2005/12/12

József Attila Törökországban

Tasnádi Edit alábbi írása a Magyar Nemzet 2005. augusztus 13-i számában jelent meg.

„Sose lódított”
József Attila Törökországban: a centenáriumi év megemlékezései Isztambultól Ankaráig

József Attila útja Párizson keresztül vezetett Törökországba: Ataol Behramoglu francia fordításokkal találkozik először, de így is a költő hatása alá kerül. Ennek köszönhető, hogy a Militan című folyóirat 1975. márciusi száma 44 oldalas összeállítást szentel a magyar költő bemutatásának.

Előszóként Guillevicnek József Attilát az első világháború, az ellenforradalom és a fasizmus Gavroche-ának nevező írását idézik. Ezt Szabolcsi Miklós tanulmánya követi József Attila élete és költészete címmel. Az összeállítás tizenhat költeménnyel folytatódik. Elsősorban azok a nagy politikai versek szerepelnek itt, amelyek indokolják, hogy József Attilát Törökországban gyakran „társadalmi-realista” költőként emlegetik, de helyet kap A hangyától az Ódáig néhány másfajta költemény is. Az összeállítást a költő életének és korának kronológiája zárja.

Ettől a ponttól akarva-akaratlanul személyesebb hangra kell váltanom, hiszen az események úgy alakultak, hogy magam is belekerültem a török versbarátok és József Attila egymásra találásáért fáradozók csapatába.

Kemal Özer, a kiváló török költő, akivel 1981 óta leveleztem, József Attila-nyersfordításokat kért tőlem. Közös munkánk eredményeként jelent meg 1986-ban az első önálló török József Attila-kötet, Temiz Yürekle (Tiszta szívvel) címmel.

Kemal Özer a válogatáshoz írt bevezetőjében így fogalmazta meg azt, hogy számára mit jelent József Attila: „Amikor József Attila verseit a Militanban összegyűjtve olvastam, az életéből versbe szűrődő elemek, képei, amilyenekkel korábban soha nem találkoztam, költői világának atmoszférája nem is annyira meglepetést, mint inkább fájdalmat okoztak, s ha lehet ilyet mondani: keserű lelkesedést. Belső rokonságot, érzelmi azonosulást éreztem. Mintha egy sebesült ember lehelete csapott volna az arcomba. A magárahagyottságnak, a nincstelenségnek és a homloka fénye felragyogtatásáért vívott küzdelmének hangtalan sikolyával lánggá hevülő lehelete. Mintha egy emberi sorsban a megtestesült bánattal kerültem volna szemtől szembe, olyan szomorúsággal, amely mindezek ellenére nem adja meg magát. (…) József Attila élete súlyos történelmi korszakra esett, olyan időszakra, amikor valami véget ért, s még nem lehetett pontosan tudni, hogy mi, de valami új kezdődött. Szélsőségekben bővelkedő, ugyanakkor határozott vonalvezetésű pályát futott be. Az átlagos vagy a közepes hiányzik ebből az életútból. Árvaság, magány, nincstelenség, betegség – végleges minden. Érzékenység és szintézis – ezzel a két szóval szinte összegezni lehet költészetét. Érezte a közelítő újat, és a már létezővel szintézisbe hozta. Érzékeny volt, mert élethalálharcot kellett vívnia az érzékenységet szülő körülményekkel. Szintézist teremtett, ahogy az életből leszűrt tudást folyamatosan verssé szűrte.”

A kötet nagy nyeresége az a bevezető tanulmány, amelyet Fodor András írt (József Attila költői karaktere címmel), miután átadtuk neki a lefordított versek listáját. Így megállapításait a török olvasó által ismert költeményekre hivatkozva, azokból idézve támaszthatta alá. Bekerült a kötetbe a Curriculum vitae, így a költő életútját a legilletékesebb forrásból ismerhetik meg a török olvasók. József Attila életének kronológiája, fényképek, valamint a Militanból átvett Szabolcsi Miklós-tanulmány, illetve az Eugčne Guillevic-előszó gazdagítják a költőről rajzolt képet. A kötet versei az első magyarból fordított József Attila-költemények. A legszebbekből, legismertebbekből válogattunk, és újrafordítottunk néhányat a Militanban közvetítő nyelvből készített fordításban szereplő költemények közül is.

