhetnék v.kit hogy találkozzunk a Deák téri metróaluljáróban?mert bár pesti vagyok,nem sűrűn járok arra felé és nem tudok ott v.mi jól tálékozódni.Aztán nincs kedvem eltévedni...:)))
Ja az én teljes nevem egyébként Tóth Beatrix
na sziasztok!
én tuti ott leszek,de megkérhetnék v.kit hogy találkozzunk a Deák téri metróaluljáróban?mert bár pesti vagyok,nem sűrűn járok arra felé és nem tudok ott v.mi jól tálékozódni.Aztán nincs kedvem eltévedni...:)))
Ja az én teljes nevem egyébként Tóth Beatrix
Kedves Látogatók!
Csinálok egy postot, "A blog és Törökország barátainak találkozója" címmel, javaslom, ott folytassuk a találkozó elökészítését.
Efendi
Zafer, azért ez a találkozó még közel sincs lefixálva, egy kicsit várj még a pontos helynek a megbeszélésével.
rendben.figyu megadom neked a mail címemet,mert van amikor csak éppen annyi időm van h a leveleimet el tudom olvasni.ha van v.mi konkrétum írnál nekem?én nagyon szeretnélek titeket megismerni!
e-mail címem:zafer@citromail.hu
OK, megcsináltam a postot a találkozóról és kiraktam a linket a torokorszag.lap.hu oldalra is, így többen láthatják az elökészületeket. Javaslom, hogy valaki indítsa el a hozzászólásokban a szervezést az új poston. Üdv Efendi
itt Mandula
a talalkozo dolgot meg en inditottam el de meg a chat elott - es beirtam azok nevet akik irtak korabban hogy szivesen jonnenek.
Utana a chaten abban maradtunk hogy legyen marcius 5, szombat, es a konkret idopontot meg lefixaljuk. Szerintem talalkozhatunk a metromegalloban is.
Maradjon akkor a Kicsiavilag vagy keressunk torok helyet?
Mandula
Mandula
Sziasztok.
Akik kíváncsiak voltak a képekre a 2 héttel ezelőtt Istanbuli randinkról a kedvesemmel,azok(egyebekkel együtt) már megnézhetik a http://photobucket.com/albums/v716/tkatica
oldalon.Így nem kell mindenkinek egyesével küldögetni:))
Tök jók a képek. Digitális géppel csináltátok?
Köszi Éva.Igen digitálissal.
Sajnos Istanbulban most nem volt kifejezetten fotózáshoz ideális idő:8 Sőőőt.Egy hétig szakadt az eső,már az volt furcsa érzés ha épp átmenetileg száraz ruhában voltunk:).Minden ködös és felhős és hideg,így fele annyit tudtunk fotózni,mint amit érdemes lenne ott,de a lényeg számomra nem is a tájkép természetesen:)
Hát akkor micsoda Katica. Nem is értelek.
:))))
Lányok, drága egyetlenem lekéste a repülőt. Úgyhogy ma este még leszek, mivel csak holnap érkezik. Remélem a jegy átiratás rendben ment.
:(((((
Eva draga,remelem a kedvesed vegül csak odajut BPre valahogy:)) En felidönel vagyok itt Istanbulban de bar sosem lenne vege...szep langyos az idö,a tenger mellett ünnepeltük a szerelmesek napjat egy sziv alaku epres csokival,es vegre nap mint nap megerinthetem az arcat amikor csak akarom:) Azert nagyon hianyoztok chatesek,lesz majd sok meselnivalom.Ölel titeket: Hilal
Szia Hilal!
Uhhhhhhhh de irigyellek!!!!!!!!!
Jó hogy te most a kedveseddel lehetsz!Na aztán majd mesélj!Gondolom bőven lesz mit...:)))
Puszi
Sziasztok.
Az általam oly gyakran ajánlgatott kis török élelmiszerboltba eladót keresnek,ebben kérték segítségem,ugyanis az a kedves hölgynek aki eddig ott dolgozott nemsokára kisbabája lesz hála Istennek :)
Ha tudtok valakit akit érdekelne a munka kérlek szóljatok nekem.(itt vagy az mkatica@hotmail.com-on )
Na mi van lányok? Meghalt az élet ezen a blogon is?
Nem halt meg az élet,én minden nap átfutok a blogon:))))))
Most nagyon irigyellek Éva!Na majd mesélj nekünk!
Üdv.ZAFI
En is benezek mindennap, nalunk semmi kulonos, mennek a hetkoznapok...
Eva elvesztettem a papirt amire lefirkantottam a szamodat, beszelnunk kellene a talalkozoval kapcsolatban, kerlek hivj vagy irj emailt!
mandula
Írjon már valaki valami újat!!!:)))
Holnap elmegy a drágám :(((((((
Ez nem igazság!!!
Sziasztok!
Már rég nem jártam itt, de lehet hogy érdekel benneteket a következő dolog:
Török férjemmel együtt magyar utazási irodánál dolgozunk mindketten és idén van arra lehetőségem, hogy magyarokat Antalyaban, Alanyaban telepített idegenvezetőként, eladóként (ékszer üzlet, bőráruház), hotelben animátorként és Antalyaban lakó magyart heti két napra repülőn kisegítő hostessként elhelyeztessek. Tehát arra gondoltam, hogy ha közületek vagy ismerőseitek közül amúgy is kint lenne valaki nyáron Antalya környékén, és nem akartok tétlenkedni, írjatok nekem sürgősen! Mert hát ki is ismerné és mutathatná be jobban Törökországot, mint mi, akik amúgy is a szerelmesei vagyunk :)
MSE
email: mu_em@mynet.com
sziasztok,engem érdekelne ez a munka dolog bár én csak 18 éves vagyok,idén érettségizem,és cak angolul beszélek.de szeretnék nyaron dolgozni.azert leirtam h erdekel,meg ha nem is lehet:)puszi mindenkinek,damla
Links to this post:
Link létrehozása
<< Home