Tíz év telt el a nagy visszhangot kiváltó Temiz Yürekle-kötet megjelenése után. Akkoriban az ankarai egyetem hungarológiai tanszékén tanítottam. Így került a kezembe a Cumhuriyet című újság 1996. április 14-i számának vasárnapi melléklete, címlapján a költő életnagyságú fényképével, alatta ezzel a szöveggel: „Költő volt, sose lódított. József Attila, a magány nagy költője. Kritikus és realista. A verseit ismerjük. Ennyi nem elég. Az életének és a verssorainak alapjául szolgáló fájdalmak és reménytelenségek nyomába szegődünk. A magány legnagyobb költője. Az árvaság és a nincstelenség és a szerelem fájdalmát verseiben próbálta csitítani. Minden félbemaradt az életében. Egyetemre járt, de nem fejezhette be, szerelmeket élt át, de a beteljesülést nem élhette át. Harminckét éves korában a vonatkerekek alá vetette megfáradt, magányos testét. Haláláról is maga mondta ki az utolsó szót: »ámulok, hogy meghalok«.” A fényképekkel kísért írás számomra akkor még ismeretlen szerzője, Sunahan Develioglu terjedelmes riportjában nagy érzékenységgel követi nyomon a költő életének állomásait a Gát utcától Balatonszárszóig.

Néhány hét múlva az Evrensel Kültür folyóirat József Attila-műsorára vagyok hivatalos. Kemal Özerrel szólunk a költőről. Egy fiatalember, Onur Toparlak gitárkísérettel törökül és magyarul (!) énekel a verseiből. Ott ismerkedem meg feleségével, Sunahannal, s ekkor derül fény írása születésének körülményeire. „Először 1986-ban jártam Magyarországon, és annyira tetszett, hogy 1993-ban, amikor összeházasodtunk, ide jöttünk nászútra. Egyszer Onur így szólt hozzám: »Te már jártál Magyarországon. Nézz körül a könyvek között, nem látsz-e magyar költőt.« Egy Petőfi-kötetet találtam. Akkor persze semmit nem tudtunk magyarul. A kötet épp a Szerelem című versnél nyílt ki. A ritmusát erősnek érezte Onur. Zenét rögtönzött hozzá, és szótárral próbáltuk megfejteni az értelmét. Így indult a mi magyarországi kalandunk… József Attila számunkra a Temiz Yürekle-kötettel kezdődött. Úgy gondoltuk, hogy a versek Tasnádi Edit és Kemal Özer tolmácsolásában közel állnak az eredetihez, de hogy halljuk is a versek eredeti ritmusát, megvettük József Attila verseit magyarul is, és a két kötetet együtt olvastuk. Második jövetelünkkor azután az ő nyomába eredtünk…”

Újabb évtized múltán a József Attila-centenárium mozgósította a költő törökországi barátait. Két lelkes fiatal, tanítványom, Sevgi Can Aysevener és Orhan Tüleylioglu szerkesztésében, ankarai nagykövetségünk támogatásával az Edebiyatçilar Dernegi (Irodalmárok Társasága) kiadásában jelent meg az emlékkönyv, Evrenle Ölç Kendini (A mindenséggel mérd magad) címmel. A képekkel illusztrált kötet a két szerkesztő beköszöntőjével indul, ezt a Curriculum vitae követi, majd Ahmet Oktay, Kemal Özer, Metin Demirtas, Ataol Behramoglu, Behçet Aysan és Müslüm Celik József Attila ihlette versei következnek. A továbbiakban költő, író, irodalomtörténész, szociológus, filozófus és pszichológus vall arról, hogy mit jelent számára József Attila. Élményeik a fent említett két válogatásra támaszkodnak, a szenvedéssel teli élet és a tragikus vég momentumai, a szeretni való egyéniség és a szeretetre vágyó ember portréja, a finom képek és a lázító társadalmi igazságtalanságok költője jelenik meg ezekben a szubjektív hangú írásokban. Ahogy a könyvről megjelent hosszabb-rövidebb ismertetések egyike fogalmaz: „A könyv az irodalmárok szívében élő József Attila-arcképet rajzolja meg.” Ezektől eltérő úton jár néhány szerző: Ahmet Imam az Ars poeticát elemzi, Onur Toparlak pedig az Altató átültetése kapcsán a versfordítás lehetőségeiről és lehetetlenségeiről elmélkedik. Sunahan Develioglu József Attila és Nazim Hikmet sorsában és költészetében fedez fel párhuzamosságokat; jómagam a két magyar géniusz, József Attila és Bartók Béla művészetének közös gyökereire próbálok rávilágítani. Sajátos színt képvisel Selçuk Ülger írása: a Németországban taxisofőrként dolgozó szerző a frankfurti repülőtérre érkező Malév-utasokat kedvenc verséből, a Mamából „vizsgáztatja”, s azoknak, akik hozzá hasonlóan József Attila-rajongónak mutatkoznak, enged a fuvardíjból…

Az emlékkönyvben harminchét vers kapott helyet. Az új fordítások mindenekelőtt a korai korszakból válogatva gazdagítják új színekkel a török versbarátok által eddig ismert József Attila-portrét, ugyanakkor a szerkesztők beválogattak néhányat a korábbi fordításokból is.

Mire május 7-én bemutatták a könyvet, a kiadó már az utánnyomásra készült. Az érdeklődők zsúfolásig megtöltötték a termet. Két költő: Ataol Behramoglu és Metin Demirtas, egy irodalomtörténész és -kritikus, Öner Yagci osztotta meg a hallgatósággal József Attila-élményét, Yildirim B. Dogan pszichiáter pedig a beteg ember világába való betekintés etikai kérdéseit feszegette. Az érdekes előadások a közönséget is hozzászólásokra késztették. Szóba került így még Petőfi és Balassi is… Számomra kedves meglepetésként Onur Toparlak többek között az e kötet számára fordított Ayi Dansit, azaz a Medvetáncot is előadta, az ismert Sebő Ferenc-dallamra énekelve…

Ankara után Isztambulban folytatódtak a József Attila-emlékév eseményei. Újra megjelent a Temiz Yürekle című kötet, amelynek diavetítéssel kísért bemutatóján Kemal Özer mellett Turgay Fisekçi költő szólt József Attila török barátaihoz; Beykozban pedig mindenekelőtt a művészetszerető polgármesternek, Muharrem Ersoynak és a színész-rendező Mehmet Asának köszönhetően szinte fesztiváli hangulatban emlékeztek meg a százéves költőről. Az Esztergommal testvérvárosi kapcsolatokra készülő Boszporusz-parti negyed polgármesteri hivatala előtti téren hatalmas transzparens hívogatta a 300 ezer lakosú Beykoz közönségét. A program a téren fúvószenekari koncerttel kezdődött. Nem mindennapi élmény volt török muzsikusok előadásában hallgatni a Himnuszt és a Szózatot. Az előadóterem előcsarnokában a Petőfi Irodalmi Múzeum vándorkiállításának tablói között Sunahan Develioglu eredeti ötletének köszönhetően hófehér anyagokra nyomva, szárítókötelekre csipeszelve „keringtek, szálltak a magasban” József Attila életrajzának részletei.

A jókora előadóterem színpadát csak gyertyák világították meg, a vászonra a Petőfi Irodalmi Múzeum centenáriumi CD-ROM-jának képeit vetítették. József Attila költői pályáját megrajzoló előadásomat meg-megszakítva mondott el Mehmet Asa illusztrálásul egy-egy jellemző verset, majd felolvasta a Curriculum vitae-t úgy, hogy a megfelelő pontokon Onur Toparlak énekelt el gitárkísérettel Sebő Ferenc, illetve a maga megzenésítésében törökül és magyarul egy-egy költeményt.

Mit jelent József Attila a török olvasóknak? Idézzük Sevgi Can Aysevenert, aki az emlékkönyv megjelenése kapcsán készült interjúban így fogalmaz: „…József Attila versei furcsa lázadást ébresztettek bennem, a költő kiszolgáltatottsága, magánya, kora és világa elleni dühöt. Ennek talán személyes okai is vannak. Néhány évtizeddel őutána Törökországban ugyanazt a szomorúságot, ugyanazt a könyörtelenséget, ugyanazt a lázadást éltük át; a veszteségek és az igazságtalanságok hasonlítottak az őáltala megéltekre. József Attila élete és költészete, átlépve országa határait, mindazokhoz szól, akik az életnek és a költészetnek ugyanazt az értelmet tulajdonítják, akik ugyanazokért az értékekért ugyanazt az árat fizetik. Képei, rímei, verseinek mély értelme, sajátos és nagy hatású megfogalmazásai költői nagyságát az egész világon elismertté tették…”

0 Comments:

Megjegyzés küldése

Links to this post:

Link létrehozása

<< Home